A Magyar Építőművészet folyóirat 2022. évi 4. száma a kert témáját járta körül. Géczi János író, költő, képzőművész, művelődéstörténészt hívták meg vendégszerkesztőnek, hogy egy különleges összeállításban művészeket és tudósokat szólaltasson meg, ki-ki a felszín alatt mélyen meghúzódó emocionális viszonya alapján írjon a saját, szeretett kertjéről. Csodálatosan őszinte, manipulációt kerülő vallomások születtek, melyek által a természettel […]
Kiemelt
Média Építészeti Díja 2022
November 12-én 18. alkalommal ismerték el az idei év legkiemelkedőbb alkotásait a Média Építészeti Díja gála keretében az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja immáron 18 éves hagyománnyal rendelkező, megkerülhetetlen szakmai esemény, melynek különlegessége, hogy zsűrizése a nagyközönség előtt zajlik. Ebben az évben összesen 76 épületet, 59 tervet és 29 épített […]
Egy modern épület megújulása: a Walter Rózsi-villa
Szöveg: Szegő György Az Építészeti Múzeum megnyitotta első kiállítását a gyönyörűen felújított Walter Rózsi-villában. A Színtér és lakótér / Modern lakóházak Magyarországon 1928–1945címen szerkesztett tárlat leporellói és a Ferkai András által írt album együtt szolgálják a végre otthonára találó magyar Magyar Építészeti Múzeumot. Ferkai András Egy modern épület megújulása / Fischer-villa, Budapest c. […]
Évszázadok öröksége
150 éves a magyar intézményes műemlékvédelem Pesti Vigadó, 09. 13. – 11. 20. Szöveg: Szegő György A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ a múzeum hányattatása, számos intézményi átalakítás és hivatali átszervezés után 2017-ben az MMA égisze alatt indult, és a mostani jeles évfordulóra látványos, a közönséget megszólítani képes szakmai tárlatot hozott létre. […]
Csernyus Lőrinc kapta az MMA Nagydíját
Csernyus Lőrinc építész, művészeti szakíró október 12-én a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíjában részesült a dubaji világkiállításra létrehozott kiemelkedő jelentőségű épületéért és az elmúlt két évben az építőművészet területén végzett művészetelméleti, valamint közösségépítő munkájáért. Csernyus Lőrinc Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Makovecz Imre tanítványaként újító módon viszi tovább mestere építészeti és szellemi […]
A Nemzet Művésze lett Kévés György építész
2022-ben négy művész nyerte el a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat, amelyet a díjazottak november 3-án vehettek át Vashegyi Györgytől, az MMA elnökétől a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban. A Nemzet Művésze díj Bizottság Kardos Sándor operatőr, rendező, Kévés György építőművész, Lakner László festő- és grafikusművész, az MMA tiszteletbeli tagja, […]
Festőjóga – Kiállítás Molnár Sándor képeiből a Műcsarnokban
2023 februárjáig tekinthető meg Molnár Sándor festőművész kiállítása a Műcsarnokban Festőjóga címmel. A nemrég elhunyt művész a magyar avantgárd jeles képviselője volt, sokan Csontváry Kosztka Tivadar utódjának, szellemi örökösének tartják. A kiállítás Molnár Sándor olajfestményeinek varázsát, auráját tárja a néző elé, az eddigi legteljesebb formában. A művek sorozata a „festőjóga”, Molnár sajátos művészi és életprogramja […]
LANTOS MÚZEUM PÉCS 2022
Nyílt építészeti tematikájú pályázatot hirdet a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata A pályázat tárgya, célja Lantos Ferenc (1929–2014) pécsi születésű Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festőművész, művészpedagógus, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja, Pécs díszpolgára. Lantos Ferenc az egyik kulcsponti alakja volt a magyar geometrikus absztrakciónak. Festőként, grafikusként, köztéri zománcfrízek alkotójaként, porcelán dísztárgyak tervezőjeként egyaránt […]
Az Építő Ipar a MÉSZ megalakulásáról, 1903
„A Magyar Építőművészek Szövetsége egyetemes ülését f. hó 8-án tartotta, melyen Hauszmann Alajos elnök jelentést tett, hogy az alapító tagok száma erősen gyarapodott. Az ülés lefolyásáról érdekesnek tartjuk a következőket közölni. Bálint Zoltán titkár bejelenti Pécs városa válaszát a városház tervpályázata alkalmából történt fölszólalásra. A városi tanács a pályázati határidőt két hónappal megtoldja, a tervező […]
Visszaszámlálás – Barabás Márton művészete
Műcsarnok, 2021. december 18. – 2022. február 13. Barabás Márton (1952) műfaji szempontból sokszínű életművének egyik legjellemzőbb elvont motívuma a zene, valamint a zeneiséget jellemző fogalmak, mint az ismétlés, a repetíció, a rész és az egész egymáshoz való viszonyának kérdése. A másik pedig a zene megtestesülését jelképező konkrét motívum, a zongora (és egyéb hangszerek, […]
A V4 PoszTerra nemzetközi plakátkiállítás konferenciája
Magyar Művészeti Akadémia, december 9. A Magyar Művészeti Akadémia a Visegrádi Együttműködés harmincadik évfordulójára hívta életre V4 PoszTerra című nemzetközi plakátkiállítását, mely három-három cseh, lengyel, szlovák és magyar neves plakátművész munkáján keresztül kínált betekintést a nemzeti sajátosságokat felvonultató kulturális plakátok történetébe. A visegrádi országok e kiemelkedő alkotói közül tízen tartottak vetített képes előadást közös nyelvükről, […]
A Hild-villa épülete is kékbe borul a gyerekek jogaiért
A Gyermekjogok Világnapján az UNICEF Magyarország felhívására naplemente után kék díszkivilágítást kap a klasszicista stílusú Hild-villa is, melyet még Hild József saját maga számára tervezett. A műemlék épület jelenleg az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének székháza. Az intézmény 2020 után idén is úgy döntött, hogy csatlakozik a kezdeményezéshez ezzel hívva fel a figyelmet az alapjogokra, […]