Szöveg: Csengel-Plank Ibolya

Budapest, XI., Budafoki út 52. Kelenföldi Erőmű, fotó: Galacánu Efstatia, 2008

„Abban a sokféle kapcsolatban, amely fotográfia és építészet között létrejött, a fotós figyelme elsősorban a fényre, az árnyékra és a struktúrára irányul. Forma és struktúra úgy az építészetben, mint a fotográfiában, a fény által válik jelentőssé. Nem meglepő tehát, ha a fényképezőgép maga az épített világ kifejezőeszköze” – írja Angelo Maggi az olasz építészeti fényképezés modern irányzatát képviselő Frederico Venderről (1901-1999) szóló kötetben. Az épület nélküli építészet címen megjelenő kötet címe megegyezik Bernard Rudofsky híres kiállításának, az Architecture without Architects (Építészek nélküli építészet) címével, amelyet 1964-ben mutattak be New Yorkban, a Museum of Modern Art kiállítótermében. A kiállítás előkészítésekor Rudofsky úgy döntött, hogy kiállítja Frederico Vender egyik leghíresebb, 1934-ben készült képét, a Riposo a Camogli-t (Pihenés Camogliben), mert Vendernek sikerült a vidéket feledhetetlenné tevő genius locit, a hely szellemét úgy kifejeznie, hogy az építészeti jellegzetességeket időben és térben megváltoztatva egyetlen élménnyé kovácsolta össze, anélkül, hogy a kép magára a helyre utalna. Ez a kép Rudofsky számára azt a fajta – kronológiailag és földrajzilag meghatározhatatlan – építészetet testesítette meg, amelyet megfelelő terminus hiányában, anonimnak nevezett.
Vender nem a szép építészetet kereste, amikor épületeket és városokat fényképezett, hanem azt, ami számára ihletet ad. Az általa szemlélt építészeti kompozíciók – elkerített építkezési terület, fényben fürdő cölöpsor, téglából épült és összefirkált szerszámraktár – nem annyira a saját belső szépségükkel, hanem inkább azzal a lehetőséggel hatottak a fényképészre, hogy általuk a kép és a látható valóság között milyen kapcsolatokat fedezhet fel és konstruálhat.
E munkafolyamat során elsődlegesen a rendkívüli fényviszonyok és az épületre vetődő árnyékok hoztak létre olyan képi látványokat, melyet az építész sem láthatott előre. Az építészeti fotográfia egyik nagymestere, Lucien Hervé (1910-2007) modern építészetről készített fényképei ugyanezért nyerték meg Le Corbusier tetszését. Egyikük sem látta és láthatta előre, hogy a fényképezőgép objektívje hogyan aknázza majd ki az épületben rejlő lehetőségeket. A hazai példák közül Fejér Zoltán fotográfiáit említem, aki 2004-2008 között izgalmas kísérleteket folytatott az 1930-as években épült modern bérházak és középületek újrafényképezése terén. E kísérletek egyik vágányaként különböző – 180-220 fokos – optikákat használt annak érdekében, hogy a tér és az architektúra tulajdonságait a megszokottól eltérően lehessen látni, tanulmányozni.