• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • XXIV. Országos Főépítészi Konferencia

    Tihany, 2019. szeptember 4–6.

    Fotó: Szabó Rőtszakállú Zsolt

    Idén Tihany adott otthont a szeptember 4-6. között megrendezett Országos Főépítészi Konferenciának. Az előadások és egyéb programok fókuszában a település, illetve közvetlen környezete, a Balaton-felvidék és maga a Balaton volt.
    A konferencia előadásai arra keresték a választ, hogyan biztosítható a helyi és a nemzeti érdekek összhangja egy különleges, ikonikus, ma már kifejezetten turisztikából élő településen, hogyan kell az értékeket felelősséggel megőrizni úgy, hogy közben a település is élhető legyen, kiszolgálva az itt lakók korszerű igényeit. A főépítész egyik legfontosabb feladata ebben, hogy mindkét oldal érdekeit tisztán átlássa és képviselje az érzékeny egyensúlyt a helyi és a szakmai érdekek között, miközben hidat képez a nemzeti szintű értékek megőrzése felé is” – olvasható a hivatalos programban.
    A konferencia helyszíne – a rendezvényhelyszínként most debütáló – új sportcsarnok volt, ahol építészeti kiállítások voltak láthatók, valamint több építőipari anyag- és szerkezetgyártó cég is bemutatkozott szponzorként, előadásokkal, illetve szakmai standokkal. Az első nap a településsel való ismerkedésé volt, három tematikus körúton vehettek részt az érdeklődők.
    A második és a harmadik nap délelőttjeinek plenáris ülés előadásai a Tihanyban zajló szakmai eseményekről, fejlesztésekről, illetve erre épülve a régió örökségvédelmi, építészeti és táji adottságairól szóltak. Félegyházi András, Visegrád leköszönő, építész végzettségű polgármestere a településképi kötelezés tapasztalatairól beszélt a napelemek elhelyezése kapcsán. Csütörtök délután négy szekcióülés közül választhattak a résztvevők, amelyek mind aktuális témákat jártak körül (a Balaton-Felvidék építészeti arculata, szőlőhegyek építészete, helyi értékek a településfejlesztésben, a Balaton-part rekreációs építészete és 20. századi öröksége, közösségi tervezés).
    A második nap lezáró eseménye az Év Főépítésze Díj, illetve a Főépítészi Életmű Díj átadása volt. A Főépítészi Életmű Díjat Turi Attila, Budakalász volt főépítésze kapta, aki huszonhárom éven át töltötte be e tisztséget idén tavaszi leköszönéséig. Az év főépítésze L. Balogh Krisztina, Kaposvár volt főépítésze és Tényi András, Nagykőrös főépítésze lett. Az utolsó napot a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Államtitkársága munkatársainak beszámolója, illetve a vándorzászló átadása zárta. A következő konferencia szervezője Budapest lesz, így Mártonffy Miklós fővárosi főépítész vette át Tósoki Imre tihanyi polgármestertől a Főépítészi Kollégium vándorzászlóját.