• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Kilátás, bor, kell ennél több?

    Laury Borászat, Mindszentkálla

    Építész: Sajtos Gábor
    Szöveg: Szövényi Anna
    Fotók: Bujnovszky Tamás

    Mindszentkálla felé haladva, a főút melletti dombokon a szőlősorok közt egy-egy ház tűnik fel, fehér oromzatával, majd továbbhajtva elvész a hegy mögött. Amint letérünk a falu felé, a hegytetőn egy szürke sziklaszerű kontúr sejlik fel, nem a hegy oldalába illesztve, hanem a tetőn gubbaszt. Az ikonszerűen megjelenő borterasz a folytatása annak a közös munkának, amit a szőlőbirtok tulajdonosa és a Sagra Építész Stúdió Mindszentkállán megkezdett. Az első épület a faluba érve, a völgy felé helyezkedik el, és 2019-ben elnyerte az Év Háza díjat. Egyszerű, kompakt – ez a borász lakhelye. Megépülte után két másik építkezésbe fogtak: a hegytetőre exkluzív borkóstoló került, és a háztól nem messze, lenn a völgyben most épül a nagyobb közönség befogadására is alkalmas pajta. A borász belakta a hegyoldalt szőlővel és ahhoz kapcsolódó épületekkel.
    Mindhárom projekt magas építészeti minőséget képvisel, de a legérdekesebb és egyben a legkisebb közülük a hegytetőn látható, bazalttömb-szerű építmény. A terület a szőlő és az erdő határán fekszik és a meglévő présház kontúrját követi. A kóstolóépület a fennsík és a hegyoldal határába került, tömege azonban az erdő koordinátáival párhuzamosan, a lejtésre átlósan szerkesztett. Az alsó mélyszint egy apartmant fogad be, néhány lépcsőfokon jutunk le ide a hegyoldal felől, míg a kóstolótér emelt szintjére egy könnyed falépcső vezet fel a dűlőút irányából. Az alsó szintről azonban nem csak völgy felé, hanem a Balatonra az oromzaton is kijuthatunk. A tömeg egyszerű, kompakt, nyeregtetős forma, melyből csak a lépcsőtér dagad ki. A szorosan illesztett bazaltburkolat az egész házat körülöleli, finom textúrája életre kelti a ház egyszerű homlokzatait. A deszkavékony falépcsőn rögtön a fogyasztótérbe jutunk. A kóstolótér is a terep által kínált átlót ismétli, felnyitásával az épület két sarka eltűnik. Az eltolható üvegfelületek a kilátás, illetve a bent és a kint együttes élvezetét nyújtják. Az épület kis tömege miatt minden eleme megformált átgondolt. A formaidézet, a tájidézet, a finom áthallások teszik ezt a kis ékszerdobozt különleges látvánnyá, közelről és távolról egyaránt.

    Építészet: SAGRA Építész Kft
    Vezető tervező: Sajtos Gábor DLA
    Építészek: Virág Péter, Takács László