• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Rekreáció a tóparton

    Lakeside Hotel és kosárlabda edzőcsarnok, Székesfehérvár

    Építészek: Szerdahelyi István
    Szöveg: Botzheim Bálint
    Fotók: Hajdú József

    lakeside1

    Székesfehérvár belvárosától nem messze, az egykori vidámparki terület revitalizációja lassan befejeződik. A Koronás park 2014-ben nyitotta meg kapuit, idén pedig elkészült a Lakeside Hotel és közvetlenül mellette a kosárlabda edzőcsarnok. (…)
    Az épületegyüttes diszpozícióját az építési telek partvonalának tóba gyűrődő alakja sugallta. Mozgalmas és stabil kölcsönhatására épül a kompozíció: a szálloda magasabb tömegét játékosan körbeöleli a medikai központ, aztán hirtelen irányváltással folytatódik az összekötő épületszárny, hogy a sportcsarnok laposabb tömbje ellenpontként zárja le a beépítést. Az épületek elrendezéséből adódik a megérkezés felé nyitott udvar. A tó látványát azonban itt, az épületek között sem kell nélkülözni, sőt ehhez még keretet is ad a lábakra állított összekötő szárny. A szálloda épülete leginkább a közeli panelrengeteggel kerül párbeszédbe, kortárs átirat, mely játékosságával mintha azt üzenné a múltnak: így is lehetett volna. A homlokzat egyszerű (költséghatékony) vakolt felülete teszi hitelessé ezt az üzenetet. A földszinten találjuk a külön bejárattal is rendelkező medikai központot, a szállodai foyer-t a recepcióval, bárral, étteremmel, konferenciatermekkel. A belsőépítészeti koncepció talán a recepció és bárpult íves megfogalmazásában teljesedhetett ki leginkább, ugyanakkor az összes enteriőrben érezni lehet az igényes tervezést és kivitelezést. Az első emeleten wellness funkciókat és szobákat, a többi szinten már csak szállodai szobákat találunk.

    Szálloda:
    Építészet: Aspectus Architect Zrt.
    Vezető tervező: Szerdahelyi László
    Építész munkatárs: Földesi István
    Belsőépítészet: Szenes István – Szenes Design Stúdió Bt.
    Statika: Styaszny Sándor – Akonstrukt Kft.
    Gépészet: Szakál Norbert – Kőrös Consult Kft.
    Elektromos tervezés: Ivanics Zoltán – Provill Kft.
    Konyhatechnológia: Gauland András – Teco-Gastro Bt.
    Megbízó: Medius Tours Kft.
    Kivitelező: Market Építő Zrt.

    Kosárlabda edzőterem:
    Építészet: Aspectus Architect Zrt.
    Vezető tervező: Szerdahelyi László – Aspectus Architect Zrt.
    Építész munkatársak: Csécsei Ákos, Bali Dóra, Nagy Henriett
    Tartószerkezetek: Frigyesi Ferenc – MI.V. Mérnökiroda Kft.
    Gépészet: Domina András – Kőrös Consult Kft.
    Elektromos tervezés: Üveges Zoltán – Artrea Consulting Kft.
    Sporttechnológia: Judik Zoltán
    Megbízó: Euréka Park Kft.
    Kivitelező: Market Zrt.