Hagymatikum, a fürdők temploma
Makó, Városi termál- és élményfürdő, Hagymatikum
Szöveg: Gerencsér Judit
Fotók: Gerencsér Judit, Szántó Tamás
Makó város arculatát, köszönhetően a mindenkori városvezetésnek, alapvetően határozza meg Makovecz Imre építészete. A Hagymatikum varázslatos építészeti együttese az építész megvalósult épületei közül is kiemelkedik eszmeiségével, gondolati gazdagságával, ma már mondhatjuk, ars poeticájának összegzésével.
Makó város központjában, a régi gyógy- és strandfürdő területén valósult meg Makovecz Imre legnagyobb szabású műve, amely méltóképpen foglalja össze ars poeticájának lényegét. Az élete során felmerült gondolatainak, imaginációinak esszenciájaként is értelmezhető művét láthatjuk. Az organikus építészet paradigmái pontosan lekövethetők ebben a nagyszabású épületegyüttesben. Az alapgondolat, mely szerint az elmúlt korok megidézése, ami lehet, hogy nem több, mint egy jelenet az álomban, mégis meghatározó elem a jelen értékvesztett világában. Az alföldi népi kultúra, néplélek érzékeltetése, a geológiai ismeretek, a helyi építőanyagok alkalmazása mind fontos alkotó része annak a mély gondolatiságnak, ami e tervekben rejlik.
A régi strandfürdő átépítésére több ízben, pályázatok keretében is felkérték Makovecz Imrét, így több változatot is készített. Első tervében egy egyszerűnek mondható, keretes beépítés szerint rendezte el a fürdő különböző egységeit. Főbejáratát is megtartotta a parkból nyílóan. A következő alkalomra már egy sokkal erősebb imagináció képeit rajzolta elénk. Tervében az organikus építészet evidenciáinak megfelelően, az elképzelt világot érzékelteti rendkívül drámai módon. Az élményfürdő központi épületének látványában megjeleníti a valamikori Pannon-tenger mélyéről feltörő vízsugár megkövült buborékait az épület fő tömege körül kialakított kis kupolák halmazában.
A Makovecz Imre grandiózus tervei szerint 2012-ben átadott fürdőkomplexum nagy részben megépült, de az elmaradt épületrészek megvalósítására forráshiány miatt csak 2016 után nyílt lehetőség. A Makovecz-tanítványokból álló MAKONA építésziroda kapta a megbízást, a projekt felelős tervezője Gerencsér Judit építész volt.
![]()
Megrendelő: Makó Város Önkormányzata
Generáltervező: MAKONA Kft.
Vezető tervező: Szente-Vargáné Gerencsér Judit
Társtervező: Tóth Márton
Építész munkatársak: Arnóczki Imre Balázs, Bálint Tamás, Cziráki-Mike Diána, Fridrik Mátyás, Gyetvay Enikő, Rüll Tamás, Szepesi Ákos, Szilágyi Szabolcs, Vidovics Réka, Zacher Viktor
Statika: Pongor László, Donáczi Péter – POND Mérnöki Iroda Kft.
Gépészet: Szalóky László – Kristály Klíma Plusz Kft.
Elektromos tervezés: Sándor Dávid – SDesign Electric Kft.
Belsőépítészet: Jakab Csaba DLA – Hét-fő Bt.
Vízgépészet: Nyeste Zoltán – GP-T
Tűzvédelem: Horváth Lajos
Rehabilitációs környezettervező: Ruttkay-Miklián Ágota
Külső közmű, út: Bombolya Erzsébet – Deltaterv Tervező és Fővállalkozó Kft.
Orvostechnológia, konyhatechnológia: Finta Gábor – Egészség Tervező Műhely Kft.
Táj- és kertépítész: Buella Mónika – Tájrajz Tájépítész Bt.
Felvonó: Makovsky Zsolt – Makovsky és Társai Kft.
Élményszobrászat: Vanyúr István
Talajmechanika: Hopka János – Út-tal Tervező és Szolgáltató Bt.