Zoboki Gábor emlékbeszéde a Fiumei úti temetőben

Fotó: Nemzeti Örökség Intézete, Kapusi Zoltán

Alkotó építészként máshogy szemléli az ember magyar művészettörténet kiemelkedő egyéniségit. Torokszorító érzés Schickedanz Albertre emlékezni a Fiumei úti sírkertben, a „magyar Père-Lachaise”-ben, hiszen a Batthyány-mauzóleum, melyet Schickedanz alig 28 évesen tervezett, az ő sírjához egészen közel áll. De nagy kortársai, Hauszmann Alajos és Ybl Miklós is itt nyugszanak.
Schickedanz építészeti munkássága időben egybeesik Budapest legnagyobb fellendülésének korszakával. Az 1873-as városegyesítés, illetve a Fővárosi Közmunkák Tanácsának 1870-es megalakulása után néhány évtizedig mágikus erő működött ebben a városban, olyan alkotókkal, mint Steindl Imre, Schulek Frigyes, Ybl, Hauszmann, Petz Samu, vagy a városrendező Reitter Ferenc. Ők alkották meg azt a Budapestet, amit ma ismerünk, és ami miatt a világ kultúráért rajongó utazói idejönnek. A városegyesítéssel alakult ki a kétfókuszú város. A pesti központ a Hősök tere az Andrássy úttal, amely a Budai Vár pendant-jaként jött létre, a civil város főtereként. A téren álló három mű – a Műcsarnok, a Millenniumi Emlékmű, majd a Szépművészeti Múzeum –egymás után keletkezett, de ha ma szembeállunk ezzel a hármas egységgel, olyan gyönyörű egyensúlyt látunk, amire az európai historizáló építészet igen kevés példát mutat.