Kőnig és Wagner Építészek kiállítása a Kós Károly teremben, 2009. május 11-15.

Szöveg: Dávid Ferenc

Kőnig Tamás és Wagner Péter helyreállításairól szólva három fogalmat kommentálok: az alázatot, a figyelmet és a kreativitást. Az alázat ma ritkán használt szó, mert feudális és/vagy vallási asszociációkat kelt, valódi tartalma azonban korántsem avult, s mással föl sem cserélhető: álló épületről szólva a meglévő alkotás tisztelete ez, s utálkozás annak csonkításától. A figyelem az alkotásban foglalt építészeti gondolat és díszítő szándék feltárása az összetevők gondos elemzése útján; a technikai-szerkezeti, vagy funkcionális avulás pontos felmérése, valamint az újjáalakítás szükségleteinek és céljának gondos meghatározása.
A kreativitás a régi épület fontos összetevőinek megtartásában-újjáépítésében, az új helyének és karakterének meghatározásában, a két részből összeálló új épület együttes karakterének megalkotásában egyaránt érvényesül.
A múlt század nyolcvanas éveiben, amikor Kőnig Tamás és Wagner Péter az első helyreállításait tervezte, a modernség eszméje épp a végét járta, s vele halványodott az eredetiség mágikus tisztelete is, amelyre a műemlékvédelem – okkal – máig alapul. Határhelyzetbe a 20. század építészeti alkotásai kerültek, azok, amelyekre a hivatalos műemléki védelem még alig terjedt ki, s amelyeknek helyreállítására nem voltak kialakult, s alkalmazható módszerek. Ez a helyzet adott módot arra, hogy az elpusztult, de jól dokumentált, rajzról, fényképről pontosan megismerhető részletek másolatának elkészítését beemeljék a tervezésbe. Ilyen munkáik közül a budapestiek számára Lajta Béla Parisianája a legismertebb. Lajta gyönyörű, a szecesszió és a kora modern építészet határán keletkezett, az art decót megelőlegező homlokzatát építették újjá, az eredetivel méretükben, rajzolatukban, s jóformán anyagukban is megegyező kövekből, gazdag szobrászi díszével együtt, apró adatokból összerakott invenciózus tervezéssel és gondos művezetéssel. A másolatépítés nemcsak szakmai bravúr volt, hanem az alkotóinak építészi gesztusa, főhajtás Lajta személye és teljesítménye előtt.