EUROPAN 13 – Helyszínkiválasztó forduló

Az EUROPAN13 szervezői kizárólagos magyarországi partnerükön keresztül április végéig várják területgazdák jelentkezését, hogy részt vegyenek az immár 20 éve sikeres pályázati rendszerben, ezúttal az „alkalmazkodóképes város” tematika mentén. A fiatal építészeket motiváló és a nehezen megoldható várostervezési kérdésekre válaszokat…

Adaptív város 2.: Nyugati Grund

A Lakatlan kétnapos programsorozatot szervez a Nyugati Pályaudvar melletti üres terület átmeneti hasznosításáról. Területbejárás, közösségi ötletelés és nyilvános beszélgetés keretében szeretnénk lehetőséget adni a terület köztes hasznosításával kapcsolatos tervek, elképzelések megismerésére, a lakossági és szakmai párbeszédre.

Szó és kép

A Vasarely Múzeum eddigi kiállításaihoz hasonlóan most is a művészeti diszciplínák közötti átjárás lehetőségeit vizsgálja. A SZÓ és KÉP c. kiállítás nem a 2010-ben már körüljárt vizuális költészettel (ld. Kép/vers 10. katalógus), a verbális és vizuális tartalmi elemek összeolvadásával, szinesztetikus hatáskeresésének gazdag…

Mild Home

A győri Széchenyi István Egyetem Épülettervezési Tanszéke részt vesz egy Európai Uniós kutatási projektben, melynek címe MILD HOME (My Modular, Intelligent, Low cost, Do It Yourself house). A kétéves projekt (2012 október – 2014 szeptember) célja, hogy valamiféle választ találjunk egy fenntartható, olcsón kivitelezhető és üzemeltethető lakóépület…

Zuglói jövőképek

Víziók a Rákos-patak zuglói szakaszának revitalizációjára az EUROPAN 12 Pályázat keretében
Fórum és pályázati eredményhirdetés
Helyszín: a Lipták Villa (Hermina út 3.)
Időpont: 2014. február 14. péntek, 13.00 óra.

Magyar Építőművészetért-érem

Díjátadó ünnepség: 2014. február 12., 14 óra, MÉSZ Székház
A MÉSZ Elnöksége az érmet 2013-ban Pásztor Péter építésznek ítélte oda. A díjjal elismerni kívánja azon építészek munkásságát, akik Magyarország határain kívül dolgoznak és munkájukkal érdemben segítik a magyar építőművészet nemzetközi elismertségét.

Lajta Béla (Az Építészet Mesterei)

Lajta Béla a 20. századelő meghatározó hazai és különösen budapesti építésze, aki egyszerre volt Lechner Ödön leghívebb tanítványainak egyike és a húszas évek modernista építészeinek mintaképe. Nemzetközileg is jegyzett munkásságáról magyar nyelven utoljára 1970-ben jelent meg monografikus áttekintés. A Holnap Kiadó építészettörténeti…

Dead Objects – Múzeum projekt

Asztalos Zsolt az 55. Velencei Biennálé magyar pavilonjában (Kilőtték, de nem robbant fel) olyan tárgyak gyűjteményét mutatta be, amelyeket az emberi élet kioltására készítettek, ám véletlenségből vagy kegyelemből mégsem teljesítették be e feladatukat. Múzeumi projektjét tovább folytatva most olyan tárgyakat, tárgyegyütteseket fotózik…

Párhuzamok II.

Kelecsényi Csilla textil- és képzőművész a textiles magyar avantgárd generáció képviselője, az eredmények továbbfejlesztője. A klasszikus iparművész szemlélet reformjában a műfaj egyszerre képviselte a tradíciót és meg is újította a hagyományt, lényegében feloldotta a képzőművészet-iparművészet merev határait. Somogyi Pált, a belsőépítészt…

Kritikai városkutatás

Sok kitűnő kötet született Budapestről és a városkutatásról általában a rendszerváltás előtt és kiváltképp azt követően. Ez a válogatás más: más idők terméke. A városkutatás soha nem volt ennyire bevallottan interdiszciplináris, mint most, és e kötet különösképp sokat merít a társadalomföldrajzból, mind a politikai gazdaságtani…

Barcsay mester és tanítványai

Barcsay Jenő az egyik legismertebb magyar festő, grafikus, tanár. Nonfiguratív alkotásai mellett kiemelkedőek voltak anatómiai tanulmányai, könyveit – többek között a Művészeti anatómia címűt – számos nyelvre lefordították. Művészgenerációk tanultak tőle, személyisége és szemlélete hatással volt a kortárs művésztársadalomra.

A templomépítészet jelenkori kihívásai

A templomépítészet jelenkori kihívásai
Sapientia Főiskola, Díszterem
2014. február 26. 16 óra

előadó: Katona Vilmos építészmérnök