• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Napfénytető

    Városi piac, Vodice – Piranesi díj 2015

    Építész: Dinko Peračić
    Szöveg: Götz Eszter
    Fotók: Platforma 9,81

    vodice1

    Egy európai település szíve a történelem folyamán mindig a piac volt, ez ma sincs másként. Közösségszervező ereje magától értetődő. Ehhez a szerephez nyúlt Dinko Peracic építész, amikor megtervezte a horvát tengerpart egyik gyöngyszemeként számon tartott Vodice helyi piaccsarnokát.
    A hely, ahol ma a vodicei piac áll, azelőtt esetlegesen kialakult árusítóhely volt, kikötői árusok egymás mellé tolt asztalai szabdalták az utcaképet a főút mentén. A tengerparti városkában persze főként a friss hal kapós, ami az adriai napsütésben már dél felé jellegzetes halpaci szaggal gyötörte a helyiek és a rengeteg turista városi orrát. Az önkormányzat állandó, félig fedett piac létesítését határozta el, de jó érzékkel nem a szokványos, készen kapható szerkezet felállításával, hanem bevállaltak egy kicsit költségesebb, ám a város arculatán nagyot lendítő megoldást.
    Dinko Peračić építészeti koncepciója egyszerű elemekből látványos szerkezetet kínált: simított betonpadlóval, fehérre festett ágas betonoszlopokkal megtartott hullámzó tetőt, amelyen áttetszik a napfény, ugyanakkor kellemes árnyékot is ad. Zárt és nyitott részeit egyetlen, határozott kettős hullámívvel formált tető fogja össze, melynek világos tónusú laminált faanyaga könnyed, sátorszerű kompozícióvá teszi az építményt. A tetőszerkezet alatti felületek teflon bevonata szépen harmonizál a simított betonnal, de nem viszi el a figyelmet a dinamikus gesztusról. A csarnok bravúrosan fogja össze a mögötte futó házsor egyenetlen összképét is, a tetőnyílás a főút felé megemelkedik, jelzi a város szerkezeti hangsúlyait.