Alexander Brodszkij, aki az 1970-80-as években a szovjet hivatalos építészettel élesen szembenálló orosz papírépítészek underground köreiben hozta létre társadalomkritikával teli filozofikus-vizionárius rézkarc-univerzumát, az 1990-es években az installáció kifejezésformái felé fordult, majd 2000 körül megtervezte első valódi – azaz megépíthető és használható – épületeit is.
A két világháború közötti művészet magyar származású ikonikus alakjai közül Martin Munkácsi után most Moholy-Nagy László műveit mutatja be a Ludwig Múzeum. A szerteágazó művészeti és médiateoretikusi tevékenységet folytató Moholy munkáit a kiállítás kurátora, a madridi la Fábrica igazgatója, Oliva Maria Rubio a fény motívuma köré szervezi.
A szegedi REÖK tárlata Hundertwasser ‘60-80-as évekből származó műveiből nyújt válogatást. A kiállított művek között litográfiák, rézkarcok, japán fametszetek, szitanyomatok, továbbá akvarell, kollázs illetve vegyes technikájú alkotások láthatók, melyeket porcelántárgyak, plakátok valamint bélyegsorozatok egészítenek ki.
Amikor harminc éve már Magyarországról is ki lehetett járni a Velencei Biennálékra, a koncepciók már főkurátori kezekben voltak. Tovább erősödött ez az építészeti biennálék indulásakor. A nemzeti biztosok, miután a főkurátor meghívta őket eszmecserére, több-kevesebb odaadással, de – a figyelem és a vágyott siker reményében – igyekeztek együttműködni.
Kós Károly (1919-1996), az azonos nevű író, építész, grafikus, könyves tudós fia a 20 század második felének meghatározó jelentőségű erdélyi magyar néprajzkutatója, muzeológusa, akinek munkássága az anyagi kultúra és társadalomnéprajz szinte minden területére kiterjedt. Nagy jövőt jósoltak neki a képzőművészet területén.
A tavaszi Műcsarnokot műtárgyak helyett művészeti együttműködések (fiatal nem-csak-vizuális művészek csoportjai) foglalták el egy hónapra. Programjaik négy és fél apróbetűs képernyőoldalon át sorakoztak a kiállítás honlapján, a blogspotokról nem is szólva. Hogy ösztönözze a látogatást, a Műcsarnok jegy helyett bérletet árusított…
A 19. század végén és a 20. század elején a Bedford Lemere & Co. volt az első komoly apparátussal és megbízásokkal rendelkező, vezető építészeti fotográfiai vállalkozás. 1870-es és az 1940-es évek között Bedford Lemere és fia, Harry Bedford Lemere a professzionális építészeti fotográfia úttörőiként megalkották az alapokat és az elvárásokat…
A Barcelonai Kortárs Kulturális Központ (CCCB) 2000-ben alapított díjának célja olyan közterek elismerése, melyek kiemelten kezelik az építészet és a köztéri dizájn fontosságát a város életében. A kétévente átadott díj az egyetlen Európában, amely a közösségi terek felismerése, védelme és aktív használatuk elősegítése érdekében jött létre.
A 12. Velencei Építészeti Biennálé svájci pavilonjának kiállítása jelenleg a bázeli S AM kiállítótereiben tekinthető meg. Svájc képét jelentősen meghatározó infrastrukturális beruházások központi jelentőséggel bírnak az ország egységes arculatának kialakításában. A mérnöképítészet olyan tájba illesztett mesterművei találhatók az országban, mint az Albula vasútvonal…
A magyar kormány 1998-ban hirdette meg a kulturális tárca által elindított – az értékes épületállomány megóvását, s a szellemi hagyományok tovább-örökítését célzó – Nemzeti Örökség Programot, melyet az országhatáron túl élő magyar közösségek számára is elérhetővé tett. A határon túli épített örökség megóvásának…
A mi reformkorunk felzárkózó korszak. Nyugaton ez „a világ felmérésének” ideje, ugrás a modernizációba. Tájat festeni, ott: a természetet és a bennszülötteket leigázó gyarmatosítás szemet-lelket elkápráztató gyönyörűsége. Itt, a Habsburg birodalomban, 1810-50 között ez csak gazdasági háttér nélküli friss műfaj.
Tavasszal emlékeztünk meg a tátrai építészet kimagasló személyisége, Majunke Gedeon halálának 90. évfordulójáról. Tervei nyomán jött létre a 19. század utolsó két évtizedében rohamosan fejlődő tátrai üdülők épületeinek nem kevesebb, mint egy harmada. Majunke Wilhelm Gedeon 1854. május 9.-én született Szepesszombaton…