Fotográfia, mindenek felett

Jó ideje a leginkább populáris kommunikációs eszköz a fotográfia. Szinte élettársunk. Naponta élünk vele/vele élünk. De a képözönben „szeretteink” mellett szembesülnünk kell a szemünk elé tóduló fotók ezreinek kaotikus tömegével. Érthető, ha – talán védekezésből, talán a fuldoklóhoz hasonlítható felülkerekedés ösztönétől motiválva…

Az építészeti fényképezés és alkalmazásai

„Abban a sokféle kapcsolatban, amely fotográfia és építészet között létrejött, a fotós figyelme elsősorban a fényre, az árnyékra és a struktúrára irányul. Forma és struktúra úgy az építészetben, mint a fotográfiában, a fény által válik jelentőssé. Nem meglepő tehát, ha a fényképezőgép maga az épített világ kifejezőeszköze”

Fotó és látványterv

Fotósként többször megkérdezték tőlem, hogy az általam készített kép háromdimenziós számítógépes modell, vagy tényleg fotó. Általában igyekszem egyértelművé tenni, hogy fotográfiáról van szó. Sokszor azonban a fotóssal szemben az az elvárás, hogy egy számítógépes grafika tisztaságát érje el, semmi valóságos…

A többit bízza ránk…

Francsics László fényképei éppen olyan érzéseket keltenek az emberekben, mint mikor egy film mozgóképe megáll, de mi, a történet főszereplői tovább léphetünk. Lehetőségünk van a mozgásra, hogy mindent közelebbről megnézzünk, hozzáérjünk, körbejárjuk a házakat, a tárgyakat. Bepillantunk a függöny mögé, meglessük azt…

Fényépítészet a föld alatt

Vargha Márk Péter munkáinak végeredménye a legtöbb esetben nem pusztán fotó, hanem mozgókép, aminek a bemutatása még nem lehetséges nyomtatott sajtótermékben, ezért itt kap helyet. Mellette röviden bemutatja a készítés inspirációs forrásait és technikai fogásait is, a multiexpozíció szimulálására pedig három interaktív bemutatót készített.

Az év építészeti fotója 2012

Első ízben írta ki az Év építészeti fotópályázatát a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Építész Kamara és az Építészeti Fotográfusok Nyílt Társasága. Bár ezen a címen még nem rendeztek Magyarországon fotópályázatot, mégsem minden előzmény nélküli az esemény, hiszen a Magyar Építőművészet folyóirat…

Kapu a jelenbe

Walter Benjamin írta, hogy a fotó és mozgókép olyan művészetet forradalmasított, amely már nem rendelkezik a valódiság aurájával. Ha a másolatok között mégis valami hamisítatlan után kutatnánk, azt már csak a megsárgult, régi felvételek között volna érdemes, amelyek fizikailag is hitelesen tanúskodnak az idő múlásáról.

A FUGA Rádió építészeti fotópályázata 2012

A FUGA Rádió 2012. november 5-én indította el első fotópályázatát a Fotóhónap 2012 alkalmából minden lelkes (amatőr és profi) fotós számára, akik szeretnek épületeket fotózni. A kiírók olyan épületek, épületegyüttesek fotóit várták, melyek a fotózni szeretők számára fontosak, izgalmasak vagy tetszetősek, kreatívak vagy meghökkentők…

Építészeti fotó – világmásolat?

A Fotóhónap2012 keretében az építészeti fotó témáját feszegető, kötetlen szakmai kerekasztal-beszélgetés került megrendezésre a Baross utca egyik új kulturális helyszínén, a „Kultúrmosodában” (jelenleg: Patyolat//PRÓBAüzem). A hely pikantériáját az átépítés alatt álló, századfordulós egykori mosodaépületen túl…

Elhagyott helyek

A Debreceni Egyetem építészkara tavaly írta ki első építészeti fotópályázatát a hallgatók számára. Az első pályázat mottója ez volt: „Fény és építészet”, a zsűri elnöke Darabos György fotós. A 2012. évi pályázat az Elhagyott helyek címet viselte, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a hallgatók felfedezzenek és megörökítsenek olyan építészeti értékeket…

Harmónia és tisztelet

A 21. század már egyértelműen a városok évszázada, természetes, hogy ennek megfelelően építészet is elsősorban a városokra koncentrál. A nagyszabású beruházások előnyben részesülnek a kis volumenű projektekhez képest. Az épületek globális formavilágukkal egyre kevésbé kötődnek a konkrét helyszínek hagyományaihoz és adottságaihoz…

Fotó-építészet

A világ megismerése korlátozott lehetőségeinkből eredően közvetítő eszközök – útleírások, képeslapok, festmények, vázlatok, fényképek – révén történik. A kortárs építészet megítélését tehát közvetlen, helyszíni benyomások helyett elsősorban képek irányítják. A 90-es évektől megfigyelhető különösen erős képi dominancia, az „iconic turn”…