Francsics László – Év Építészeti Fotója 2012 – MÉSZ I. díj

Francsics László: Élő falu, Visnyeszéplak

Szöveg: Krizsán András

Már majdnem 150 éves a Kodak nevezetes szlogenje 1888-ból: „Csak nyomja meg a gombot, a többit bízza ránk!”, és mi több mint száz éve nem értjük a varázst. A 21. század minden technikai bravúrjával, high-tech illúziójával együtt, értetlenül állunk szemben a fotográfia kétszáz éves találmányával. Megmarad valami, ami ellenáll az időnek. Időtlenné válik a múlt, kimerevedik egy pillanat és mégis benne érezzük magunkat, mintha személyesen lennénk megszólítva. Ahogy nézzük a fényképeket, érezzük az eső utáni föld illatát, a hajnali pára hűvös borzongását, a törött üvegablakon beszűrődő fénysugár hunyorgató melegségét. Szinte tapintható az öreg faoszlop durva erezete, a mohás betonfal hűvös felülete.
Francsics László fényképei éppen olyan érzéseket keltenek az emberekben, mint mikor egy film mozgóképe megáll, de mi, a történet főszereplői tovább léphetünk. Lehetőségünk van a mozgásra, hogy mindent közelebbről megnézzünk, hozzáérjünk, körbejárjuk a házakat, a tárgyakat. Bepillantunk a függöny mögé, meglessük azt, ami csak emlékeinkben él, a múltat, az elfeledettnek hitt emlékeinket. Falra függesztett élmények ezek, amelyek pontosan azért vannak, hogy megismerjük, megtapasztaljuk őket. A történet szereplői pedig mit sem sejtenek ebből, hogy mi is ott vagyunk velük, közöttük járunk, látjuk, halljuk őket. Bizarr érzés – de mitől válik ilyen természetessé mindez? Talán a dolgok hétköznapiságából. Abból, hogy igazából semmi különöset nem látunk, mert a képeken csupa hétköznapi dolog. Egy sáros baromfiudvar, egy lefüggönyözött bejárati ajtó, egy rozsdás ablakrács, a perifériára szorult, elhagyott világ mindennapjai. Mert ami Francsics László kamerája elé kerül, azok mind ottfelejtett dolgok. Mintha nem hiányoznának, nem kellenének senkinek sem. Udvaron hagyott gyerekbiciklik, pókhálóba akadt falevelek, téli disznóvágás kellékei, de még az olvadó hókupacok is mind elhagyott, ottfelejtett tárgyak. Akárcsak az intézményi, szellemi, és gazdasági támogatottság nélkül magukra maradt hátrányos helyzetű falvaink. Ottfelejtett, magukra hagyott utcák, házak, sorsok, emberek. A vidéki lét mementói. A felbomló falu ittfelejtett emlékei. Hiába a cím, az élő falu absztrakt idea csupán. A hajdan volt kerek világ örökkévalósága mára már lezárt fejezet, csak a múló idő lenyomata.