Budapesti Piarista Központ „A” épület rekonstrukciója

Építész: Golda János, Kovács Zoltán, Mészáros Erzsébet
Szöveg: Kapy Jenő
Fotók: Bujnovszky Tamás

A Piarista Rendet 1592-ben alapította Kalazanci Szent József Spanyolországban. A budapesti rendház 1717-ben alakult meg Pest város tanácsa kezdeményezésére, amely a városháza mellett jelölt ki egy kis házat számukra. A második hely a mai Galamb utca, Régiposta utca és az akkori Duna-part által határolt területen, egy saroképület volt, a harmadik a Glöckelsberg palota volt, ezt 1752 óta Esterházy palotának is neveztek (az Esterházyaktól vásárolták meg 1755-ben).

A rend az 1880-as években az egész épületkomplexumot egységesíteni szerette volna, de a terv szabályozási akadályokba ütközött és nem kapott építési engedélyt. Évtizedes tárgyalások után, 1911-ben a város közgyűlése hozzájárult egy kisajátítási csereegyezséghez, aminek eredményeként a piaristák építés céljára megkapták a jelenlegi épület telkét. A rend zártkörű tervpályázatot hirdetett, amit Hültl Dezső, műegyetemi tanár nyert meg, 1917-re készült el a teljes épület (a kápolnát egy évvel később szentelték fel). A második világháborúban az épület bombatalálatot kapott, a Duna parti traktus tetőszerkezetét a toronnyal együtt le kellett bontani. 1948-ban a felekezeti iskolák államosítása után két éven át állami gimnázium volt, 1953-ban az ELTE bölcsészkara költözött be, a kápolna helyén a nagy hírnévnek örvendő Egyetem Színpad kapott helyet.
A Rend 1992-ben kapta vissza az épületet, és miután az ELTE kiköltözött, 10 évig nem történt semmi. 2000 és 2003 között megtörtént a „B” épületrész rekonstrukciója, 2006-ban határozták el, hogy az „A” épületet is rekonstruálják, és visszaköltöztetik oda a gimnáziumot. Jelen írás az „A” épület rekonstrukciójával foglalkozik. A „B” épületben működő Sapientia Hittudományi Egyetem, a Magyar Piarista Tartományfőnökség, a Kalazantinum és a kereskedelem, illetve vendéglátás (földszint és 1. emelet) intézményeit a tervezők adottságnak tekintették, megbízásuk az „A” épületre szólt.
A helyszín a Világörökség része. Az épület és a Duna között helyezkedik el a Március 15. tér, amely alatt ókori (római castrum), középkori (városközpont és piactér) és újkori (palota-épületek) romok találhatók. A tér egy része régészeti bemutató parkká vált, de nem tartották karban. A lepusztult, kiüresedett hely adta a feladatot, hogy élővé kell tenni, a tér burkolatának csatlakoznia kell a Duna-parti szárny padlósíkjába leeresztett nagy üvegfalakhoz, hogy az ott kialakítandó étterem kiülő-kilátó teraszt kapjon.
A tervezők az épület vezérszintjét a 2. emeletben határozták meg, ez az épület vízszintes tengelye, a kápolna, a tornaterem és az aula térsora. Az új tornaterem a belső udvar beépítésével jött létre ezen a szinten, alatta a szintén udvar helyén kialakított rendezvényteremmel (ez még nincs belakva, a tornaterem rendezvényteremként is működik). Ez az udvar helyén kialakított belső tömb, befelé dőlő, föld-szín árnyalatú betonfalaival egy földből kinövő monolitikus jel, amely az egyes korok egymásra épülésére és a folytonosságra utal. Az új épülettest el van tartva a meglévő épület falaitól, így felülről a belső terekbe természetes fény jut. A tornaterem körül hozták létre az aula terét. A kápolna megmaradt az eredeti helyén, visszakapta eredeti neobarokk díszítéseit, de tervezők újraértelmezték a belső terét. A régi szentélyt visszaalakították íves apszissá és elé nagyméretű, körbeülhető oltárhajót helyeznek majd el. A világítást felhőszerűen elrendezett világítótestek alkotják, a homlokzati üvegfalak belső oldalára színes üvegburkolat kerül (ezek még nincsenek készen). A kápolnához tartozó külön lépcső külön utcai bejárattal megmaradt.
