Debreceni klinika, Diagnosztikai részleg

Építészek: Kovács Péter, Lengyel István
Szöveg: Gerle János
Fotók: Bujnovszky Tamás

A Debreceni Egyetem fejlesztése folyamatosan szakmai elismerést kiváltó épületekben ölt testet. Kálmán Ernő és Major György könyvtára és oktatási központja, Bán Ferenc kollégiuma, Golda János és Szenderffy Gábor élettudományi intézete után Kovács Péternek és Lengyel Istvánnak az egyetemi kampuszon felépült informatikai központja és a klinikai együttesen belül átadás előtt álló laborépülete gazdagítják ezt a listát. Az utóbbit ismertetjük részletesen.

Lengyel István azzal kezdte a kalauzolást: Debrecenben minden új építkezés költségét eleve 0,7-tel kell beszorozni a fővárosi munkákhoz, avagy a reális bekerüléshez képest. (Persze Budapesten sem ritka a feles szorzó manapság, legfeljebb itt inkább lehet bízni abban, hogy a végére csak összejönnek a hiányzó forintok, ha nem is a tervezési díjhoz.) Az átadás előtt álló épületet bejárva mégsem a szorító költégvetést érzékelni, éppen ellenkezőleg, a nagyvonalúságot az építészeti koncepcióban és a technológiában egyaránt. Előbbi a 2008-as pályázat első díját hozta a tervezőknek, akik a kiírás szellemében, de nem a kiírás előírásaihoz ragaszkodva találták meg a megoldást: a diagnosztikai laborok megkövetelte funkcionális, tisztasági és biztonsági feltételek betartása mellett az élményt adó közönségforgalmi téralakítást. Az új épület lebontott elődje helyére került, adott volt a háromszögletű telek, a közvetlen szomszédságban álló elméleti tömb, Mikolás Tibornak a hetvenes évek szellemében készült, de a monumentális vasbeton szerkezetek akkori japán formálásmódját követő, igényes részletformálású épülete, amelynek geometriájával, hegyes szögű tetőidomaival, kiugró ablakdobozaival kommunikálva az új laborszárny vissza is adja a lepusztulóban lévő és szellemileg amortizálódott épület rangját.
Az említett háromszög két oldala mentén helyezkedik el a laborok két zárt, háromemeletes tömbje, a közéjük zárt háromszögletű köztes térrel, ami a ház legnagyob építészeti értéke. Ez a temperált tér, amely a ház hőháztartását is racionalizálja, magába foglalja a lépcsőházat és a pihenőkről kiágazó, a laborokhoz vezető, egymástól finoman eltolt hidakat. Kertszerűen telepített növényzete és annak közvetlen találkozása a nyersbeton szerkezetekkel újra a japán építészet érzékeny részletképzését juttatják eszembe. A föld és a japán kertekhez hasonlóan telepített növények közvetelnül találkoznak a fém és nyersbeton felületekkel, ez a kontraszt teszi emberközelivé a rideg szerkezeteket. Erre az udvarra nyílnak a földbe süllyesztett bemutató-előadó talajszintről induló ablakai, finom átláthatóságot biztosítva az egész épületszárny alatt. Az előadó hullámos mennyezete, változó sűrűségű, de kivételes egységet képező natúr lécrács burkolata (a sűrű függőleges csíkozás szinte anyagtalanná, grafikává oldja a látványt) és fa padjai a másik példaképet, a finn építészet tisztaságát, azon belül a Kovács Péternek oly kedves mester, Alvar Aalto belső térképzését hozzák be Debrecenbe. Az előcsarnok fehérre festett és nyersbeton felületeivel, üveg és acél kiegészítő szerkezeteivel az egyszerűségen és tisztaságon belül kínál izgalmas térélményt, amelyet a felső födém hasítékain át érkező fény játéka tesz folyamatosan változóvá. A mesterséges megvilágítás is innen érkezik, elrejtve a fényforrásokat. (Markku Komonen finn építész a FUGÁ-ban rendezett mai finn építészeti kiállítás megnyitójában ismertette saját munkáit, melyek között a legújabb egy tervezés alatt álló központi diagnosztikai laboratórium – Mikromedium, Turku –, amelynek három szárnya egy háromszögletű aulát fog közre, amelyben a fény és a vertikális közlekedés szerkezetei teremtenek a finn építészet legjobb hagyományai szerinti tiszta harmóniát.) Az előcsarnok nagy üres terében lebegő hidak, lépcsők, az előcsarnok felé megnyíló belső ablakok a folytonosan változó térbeli helyzetek átélését teszik lehetővé. Az előcsarnokra néző ablakokon át a laborokból a térbeli összemetsződések, födémnyílások Moholy Nagy fényszínházára emlékeztető képi élményt kínálnak.
