• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Év Belsőépítésze Díj: Fülöp Krisztina

    Fotó: Barakonyi Szabolcs

    Jubileumhoz érkezett a belsőépítészek elismerésére létrejött szakmai díj: idén 20. alkalommal adták át a kitüntetést. Az ünnepélyes díjátadóra szeptember 19-én került sor a Pesti Vigadóban. 1998-ban, Laki Pál és Laki Péter kezdeményezésére, a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata közreműködésével jött létre az elismerés, azzal a céllal, hogy a szakmai zsűri döntése alapján ismerje el az adott pályázati évben megvalósult belsőépítészeti munkák közül arra legérdemesebbnek tartott alkotás szakmai értékét, különlegességét. A díjat ebben az évben Fülöp Krisztina kapta az Örkény Színház nézőterének és kapcsolódó közlekedési tereinek belsőépítészeti kialakításáért, amelyről a lapunk 2018/1. számában megjelent írásból idézünk egy részletet: „…Az önállóvá váló színház Mácsai Pál igazgatásával szakított a hagyományokkal. Színvonalas prózai előadások születtek, kialakult az Örkény Színház markáns profilja. Az új művészeti arculat sürgetővé tette a korszerűsítést. Először a színház árkádok alatti homlokzatát hozták rendbe, nagy üvegfelületekkel megnyitották a tér felé, az előcsarnokot is felújították (…) megemelték az erkélyt, a földszinti sorok lépcsős emelkedését, ezáltal jobb látási és hallási viszonyok alakultak ki. A nézők közlekedési rendszerét visszaállították az eredeti Gerlóczy-féle koncepció szerint. (…) A nézőtér radikálisan megváltozott: új, sötét tónusokban tartott belsőépítészeti arculatot kapott, kényelmes székeket, a háttámlába hímzett számozás és a padlóba süllyesztett sorszámok megkönnyítik a nézők tájékozódását. A gömbölyű teret akusztikai falburkolattal és új világítási híddal próbálták átalakítani. A nézőtér-színpad kapcsolat nem változott. Az Örkény Színház nézőtere határozott, modern hangulatúvá vált.” (Szabó-Jilek Iván: Színházak ráncfelvarrása, MÉ 2018/1.)
    Az idei eseményt egész napos szakmai programsorozat kísérte, konferenciával és kiállítással az elmúlt évek belsőépítészeti munkáiból, Iparművészet a belsőépítészetben – Belső terek mesterei címmel, a Magyar Belsőépítész Egyesület szervezésében, amely bemutatja azoknak a pályázóknak és nyerteseknek pályamunkáit, akik örömmel vettek részt a pályázaton. A gazdag anyag a belsőépítészek és az iparművészek együtt gondolkodását, egymásra hangolódását mutatja be a megvalósult művekről készült képeken. Az iparművészeti tárgyak egy-egy részletének, makettjének anyagmintájának kiegészítésével teszik valóságosabbá a látványt.