Örömvonalak 80 – Farkas Gábor kiállítása

Örömvonalak címmel nyílt meg Farkas Gábor Ybl-díjas kiállítása a kecskeméti Hírös Agorában. A tárlaton az építész 130 tablón tette közzé a legváltozatosabb körülmények között, utazás közben, vagy épp egy tárgyalás szünetében  megszületett  grafikai lapjait. Farkas Gábor főként építészeti tevékenysége révén ismert. Kevesen tudták és tudják, hogy középiskolás korában kezdődött „barátsága és szerelme” a grafikával, amely […]

Public Art pályázat ferencvárosi közterekre

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Oktatási, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága nyilvános pályázatot hirdet a kerület közterein történő Public Art művek megvalósítására. 1./ A pályázat kiírója: Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2./ A pályázat típusa: Nyílt 3./ A pályázat tárgya: A pályázati kiírásban megjelölt helyszíneken Public Art művek megvalósítása Ferencváros területén a 2024. […]

A református templomépítészet elvei és egy megvalósult kőszegi példa

Szöveg: Dr. Lőrincz Zoltán Ezen tanulmány (az MMA 2022. november 29-én elhangzott előadás szerkesztette változata) nem tárgyalja a kortárs református templomépítészet egészét. A dolgozat szerzője ezt más módon már megtette1 és folyamatosan figyelemmel kíséri. Most arra keressük a választ, hogy a politikai fordulat (1989/90) után épült 138 református templom kb. 80 százaléka erőteljes historizálást mutat. […]

Az Építészeti Múzeumra kiírt nemzetközi tervpályázat második fordulója

Az MMA június 29-i részvételi határidővel hirdette meg kétszakaszos, meghívásos, a részvételi szakaszban bármely – a referencia követelményeknek megfelelő – hazai és külföldi építésziroda számára nyitott, a pályázati szakaszban kétfordulós építészeti tervpályázatát a MÉM MDK új épületegyüttesének tervezésére. A helyszín a budapesti Városligeti fasor 9-13. A pályázat díjazására bruttó 45 millió forint áll rendelkezésre. A […]

Csete György munkássága

Utóirat rovatunk írásai ezúttal egyetlen témát dolgoznak fel: Csete György építész munkásságát. A tanulmányok a Magyar Művészeti Akadémia által 2022. november 29-30-án rendezett konferencián hangzottak el, melynek címe ez volt: „Tulipánfák tornyán” – Konferencia Csete György építész és Csete Ildikó textilművész munkásságáról. A kétnapos konferencia 17 előadása közül az Utóirat rovatba ötöt válogattunk, további öt […]

Egy közös pályakép: Csete Ildikó és Csete György

Szöveg: Keserü Katalin Cs. Györgynek, születése 85. évfordulójára Miért jár a fejünkben ma is ez a két ember? Akiknek ritka közös fotói olyanok, mintha 100 évvel korábban készültek volna egy összetéveszthetetlenül különböző emberpárról: szigorúan szorosra fűzött ruhájú, kerekded arcú nőről (akinek haja határozott formában övezi az arcát) és egy keskenyebb, élesebb karakterű férfiről (akinek ritkuló […]

Művész-szüleim hagyatékgondozása – digitálisan

Szöveg: Csete Örs   Nagy László: Elhullt bolondok nyomán Dehogy merevít meg delelés még romlatlan madár a májam gyöngy még bennem az elrendelés hogy a bolondok útját járjam amíg a vérem kereke jár a szél amíg számat csiszolja lesz a veszett ügynek bolondja békákkal tüzdelt kalap alatt lesz a májusért fölkelt beszéd ha napozik a […]

Fénytengely és világító szirom-nyelvek

Ornamentika és nemzeti formanyelvkeresés Csete György építészetében Szöveg: Baldavári Eszter A szecesszió mint mozgalom A 19. és 20. század fordulóján a historizáló építészet mellett megjelent a szecessziós mozgalom, melynek égisze alatt az egyes nemzetek a rájuk jellemző formavilággal, a művészek szabad formaalakításával igyekeztek bemutatni művészeti alkotásaikat. A nagyobb európai birodalmak a gyarmatországok népművészeti tárgyaival az […]

A motívum működése

Szöveg: Hoppál Mihály Egy közös barátunk mutatott be Csete Györgynek még az 1970-es évek elején. Élénken él emlékezetemben, hogy egy – feltehetően akkoriban készített – linómetszetével is megajándékozott, amely egy fekvő férfialakot ábrázolt. Már azért is emlékezetes maradt a kis kép, mert az alaknak hiányzott a feje. Évekig kint volt a falon, mert annyira érdekesnek találtam […]

Csete György és a protestantizmus

Szöveg: Győri L. János Magyarázatot kíván, hogyan kerül előadásom erre a konferenciára, hiszen irodalom- és művelődéstörténészként építészettel közelebbről nem foglalkozom. A Csete házaspárt az 1980-as évek elejétől ismertem, leginkább annak okán, hogy nagyobbik fiuknak, Örsnek Debrecenben rövid ideig tanára lehettem. Nem sokkal később baráti közelségbe is kerültünk, és közel negyven, kézzel írott levelet őrzök Csete […]

Az Országos Főépítészi Kollégium felhívása a Főépítészi Életmű Díj és Az Év Főépítésze Díj adományozásáról

Nagykanizsa megyei jogú város és az Országos Főépítészi Kollégium 2000-ben megalapította AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ-at, elismerve ezzel a főépítészi tevékenységet, az önkormányzati, állami (területi) főépítészek munkáját. A Díj első alkalommal a 2000-ben megrendezett V. Országos Főépítészi Konferencián került átadásra, majd a következő konferenciákon minden évben. A Díj odaítélésére írásbeli javaslat alapján kerül sor. Javaslatot bármely […]

A 2023. évi MMA Művészeti ösztöndíjprogram nyertesei építészet kategóriában

A 2018-ban indult ösztöndíjprogram célja − programszerű, három évre szóló – alkotó- és előadó-művészeti, valamint művészetelméleti tevékenység támogatása, a magas színvonalú művészi és művészetelméleti tevékenységek anyagi feltételeinek megteremtése mellett az ösztöndíjasok szakmai kapcsolatainak bővítése, alkotásaik népszerűsítése, életpályájuk dokumentálása. A művészeti alkotómunkát támogató pályázaton a nyertesek a pályázathoz benyújtott munkatervük megvalósítására havi kétszázezer forintos juttatást kapnak […]