A fény és a növényzet jelenléte a homlokzatokat is meghatározza a síkból kiugratott ablakdobozok árnyékhatásai és a tetőig felfuttatott, délen lombhullató, nyugatra örökzöld cserjék révén.
A költségvetési támogatás kívülről nézve nem átlátható feltétele, hogy amennyi új négyzetméter épül a klinikai telepen, annyi legyen lebontva is. A laborépület hatvanas évekbeli elődjéért nem kár, de a szükséges fejlesztések a Korb Flóris tervezte építészetileg nagyon értékes együttes egységét is fenyegetik, talán megfelelő indok nélkül.
Korb Flóris a század elején úgy tervezte meg a pavilonos rendszerű együttest, hogy valamennyi épületet földalatti folyosó köti össze gépészeti vezetékek elhelyezése és védett betegszállítás céljából. Ennek a láthatatlan hálózatnak a legkorszerűbb kiegészítése készült el a központi diagnosztikai labor programjának keretében. Az ország legnagyobb, számítógéppel vezérelt csőposta rendszere épült ki az alagutakban, hogy minden gyógyászati pavilonból ezen át juthassanak a vizsgálati anyagok a megfelelő laborokba. Osztrák kivitelezője szerint Ausztriában is csak két hasonló méretű berendezés üzemel. A pincében van a főállomás, onnan az első emeletre érkező csomagok tovább indulnak a két szárny felé. A vérképet is az országban egyedülálló automata gépsor készíti.
Míg a felszerelés nemzetközi rangú, a költségvetési megszorítás a legtakarékosabb megoldások felé terelte az épület tervezőit. A gondos anyagválasztás, az épületszerkezetek, nyílászárók, burkolatok szigorúan funkcionális minimumra redukálása a belső terekben az egszerűségből fakadó szépséget eredményezik, nem önmagukat jelenítik meg, hanem a tereket engedik érvényesülni: az átlátások, a fényjátékok, térkapcsolatok, lehatárolások válnak szokatlanul intenzív hatásúvá.
A térbeli játék az épület tömegalakításán is megjelenik. A déli laborszárny a váltakozó mélységű ablakdobozok révén kerüli el, hogy homlokzata unalmassá váljék. A nyugati oldalon – rímelve az előcsarnok feletti tető keskeny hasítékára – a háromszögű telekből adódó hegyesszög válik térképző elemmé. A két laborszárny egymáshoz 45 fokban csatlakozik, de a két tömeg elszakad egymástól, közöttük az egész épületet átvágó transzparens folyosó képződik gazdasági lépcsővel csatlakozva az előcsarnokhoz. Az átvágás mintegy folytatja az előcsarnok légiességét, ezt emelik ki a ferde laborszárny élesen égre metsződő tömegei.

Generáltervezés / design: Archiko Kft. – Lengyel Építészműterem Kft.
Vezető tervezők / leading architects: Kovács Péter, Lengyel István
Építész munkatársak / fellow architects: Ferenczi Ottó, Kazamér György, Molnár Éva, Barabás Lajos, Bartha Tibor, Kecskés István
Statika / structure: Dezső Zsigmond, Kocsis Attila
Épületgépészet / technical installations: Nagy Imre, Hámori Sándor
Elektromosság / electrical engineering: Nagy Zsolt
Közmű / public utilities: Szabó István
Környezetrendezés / landscape: Sándor Tamás
Közlekedés / traffic: Mocsári Attila
Orvostechnológia / medical technology: Ifkó Iván
Labortechnológia / lab technology: Komló Zsuzsanna
Akusztika / acoustics: Józsa Gusztáv
Megbízó / client: Debreceni Egyetem Orvosi-, és Egészségtudományi Centrum
Generálkivitelező / main contractor: HUNÉP Universal Építőipari Zrt – Magyar Építő Zrt.