Középületek közvetlen közelségben

BME, 2017, 278 oldal Szöveg: Götz Eszter A 2016/2017-es tanévben ünnepelte megalapításának hetvenedik évfordulóját a BME Építészkarának Középülettervező Tanszéke. Az évforduló kapcsán a tanszék számos nyilvános eseményt rendezett, melyekről folyamatosan beszámoltunk. A FUGA-ban lezajlott konferencia és kerekasztal beszélgetés (lásd MÉ 2016/1) szubjektív meglátások, izgalmas problémafelvetések, fogalmi tisztázások szellemi műhelye lett, a Műcsarnokban 2016 őszén bemutatott […]

Gegesy Ferenc: Rend és rendszer

Húsz év polgármesteri székben, Budapest, 2016, 460 oldal Szöveg: Götz Eszter Gegesy Ferenc a rendszerváltástól 2010-ig Ferencváros polgármestere volt. Húsz év alatt felhalmozódott tudását, tapasztalatát most személyes hangú könyvben foglalta össze, olyan egyszerű, felelősségteljes őszinteséggel, hogy az olvasó minden második oldal után felsóhajt: bárcsak egy képzeletbeli törvény kötelezővé tenné ezt a feladatot minden leköszönő politikus […]

Lechner összes: 12 település, 36 épület

Halász Csilla, Ludmann Mihály és Viczián Zsófia, Látóhatár Kiadó, Budapest, 2017 Szöveg: Tatai Mária A kötet igényes kivitelével első látásra megnyeri olvasóját, a címe szerint pedig egyféle teljességet céloz meg. A szerzők egyik legnagyobb építőművész egyéniségünk, Lechner Ödön építészeti életművét gyűjtötték egybe, mégpedig úgy, hogy az eddig ismert művek mellé újakat is feltártak. Kutatómunkájuk során […]

Építészet & oktatás

BME Építőművészeti Doktori Iskola, Budapest, 2016, 282 oldal Szöveg: Götz Eszter Ritkán avatja be a nagyközönséget egy egyetemi képzési csoport ilyen mélyrehatóan a munkájába, mint ahogyan a BME Építőművészeti Doktori Iskolája tette ezzel a nagyalakú, majdnem 300 oldalas, alaposan végiggondolt kötettel. A megmutatkozás oka maga a címben megjelölt téma: az építészet szerepe az oktatásban, illetve […]

Nő építészek a szocialista érában (1945–1989)

Egy frissen megjelent angol nyelvű tanulmánygyűjteményről Szöveg: Kerékgyártó Béla Hogyan nyertek teret, és mi volt a szerepük a nő építészeknek a szocialista tábor országaiban? Volt-e lényeges különbség ebből a szempontból a Nyugat és Kelet-Európa között? E kérdéseket járja körül a Routledge kiadónál Simon Mariann és Mary Pepchinski szerkesztésében nemrég megjelent kötet. Mint a szerkesztők bevezetőjükben […]

Széplaky Gerda: Diverzív építészet

Ekler Dezső építészete – esztétikai perspektívából L’Harmattan kiadó, 2016, 160 oldal Szöveg: Götz Eszter Széplaky Gerda könyve az építészetet a befogadás esztétikai élménye felől közelíti meg: az épületet műalkotásként nézi, anyagaival, formáival, arányaival, a környezetben való létezésével együtt vizsgálja. Ezzel az építészet máig feloldatlan kettős jellegét – tudniillik hogy a mérnöki tudományokhoz vagy a művészetekhez […]

Henrieta Moravčíková: Friedrich Weinwurm Architect

Slovart, Bratislava, 375 oldal Szöveg: Klein Rudolf Henrieta Moravčíková, a Szlovák Műszaki Egyetem építészettörténész professzor angol és szlovák nyelvű monográfiáját a két világháború közötti Pozsonyban élő és alkotó, kiemelkedő modernista építészről. A keménykötésű nagyalakú monográfia közel felét teszi ki a szakmai életrajz és művek részletes elemzése, a többi tervek és rajzok bemutatása. Weinwurm (1885–1942) három […]

Vajdasági római katolikus templomok építészete

Dubravka Đukanović: Vajdasági római katolikus templomok építészete 1699–1939 Péterváradi Területi Műemlékvédelmi Intézet, 2015, 580 oldal Szöveg: Hadik András Öt év tiszteletre méltó kutatómunkáját összegzi az újvidéki építész, melyet a helyi műemlékvédelem adott ki gazdag illusztrációval, szerb és angol nyelven. A templomépítők és a hívek a magyar ill. német nyelvet inkább indokolnák, ezek hiánya kevésbé méltányolható. […]

Builders / építők

Szemléletformálás és közösségteremtés – szociális építészet a 21. században Szerk. Pozsár Péter, Hello Wood, magyar-angol kiadás, 194 oldal A hétköznapi ember számára az építészet falakat, tetőt, ablakokat, jó esetben esztétikus formákat, esetleg művészeti értéket jelent. Pedig az építészet ennél sokkal több: filantróp misszió, társadalmi felelősségvállalás, közösségteremtés, viselkedésminta, sőt aktív gondolkodásformálás. Erről szól a Hello Wood […]

Ébli Gábor: Múzeumánia

L’Harmattan Kiadó, 2016, 259 oldal Szöveg: Götz Eszter „A múzeum hatalom” – így kezdi Ébli Gábor az európai „kulturális élménygyár” európai modelljeinek elemző kötetét. A cím és a téma alapján gyaníthatóan szakmabeliek fogják kezükbe venni – művészet- és kultúrtörténészek –, holott a muzeológiai trendek, módszerek és kommunikációs stratégiák részletein túl a szerző lényeglátó szemlélete a […]

Vámossy Ferenc: A 20. század magyar építészete

Örökségünk értékei 1902–2002. I. kötet Tarsoly Kiadó, 2015, 276 oldal, szerk.: F. Vámossy Erzsébet, Tatai Mária Szöveg: Götz Eszter Négy évtized munkáját foglalja össze Vámossy Ferenc monográfiája, melynek gerince a 20. század magyar építészetét vizsgálja az örökség és az újítás kölcsönhatásának tükrében. A kötetet a szerző kézikönyvként definiálja a rendkívül gazdag tárgyi anyagot és átfogó […]

Építészet Ausztriában a 20. és 21. században

Egy könyvről magyar szemmel Park Books – AZ Wien, 2016, 440 oldal Szöveg: Szegő György Az Architekturzentrum Wien több, mint két évtizedes története jócskán túlmutat önmagán. Azt mutatja, hogy olyan kis országok, mint Ausztria vagy akár Magyarország építészete, fontos kulturális jelenség, aminek nem szabad kallódnia. Hazabeszélek: a mi építészeti múzeumunk sorsa – korántsem az építése […]