Kicsiben a világ
II. Nemzetközi Makettfesztivál, Műcsarnok, 2010. november 13.-16.
Szöveg: Götz Eszter
Másodszor rendez makettfesztivált a Kortárs Építészeti Központ. Az első 2008 novemberében még a Szervita téri irodaházban, a bezárás előtti napokban, a szocreál kísértetházban bóklászó látogatóknak emeletenként lerohadt irodaszekrények között, kellett megtalálni az összesen száz makettet. Elementáris élmény volt a fesztivál három napja.
Az idei, második esemény már a Műcsarnok termeibe költözött, és a válogatás is ennek megfelelően jól fésültre sikerült. Húsz országból hetven makett jött, többségük profi eszközökkel készített, látványos darab, alig hasonlít a 2008-as felhozatalra, ahol a legegyszerűbb anyagoktól a profi épületmakettig széles volt a skála. Most szinte mind akkurátusan, laikus számára is érthetően ábrázolta a tervezett ház tömegarányait, a környező térviszonyokat. A koncepció metaforikus rögzítése egy vagy több anyagban itt nem jellemző; inkább a szerkezet, az arányok, a viszonyok tárulnak fel, gyakran asztal méretű makettek révén. Kicsit hiányzik persze a hirtelen készült, egyszerű anyagokból eszkábált, de annál hatásosabban a gondolat magját hordozó makett típus, ami az előző fesztiválon sok projektet hozott megközelíthető, érthető és átélhető módon testközelbe, de elfogadom: ez itt már a profi makettek találkozója. Néhol azért megcsillant egy-egy szellemesebb metafora, anyagban vagy formálásban, de nem volt jellemző a kiállítás egészére.
A digitális tervezés térnyerésével párhuzamosan az építészeti gondolat alakulása egyre jobban elszakad az anyagtól. A folyamattal párhuzamosan, éppen abból fakadóan, fölértékelődik az épületmakettek szerepe: nem csak kiegészítik a háromdimenziós látványterveket, hanem valóságossá alakítják a koncepciót. A terv nyilvánul meg bennük, de még az építés mentén kötelező kompromisszumok nélkül; a gondolat tisztán ölt bennük materiális formát. Az a tárgy, amit az építész munkafázisként, a bemutatáshoz, vagy akár önálló műalkotásként makett formájában fogalmaz meg, úgy tárja fel az eredeti víziót, hogy felmutatja az épület és a környezet viszonyát, a kapcsolatokat, a térbeli tulajdonságokat is. A hagyományos kézi formálás, a számítógépes tervezés és az anyag jellemzői egyedi tárgyat hoznak létre, valamit, amit akár az építész önarcképének is felfoghatunk. Bizonyos szempontból személyiségük is van: míg a maketteket korábban a projektek lezárulta után többnyire kidobták, a nevesebb építészirodák munkái ma már gyakran műtárgynak számítanak; a fesztiválra is érkeztek több tízezer euró biztosítási értékű makettek.
A kurátorok, Somlyódy Nóra és Szemerey Samu nem csupán maketteket kértek a tervezőktől, hanem föltettek néhány egyszerű kérdést is: hogyan használja a makettet a tervezésben? Van-e saját makettező műhelyük, vagy másokkal készíttetik el? A legtöbb makettnél a leírások és a tervezők felsorolása mellett a makettekre vonatkozó válaszok is olvashatók, amitől az egész anyag nem csupán építészeti, de tervezés-módszertani tanulmány is lett. Shigeru Ban Metz-i Pompidou központja és a siófoki kulturális központ pályázatára beérkezett munkák, Lévai Tamás sanghaji EXPO-pavilonja és Kis Péter konstrukciója az állatkerti Nagysziklához, Sauerbuch és Hutton múzeum-terve és a pécsi Nagy Kiállítótér tervei, a madridi Prado bővítésére született terv és néhány egészen kiváló diplomamunka – köztük Béres Attila Képcső-vetítője –, vagy éppen a Studio Modelart kutatási projektje arról, hogy az origami-szerkezet hogyan képes modellálni az építészeti formákat: impozáns anyag jött össze. A kurátorok ezúttal egyetlen építészeti műfajjal foglalkoztak: a makettek mindegyike múzeumok, kiállítóhelyek, bemutatóhelyek, régészeti parkok tervét jeleníti meg. A kortárs múzeumépítészet legjobb produktumai vonultak fel tehát a Műcsarnokban, a négy nap alatt számos eseménnyel, makettpárbajjal, kerekasztal-beszélgetésekkel és a makettkészítő technológiák – kicsit talán túl sok helyet elfoglaló, így a kiállítási anyaghoz képest jelentőségében túlértékelt – seregszemléjével.