A gimnázium a 2-3-4. emeleten van, 12 tanteremből, csoportszobákból, szaktantermekből és a hozzájuk tartozó – igen jól felszerelt – laborokból áll. Az eredetileg középfolyosós Pesti Barnabás utcai szárny szerkesztési elvei megváltoztak, a középfolyosók helyére kiszolgáló funkciók kerültek, a belső udvar felé néző helyiségek pedig mindhárom szinten zsibongó terekké váltak, a 4. emeleten a tornaterem feletti belső udvarral összenyitva. Az ötödik emeleten, az északi szárnyban a Rend szobái vannak, a dunai oldalon ott és a felette lévő tetőtérben reprezentatív bériroda-blokkot alakítottak ki, ez is külön közelíthető meg a Piarista köz felől. A bérirodák és a körbefutó üzletek a piaristák változatlanul jó üzleti érzékét dicsérik: részben fedezik az épület üzemeltetési költségét. A régi tetőszerkezet tűzvédelmi okokból történt kényszerű átépítése lehetővé tette, hogy a tető formája visszaálljon az eredetire, a rajta lévő – irodablokkhoz tartozó – kis kilátótorony viszont mai formát kapott, felvállalva azt a korszerű építészeti magatartást, amely az egész rekonstrukciót végigkísérte. Anyaghasználatban telitalálat az osztálytermek műgyanta padlóburkolata, a tornaterem lécezett faburkolata, a tetőtéri gépészeti blokkok előtti, terpesztett háló-elemes körbefutó belső kulissza, a tető kiselemes titáncink fedése. Nagyon szépek az utcai portálok, amelyeket az eredeti fotók alapján, de korszerű formában rekonstruáltak, szép az épület új színezése – és még sorolhatnám, mert az épületen kívül-belül sok szép és okos, gondosan megtervezett részletre lehet rácsodálkozni.
A szakrális épületek mindig a figyelem központjában vannak. Az, hogy egy adott korban az építész hogyan gondolkodik egy ilyen épület létrehozásáról, jellemzi az egész korszak művészeti gondolkodását. Sok elméleti szakember foglalkozik a szakrális építészet hermeneutikájával, amely Heidegger szerint az emberi megértés kulcsa, és mint ilyen, az emberi lét alapeseménye.¹ Eliade felfogásában ez egy újfajta gondolkodásra ösztönző erő, amely teljes, lényegre törő komplexitásban mutat fel ősi, vagy korábbi kultúrákból származó modelleket az adott kor alkotásaiban.²
Ha az értelmezést erre a szintre emeljük, első helyen kell foglalkoznunk a belső udvarban megjelenő, archetipikusnak tekinthető monolitikus tömbbel, amely az épület centrumát képezi. Befelé dőlő falaival ősi masztabákra emlékeztet, felülről fénygyűrű veszi körül, ami sejtelmesen lehatol a vezérszint alatti mélységekbe. Ebben az óriási erejű, az építészet interkulturális összevethetőségét kifejezni képes gesztusban a nagy mítoszokban fennmaradt szent történelem van jelen, a maga kozmikus teljességében – és persze benne van a mikro-történelem is, a Rend háromszáz éves, küzdelmes helyi története. Szabó Lajos szerint – aki e témában Novalisra hivatkozik – már eleve minden építészet vagy templomépítészet, vagy ha nem az, akkor templomrombolás. Itt arra az értelmezésre akarunk rámutatni, amely építészetet, mint emberi megtapasztalást fogja fel. Az építész érzi azt az áldásos hátteret, amely körbeveszi. A tervezőcsoport négy évig, még a kivitelezés alatt is, nagy fokú alázattal, folyamatosan dolgozott a terveken.
Az épületben járva az embert – azon túl, hogy érzékeli ezt a gondosságot – a létrehozás művészi igényessége is megragadja, amely megpróbál hidat képezni a valláshoz. Az építészet átalakító mechanizmusai elsősorban a gondolkodás esztétikai, pszichikai és eszmei vetületében értelmezhetők. A rekonstrukció tervezői az egyetemes megváltás gondolatára támaszkodtak, amikor a téralakításban szerepet szántak a szobroknak; pl. az aulában, vagy egy gyönyörű Jézus-szobornak a bejáratnál. A legfontosabb rituális hangsúlyt természetesen maga a kápolna kapta, annak divinitása: a közvetlenül megtapasztalható isteni jelenlét, a végső valóság felfoghatóságának konkrét megtapasztalása. A második emeleti „axis mundi” (az aula, a tornatermi blokk, és a kápolna hármas tér-rendszerének) szakrális kisugárzása három dimenzióban hat ki a környező terekre is, amelyek átláthatóságra törekvő, szerkesztett egyszerűségükben, sőt anyaghasználatukban ugyanezt mutatják. A térszerkesztés pszichikai következményei az azt használók és a tervezett térrendszer közötti viszonyok egyensúlyában jelentkeznek. E pszichikai relációk tudatos kezelésében valósul meg az objektumra irányuló alkotói cselekvés – láthatóan – igen magas színvonala.

Jegyzetek:
¹ Kunszt György: Vázlat a szakrális építészet hermeneutikájához, Utóirat 2005/5.
² Mircea Eliade: Az Eredet bűvöletében, Cartaphilus, 2002

Építészet: Golda János – M-Teampannon Kft., Kovács Zoltán, Mészáros Erzsébet – kollektív műterem Kft.,
Építész munkatársak: Szojka M. Tünde, Alkér Katalin, Debreczeni András, Horváth Roberta, Nagy Gábor, Vermes Dániel – kollektív műterem, Varga Bence, Zahorán Gábor – M-Teampannon
Statika: Kenese Kft.
Gépészet: Battai Kft.
Elektromos tervezés: Kelevill Kft.
Tűzvédelem: Báder György
Akusztika: Kotschy András
Kivitelezés: Confector Kft.
Megrendelő: Piarista Nonprofit Kft.