„Épület – lakás – bútor – grafika – tervezés – művezetés – Kós Károly, Sztána” – ezzel a szöveggel és a Varjúvár egy nyitott könyvön nyugvó képével reklámozta vállalkozását a 20. századi magyar szellemi élet egyik óriása, aki még ennél is több területen alkotott örökbecsűt. Kós Károly (1883–1977) munkássága, alkotói és emberi magatartása, szellemi öröksége […]
Esemény
Média Építészeti Díja 2024
November 8-án 20. alkalommal ismerték el az idei év legkiemelkedőbb építészeti alkotásait a Média Építészeti Díja gála keretében. A 2024-es megmérettetésén közel 200 munka versenyzett egymással. Az Építészfórum szervezésében megvalósuló eseményt az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezték meg. Az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja immáron 20 éves hagyománnyal rendelkező, megkerülhetetlen szakmai esemény, melynek különlegessége, hogy […]
Konferencia Szűcs Endre alkotóművészetéről
2024. október 9-én 9:00-tól a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata konferenciával emlékezik tavaly elhunyt tagjára, Szűcs Endre (1944-2023) építészre, és bemutatja rendkívül gazdag életművét az érdeklődőknek a rá jellemző sokszínűségben. A konferencia egyszerre összegzi az építész alkotómunkásságát és mutatja meg azokat a kapcsolódási pontokat, melyeken keresztül az általa képviselt szemlélet szervesen él tovább az utána […]
2nd Ybl Conference on the Built Environment
Örömmel osztjuk meg Önökkel az Óbudai Egyetem, Ybl Miklós Építéstudományi Kar 2024 évi, Ybl Miklós születésének 210 évfordulóját ünneplő nemzetközi konferenciájának tervezett programját, amelyet az alábbi linken találnak: https://yblesz.uni-obuda.hu/konferencia-program/ A rendezvény helyszíne: 1146 Budapest, Thököly út 74. Időpontja: 2024. május 17. A konferencia ünnepélyes megnyitója 9.00-kor kezdődik a Kar 211-es termében, melyet hazai […]
Eredményesen zárult a Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervpályázata
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Székházában, a Pesti Vigadóban tartott ünnepélyes tervpályázati eredményhirdetésen a Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezésére az MMA Titkársága által kiírt építészeti tervpályázaton összesen 45 millió forint díjazást osztottak ki. A győztes a Tér és Forma Szeged Építéstervező KFT. – BIVAK studio KFT. közös pályázata lett. A Magyar Művészeti Akadémia a […]
Média Építészeti Díja 2023
November 10-én 19. alkalommal ismerték el az idei év legkiemelkedőbb építészeti alkotásait a Média Építészeti Díja gála keretében. A 2023-as megmérettetésén rekordszámú, 195 munka versenyzett egymással. Az Építészfórum szervezésében megvalósuló eseményt az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezték meg. Az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja immáron 19 éves hagyománnyal rendelkező, megkerülhetetlen szakmai esemény, melynek különlegessége, hogy […]
Egyedülálló építészeti vitaest az építőművészeti újságíróképzésért
WARchitecture – Építészeti vitaest címmel új, építészeti tematikájú vitaműsort indított a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI). A november 14-én tartott első est vendégei Erhardt Gábor és Smiló Dávid építészek voltak, a házigazda és moderátor pedig Wesselényi-Garay Andor építészteoretikus, a kutatóintézet tudományos főmunkatársa. A széles körű érdeklődés mellett megrendezett eseménynek a Walter […]
Sosemvolt Budapest – 150 év építészeti víziói a Pesti Vigadóban
Meg nem valósult tervek és álmok a MÉM MDK gyűjteményéből Milyen is lehetett volna a főváros, ha a történelem másképp alakul? Az MMA székházában, a Pesti Vigadóban újonnan nyílt tárlat több mint 170 tervvel, makettel, fotóval és videóval érzékelteti a soha meg nem valósult város vízióját. A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM […]
19. Média Építészeti Díj: a döntőbe került művek
Az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja tizenkilenc éve mutatja be a kortárs magyar építészet legkiemelkedőbb és legizgalmasabb munkáit. A nemzetközi szaktekintélyekből álló előzsűri idén rekordszámú, közel 200 alkotás közül választotta ki a legjobbakat. A finalisták november 10-én 17:00 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be munkájukat a vezető magyar sajtóorgánumok képviselőiből álló médiazsűri és […]
Nemzetközi konferencia az Ybl Karon – május 12.
Nemzetközi konferencia az Ybl Karon – május 12. Konferencia program elérhető – Ybl Conference on the Built Environment! Szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket a 1st Ybl Conference on the Built Environment rendezvényünkön május 12-én a Thököly út 74-ben. A konferencia vegyesen angol és magyar nyelvű, a részvétel ingyenes! Az eseményt Perényi Lóránt helyettes […]
A Magyar Építőművészek Szövetségének nyilatkozata a Zalaváry Lajos tervezte volt Atrium Hyatt épületének átalakítása kapcsán
Az emberi-társadalmi lét alapvető jelensége, hogy minden kor létrehoz kiemelkedő építészeti értékeket, melyeket – korunk alapvetése szerint – az utókornak saját jelene és jövője érdekében meg kell őriznie. A Magyar Építőművészek Szövetsége felszólal minden olyan építészeti alkotás megőrzésének érdekében, ami elmúlt idők magyar építészeti kultúrájának releváns hordozója! Korunkban különösen nagy veszély fenyegeti a II. világháború […]
28+84 Houses – Közép-európai kortárs családi házak
Kerekasztal beszélgetés és könyvbemutató a Magyar Építőművészek Szövetsége programja az Építészek Háza Kós Károly termében (1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.) Időpont: 2023. február 22. 18:30 Moderátor: Winkler Nóra Résztvevők: Jan Stempel – Csehország, valamint Pajer Nóra, Fábián Gábor, Jakabfi-Kovács Boglárka, Bene Tamás Köszöntőt mond: Krizsán András, a MÉSZ elnöke A programon a könyvben szereplők […]