• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Kihelyezett MÉSZ elnöki ülés

    Kassa, 2013. június 14.

    Szöveg: Szegő György
    Fotók: Sáros László György, Szegő György

    Sekan János: Kassai Vár Látogatóközpont, fotó: Szegő György

    Sekan János: Kassai Vár Látogatóközpont, fotó: Szegő György

    A Magyar Építőművészek Szövetségének új elnöksége éppen egy évvel ezelőtt kezdte el munkáját. 2012 őszén indította el azt a folyamatot, amelynek során kihelyezett elnöki ülésekkel fűzi szorosra kapcsolatát az építészeti szakma területi képviselőivel. A Miskolcon, Pécsen, illetve a budapesti Műegyetemen megtartott találkozók után most Kassán került sor szakmai beszélgetésre.
    Az ülésen Sáros László György DLA, a MÉSZ elnöke beszámolt a Kárpát-medencei 8-ak Építészeti Együttműködése megalapításának az UIA II. régió belgrádi ülésén történt bejelentéséről. A korábbi V 4-ek szakmai összefogását kiszélesítendő, Szerbia, Horvátország, Szlovénia és Ausztria építész szövetségeivel kívánjuk erősíteni. Nem titkolva, hogy ebben az alapító MÉSZ a történelmi tradíciók folytatásaként, a vezető szerepet is be kívánja tölteni.
    A Szlovák Építőművészek Szövetségét Krcho János képviselte az ülésen, aki üdvözölte az indítványt. Krcho a kassai egyetem építészkarán oktat, és Sárossal egyetértve, szerinte is az együttműködés egyik első lehetséges terepeként az oktatás kínálkozik. Nevezetesen a Kassai Műegyetem Miskolcra kihelyezett – terv szerint angol nyelvű – építészkarának beindításával. Az előrehaladott előkészítés ellenére a terv valószínűen az idén mégsem indulhat meg. Ez szerinte a napokban esedékes kassai dékán-, illetve az ugyancsak friss miskolci rektorváltás után válhat aktuálissá, bár nem zárta ki pótfelvételi kiírását.
    A további munkában az MÉ-vel közös témák publikálására, de szerzők kölcsönös felkérésére is gondol, úgy is, mint az ARCH inej kultúre (www.arch.sk, ill. www.cena.sk) építészeti folyóirat szerkesztőbizottságának építészettörténész tagja. Érzékeltette, hogy a Szlovák Építőművészek Szövetségének pozsonyi hivatalos folyóirata mellett ez a tradíciókra és a kortársra együtt figyelő orgánum kiteljesíti – a számos, magyar történelemhez kapcsolódó műemlékkel bíró – szomszéd ország építészeti körképét.
    A MÉSZ elnöki ülés alaposan megvitatott főtémája annak az áldatlan állapotnak a kezelése volt, amely a MÉSZ-MÉK közös munkabizottság nemzetközi fellépéseikor, de mindennapi együttműködésében is tapasztalható. Közösen kellene gondolkodniuk a tervpályázati, az oktatási és a külügyi munkacsoportban, de ez a legkülönfélébb anomáliák közepette az elmúlt évben ellehetetlenült, lényegében egyoldalú kamarai dominancia érvényesül. Az egyik legutóbbi eset: a MÉSZ nem támogatta a V4-ek építészetének moszkvai bemutatását – hiszen éppen a Kárpát-medencei 8-ak építészeti együttműködésén dolgozik –, a MÉK viszont segített megvalósítani az ellenjavallott eseményt. A nemzetközi tagdíjakat külön-külön is be kell fizetni, logikus lenne a közös munkacsoport helyett önállóan fellépni. Az elnöki javaslatot a többórás vita végén – egyetlen ellenszavazattal – elfogadta a MÉSZ elnöksége.
    Az elnöki ülést megelőzően Krcho János a város legfontosabb történeti emlékeinél tartott szakavatott vezetést. Majd Pásztor Péter javaslatai alapján a legfrissebb kassai és környékbeli új épületeket tervezőik mutatták be: Sekan János a kassai vár, szabadtéri színpad és kilátótorony rekonstrukcióját, Simko Pál a Pásztor Péter irodája-teamje által tervezett KSV lakótelepi Isten Irgalmának Templomát, Martin Drahovsky a Fazekas utcai Kultúra Szigetét, az aznap átadott Hoher-bástyával, az 1940-es építésű, most felújított Rodostó-múzeummal és az új Kézműves Házzal. Másnap szintén ő prezentálta a Kassai Műszaki Múzeum ugyancsak általa tervezett a repülőtéri részlegét, Juraj Korban pedig az egykori uszodának az EKF Kassa 2013 keretében Kultúra Házaként történő felújításán tartott bejárást.
    Este az egykori Löffler-szobrászműteremben, a néhány éve a magyar művészet és kultúra otthonaként működő Rovás klubház Art caféjában folyt kötetlen beszélgetés. Szabó Ottó szobrász, a civil társulás elnöke pedig egy most formálódó emlékművét, valamint Haris László magyar fotóművész vendégkiállítását mutatta be. A hely nyitott a Kassára látogatók előtt (Kmetova 34, info: www.rovart.sk).