• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Egységbe foglalva

    Városháza és vasútállomás, Delft

    Építészek: Mecanoo
    Szöveg: Pálinkás Edit
    Fotó: Harry Cock, Mecanoo

    delft2

    Hat évvel a Delft központjának súlyvonalait merőben átalakító beruházás bejelentése után, 2015-ben átadták a projekt első ütemében megvalósuló vasútállomást. A helyi és helyközi közlekedést egyaránt megreformáló területrendezés mellett a komplexum igazgatási funkciót is ellát, mivel az állomás feletti épületben kaptak helyet a közel százezres lakosú város irányításának irodái. A teljes épületegyüttes 2017-ben készül el.
    Delft központját 1965 óta egy csaknem két és fél kilométer hosszan elnyúló vasúti híd szelte ketté. A Rotterdam és Hága közötti vasútvonal az új várostervezési koncepciónak megfelelően földalatti alagútrendszerbe került, így végre lehetővé vált a viadukt lebontása. Mindez alapjaiban változtatta meg a város képét és életminőségét: szabadabb átjárást biztosított a történelmi belváros és a vasútvonaltól nyugatra elterülő lakónegyed között, csökkent a belváros zajterhelése, javult a terület esztétikai megítélése és a közbiztonság. A területrendezésnek köszönhetően folyamatosan átalakulnak a városi kapcsolatok, új közösségi terek jönnek létre. A közlekedési csomópont létrehozásával egy időben a helyi tömegközlekedést is optimalizálták, és a vasútállomás mellett a helyközi buszállomás is helyet kapott. A régi állomásépületből elegáns kávézó lett.
    Az építészeti koncepciót kidolgozó Mecanoo iroda olyan vasútállomást kívánt létrehozni, ahol a turisták számára egyértelmű lesz, melyik városba érkeztek, a helyiek pedig otthon érezhetik magukat. Olyan közvetlen kapcsolatot kerestek múlt, jelen és jövő között, amely mind művészi mind technológiai szempontból meghatározza a város történelmét. A kulcsot egy 1877-es, Delftet és környékét ábrázoló térkép jelentette. Az előcsarnokba lépve, vagy a peronról a mozgólépcsőn felfelé haladva fokozatosan tárul elénk a térképnek a mennyezet bordáira illesztett képe.

    Építészet: Mecanoo
    Szerkezet: ABT BV
    Gépészet: Deerns Raadgevende Ingenieurs BV Building
    Épületfizika és tűzvédelem: LBPSight
    Mennyezeti grafika: Geerdes Ontwerpen
    Pénzügyi tanácsadó: Basalt Bouwadvies BV
    Megbízó: Ontwikkelingsbedrijf Spoorzone Delft BV