• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Felfedezett érték

    A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga rekonstrukciója

    Építészek: Kőnig Tamás, Wagner Péter
    Szöveg: Katona Vilmos
    Fotók: Hajdú József

    A Rumbach Sebestyén utcán a Dob utcából végigtekintve történelmi idővonal tárul elénk. Jobb kéz felől Léstyán Ernő keményvonalas transzformátorháza, majd egy foghíj következik, a tűzfalon a Rubik-kocka több emeletes falfestményével. Valamivel lejjebb feltűnnek Otto Wagner egyetlen Magyarországon megvalósult épületének, a kora-szecessziós zsinagógának mór müezzintornyai, az utca látképét pedig a Szent István-bazilika egyik kupolás tornya zárja. Bár ez kívülről nem látszik, a zsinagóga tőszomszédságában, a Rumbach Sebestyén utca 15-ben működött valamikor Makovecz Imre irodája, így az összkép a vártnál is színesebb.
    Az épület-individuumok sorában a fiatal Otto Wagner műve (1870–73) önmagában is összetett egyéniség. Építészettörténeti híd az orientalizáló késő romantika és a szecesszió között, liturgikus szempontból pedig úgyszintén határkő, ami megjelenik sajátos térszervezésében. A kiegyezés után, 1868-ban tartott zsidó országos kongresszus az ortodox és neológ közösségek elkülönülését eredményezte, de egy elenyésző kisebbség itt a szakadás előtti állapot visszaállítására vágyott (statusquo ante). A Rumbach Sebestyén utcai imaház a „statusquo” irányzatot képviselte, ellentétben a Dohány utcai együttessel, amely már 1859-es átadásakor modern tendenciákat mutatott: hosszházas elrendezése, rózsaablaka és toronypárral keretezett kapuzata volt. A „keresztény típusú” zsinagógával Wagner a mór stílust állította szembe, amely minden részletében keletinek hatott, nyolcszög alaprajzú, kolostorboltozattal fedett tere pedig jól hangsúlyozta a Dohány utcai imaházból hiányzó centrális felolvasóállványt (bima). A közel 25 méter átmérőjű, Kallina Mór által kivitelezett enteriőr falait ma is színes növényi ornamentika szövi be, női karzatát aranyra festett oszlopok tartják, amely fölé csipkés árkádok borulnak. Az Alhambra mecsettől ihletett vízió keleti atmoszféráját az eredetileg Róth Miksa műhelyében legyártott Tiffany üveges, geometrikusan tagolt körablakok és a kupolával fedett frigyszekrény tetőzi be.

    Építész vezető tervezők: Kőnig Tamás DLA, Wagner Péter DLA
    Építész munkatársak: Rimely Ádám, Holtság Ágnes
    Építész konzulens: Zalka István
    Építész művezetők: Perjés Márk, Ugrin László
    Történészek: Dávid Ferenc†, Sisa József
    Tartószerkezet: Kőnig Elemér, Zámbó Ernő
    Épületdiagnosztika: Zámbó Ernő, Marcell Kolos
    Épületgépészet: Erhardt Lajos, Erhardt Péter, Seres Edit
    Elekromos tervezés: Révhegyi Ferenc, Rajkai Ferenc
    Gyengeáramú hálózatok: Bosch Gyula
    Épületfelügyelet: Váradi Ákos
    Kerttervező: Holtság Ágnes
    Környezetvédelem: Csott Róbert, Ilyés László
    Akusztika: Csott Róbert
    Történeti terek és felületek belsőépítésze: Baliga Kornél
    Múzeum- és kiszolgáló területek belsőépítésze: Gergely László
    Tűzvédelem: Bársony Antal, Kovács Róbert
    Vendéglátástechnológia: Straub Ágnes
    Egyedi mozgatás: Korponai Bálint Antal
    Felvonó: Tóth Miklós
    Szigetelés: Kövesi Attila