Építészeti fotópályázat – Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszék

Szöveg: Kovács Péter

A Debreceni Egyetem építészkara tavaly írta ki első építészeti fotópályázatát a hallgatók számára. Az első pályázat mottója ez volt: „Fény és építészet”, a zsűri elnöke Darabos György fotós. A 2012. évi pályázat az Elhagyott helyek címet viselte, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a hallgatók felfedezzenek és megörökítsenek olyan építészeti értékeket, melyek enyészetnek indultak. A zsűri elnöke 2012-ben Bujnovszky Tamás fotóművész volt, tagjai: Kovács Péter DLA építész, egyetemi docens és Huszthy Edit grafikus-látványtervező művész.
A két pályázatból itt az Elhagyott helyek nyertes képei láthatók. A zsűrizés előtt, még mint külső szemlélő láthattam a mindkét témában született fotókat. A Fény és építészet sokkal inkább a kortárs építészetet célozta meg, az Elhagyott helyek képei más idősíkra vittek el bennünket. Nyelvi hasonlattal a folyamatos befejezett jelen és a befejezett múlt zónáiban mozogtunk. A fény elvileg átírja a fotóban tárgyként megjelenő építészeti objektet, az idő közelsége miatt mégis az épülethez kötődő értékrendünk dominál. Ez rendszerint az építészeti fotók és az újságszerkesztések egyik dilemmája: néha nem lehet eldönteni, hogy az épületről, vagy az épület ürügyén fotóművészetről van szó. Szakmai ártalom, hogy a metaforikus adalékként megjelenő fény sem elég erős ahhoz, hogy ne az épületet nézzük.
A második téma kiírása telitalálat; képei világunkból kiszakadt, az abszolút időben elmerülő helyekről szólnak. Az ember által elhagyott helyek közös pontja az ember hiánya, és az ebből fakadó narráció. Ez olyan erős, hogy szavak nélkül is beindítja a „hely” értelmi és érzelmi áttöltődését. Az emberi életterekhez kötődő „void”-okban Stalkerként vezetnek minket az optikák hordozói. A fotó minősége a hangtalansága, az indirekt láttatás, mely saját továbbgondolást generál. Az elhagyott kohó, téglagyár, iskola, az összedőlt lakhely képeibe aztán belépünk, fényeket, szagokat, illatokat, zajokat asszociálunk. Látjuk és értjük anélkül, hogy ezt kimondanánk.