Arvo Pärt Központ tervpályázata, FUGA, 2015. május 7-31. Szöveg: Götz Eszter Idén ünnepli a világ a kortárs minimalista zene egyik legnagyobb hatású alkotójának, Arvo Pärt észt zeneszerzőnek 80. születésnapját. A rendezvénysorozathoz kapcsolódik a FUGA májusi kiállítása, melyen bemutatja az észtországi Arvo Pärt zenei központ épületére 2013-ban kiírt, kétfordulós nemzetközi tervpályázat nyertes és díjazott pályamunkáit. A […]
Megemlékezés
Prof. dr. Winkler Gábor (1941 – 2015) Gyermekkora óta ismertem: apai nagyszülei a közelünkben laktak, soproni Lőver-lakók voltak. Egy okkal több volt számomra, hogy A régi soproni Lőver-ről írt könyvemhez Gábort kértem fel az előszó megírására. Gimnazista korában már jelentkezett kitűnő íráskészsége, mely később tekintélyes szakirodalmi munkásságában bontakozott ki. Először, szinte már tizenévesen, az ipari […]
Nincs halál
Virág Csaba (1933–2015) Nekünk fáj a szeretett hiánya. Nekünk, akik itt maradtunk. Nincs idő. Univerzális lelki tér van, mely fizikaivá képezhető le. Ma már tudom, hogy Csaba életfilozófiája – „a szabadság titka a bátorság” – Periklésztől származik. Ez az idézet volt apósa, Fischer Juszuf dolgozószobájának falán függött. Sajátos nyelvtudásának köszönhetően Csaba érdekes fordításban terjesztette tanítványai […]
Építészet és fotó – Múzeumok Éjszakája 2015
Iparművészeti Múzeum, 2015. június 20. Szerkesztőségünk a Folyóiratok, magazinok éjszakáján 19.30 órától Építészet és fotó címmel kerekasztal beszélgetést tartott az Iparművészeti Múzeum Dísztermében, ahol a következő kérdésekre kerestük a választ: Milyen viszony áll fenn egy épület és az arról készült fotográfiák között? Megérthető-e egy ház pusztán a fotók alapján? Mi az, amit egy fotó tesz […]
Az év építészeti fotója 2015
Pályázati felhívás A Magyar Építőművészek Szövetsége, valamint a Magyar Építész Kamara, az Építészeti Fotográfusok Nyílt Társasága szakmai közreműködésével 2015-ben is meghirdeti Az év építészeti fotója pályázatot, amelynek témája az UIA 2015-es építésznapi jelmondatának alapján: ÉPÍTÉSZETTEL A SZEGÉNYSÉG ELLEN A pályázat továbbra is nyitott mindenki számára, amennyiben beküldött munkája megfelel a kiírás feltételeinek. A pályázat mindenkori […]
A’Design Award & Competition 2015
Az A’Design Award & Competition a világ legnagyobb zsűrizett design versenye, amelyet évente, nemzetközi szinten szerveznek. A kreatív területek széles skáláján adnak át A’Design díjakat,azért, hogy a világ bármely országában élő, bármilyen területen alkotó legjobb dizájnerek nyilvánosságot kapjanak. A versenybe nevezett munkákat szakértők értékelik, és egy befolyásos zsűri bírálja el névtelenül, melyet tapasztalt akadémikusok, a […]
Folyóiratok, magazinok éjszakája 2015
Magyar Építőművészet a Múzeumok Éjszakáján Iparművészeti Múzeum, 2015. június 20. Szerkesztőségünk a Folyóiratok, magazinok éjszakáján 19.30 órától Építészet és fotó címmel kerekasztal beszélgetést tart az Iparművészeti Múzeum Dísztermében. Milyen viszony áll fenn egy épület és az arról készült fotográfiák között? Megérthető-e egy ház pusztán a fotók alapján? Mi az, amit egy fotó tesz hozzá a […]
Borsos József
Rácz Zoltán: Borsos József, Tiszántúli Református Egyházkerületi Gyűjtemények, 2015 Könyvbemutató, FUGA, 2015. június 12. 17 óra Résztvevők: Rácz Zoltán (építész), Szalai András (építészettörténész), Veress Dániel (történész), Sebestyén József (építész, műemléki szakember) Moderátor: Sulyok Miklós (művészettörténész) A Hódmezővásárhelyen született Borsos József 1908-tól volt Debrecen építésze, 1923-tól a polgármesteri hivatal műszaki osztályának vezetője. A városban az első […]
Lechner, az alkotó géniusz
Metró Galéria, 2015. június 10 – július 31. Az MTA BTK Művészettörténeti Intézet és az Iparművészeti Múzeum tisztelettel meghívja Önt a Lechner Ödön születésének 170. évfordulója alkalmából rendezett Metró Galéria kiállítás megnyitójára, amelyet a Szecesszió Világnapján tartunk. Megnyitó: 2015. június 10. szerda 11 óra A 2-es metró Puskás Ferenc Stadion állomása A kiállítást megnyitja: Latorcai […]
Replan – Innovatív megoldások a városi lakásproblémákra
FUGA, 2015. június 2-26. A Holcim Hungária Alapítvány és a BME Lakóépülettervezési Tanszék, a Városkutatás Kft. és Budapest Főváros Önkormányzata összefogásának keretében Megnyitó: 2015. június 2. 17:00 A megnyitón beszédet mond: FINTA Sándor (főépítész, Budapest), FEGYVERNEKY Sándor (elnök, Holcim Hungária Otthon Alapítvány), PERÉNYI Tamás (tanszékvezető, BME Lakóépülettervezési Tanszék), és HEGEDÜS József (szociológus) A Replan – […]
„Te is…?”
Alkotói pályázatok a Múzeumok Éjszakája alkalmából 2015. június 20. Te is eljönnél? Te is így láttad? Te is megvennéd? – teszik fel a kérdéseket a Múzeumok Éjszakája pályázatai, melyeket idén hirdetnek meg első alkalommal. Az ország legnépszerűbb kulturális programsorozatához kapcsolódóan két millió forintos összdíjazású fotó, videó és termékfejlesztési pályázatokon várják a művészek, kulturális intézmények és […]
Nagyapám Háza 2015
Idén is folytatódik a “NAGYAPÁM HÁZA” hagyományos házépítő mester-inas képzés Oszkó, 2015. augusztus 17-23. Szükség van a hagyományok felderítésére, megőrzésére, de legalább ilyen fontos az ismeretek továbbadása. Népi műemlékeink sorsa és léte a jogszabályi, anyagi kereteken túl ezektől a gyakorlati módszerektől is függ. Ki fogja, és főleg: ki tudja majd ezeket az épületeket karbantartani, felújítani? […]