A MÉSZ évi rendes közgyűlése

Építészek Háza, 05. 27. Szöveg és fotók: MÉSZ Az Építészek Házában május 27-én tartották meg a MÉSZ évi rendes közgyűlését, melyen Krizsán András leköszönő elnök mondott ünnepi bevezetőt. Beszédében így foglalta össze az elmúlt időszakot: „Nyolc évvel ezelőtt, amikor megalakult a MÉSZ új elnöksége és elvállaltam az elnöki tisztséget, elindultunk egy közös úton és ráléptünk […]

HelyiÉrték

III. Építészeti Nemzeti Szalon, Műcsarnok Szöveg: Ulrich Tamás Fotók: Dénes György Az idei szalon főkurátori címét az MMA által kiírt pályázaton Dénes Eszter építész, építészeti szakíró nyerte el. Alapkoncepciója szerint a kiállítás anyaga négy teremben, négy nézőpont szerint, négy fő kérdés köré csoportosítva jelenik meg. A társkurátorokkal közösen válogatva 350 alkotást mutatnak be, számos már […]

Csete

Csete György, Csete Ildikó és a Pécs csoport kiállítása a Műcsarnokban Szöveg: Hadik András Fotók: Műcsarnok, Nyirkos Zsófia Amikor néhány nappal a megnyitó után megnéztem a kiállítást, az első benyomásom az volt, hogy elegáns a rendezés (kiállítási arculat és grafikai tervezés: Botzheim Bálint). Ez lehet Csete Ildikó életművének legteljesebb bemutatója, munkáinak nagy része a Műcsarnok […]

Méltó emlékezés

Kós 140 – Kós Károly műhelye, Műcsarnok Szöveg: Nagy Gábor Fotók: Műcsarnok Műcsarnok, a Kós 140 – Kós Károly műhelye kiállítás megnyitója. Szegő György házigazdaként mondott köszöntőt: „Rendkívül megtisztelő a Háznak és nekem is, hogy az életművet ebben az impozáns léptékben, itt a Műcsarnokban mutathatjuk be.” Indokolt az ünnepélyes felvezető: Anthony Gall, Kós Károly legjelentősebb […]

Állami díjak 2024. március 15-én

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából az Országházban, illetve a Pesti Vigadóban kitüntetéseket adtak át a művészet és a tudomány kiválóságainak. Összesen negyvenen vehettek át díjakat, köztük építészek és belsőépítészek is. Kossuth-díjat kapott Salamin Ferenc Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a hagyomány továbbélését szolgáló organikus-regionális építészet remekeit kiérlelő tervezőmunkája elismeréseként. […]

Értékalapú építészet

21. Nemzetközi Építészkongresszus, MTSE Dr. Koltai Jenő Sportközpont, 2024. 03. 08. Szöveg: Ware-Nagy Orsolya Fotók: Fábri Anna Jól csengő, de nehezen megfogható hívószó köré szerveződött a 21. MÉSZ Nemzetközi Építészkongresszus, hiszen aki építészettel foglalkozik, azzal a hittel dolgozik, hogy munkájával értéket teremt. Megnyitó beszédében Dr. Varga Dániel, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem campus főigazgatója […]

Kitüntetések a Magyar Építészet Napján 2023

2023. 12. 16. Az Építési és Közlekedési Minisztérium 2022-es megalakulásával végre újra tárcát kapott az építés ügye. A minisztérium feladatának tekinti, hogy Lechner Ödön, Kós Károly és Makovecz Imre szellemiségének nyomán megteremtse a minőségi magyar építészet feltételeit, amelynek törvényi keretrendszerét az új, „A magyar építészetről szóló törvény” biztosítja majd. Lázár János építési és közlekedési miniszter, […]

Az építészek helye – az építészet tere

Turi Attila építésszel, az MMA elnökével Szegő György beszélgetett Turi Attila az MMA új elnökeként és építészként adott interjút a MÉ-nek: három kérdéskörben tájékoztatta olvasóinkat. Elsőként arról a felelősségről szólt, hogy a Magyar Művészeti Akadémiának dolga felismerni és megvalósítani az architektúra művészetként történő társadalmi elfogadását. És dolga a társművészetekkel való alkotói kapcsolatok kialakításának segítése. Második […]

Kotsis Iván-érem 2023: Vincze László

Építészek Háza, 2023. 12. 13. A Kotsis Iván-érem a szakma „fair-play díja”, amely jelképezi a névadó életművével is hitelesített felfogását az etikai alapon álló, építészeti alázattal folytatott szakmagyakorlásról, valamint a magas színvonalú oktatás elismeréséről. Az elismerést a Magyar Építőművészek Szövetsége alapította 1989-ben, a névadó tanítványai és tisztelői javaslatára. Évente egy, oktatóként és tervező építészként is […]

Ezüst Ácsceruza Díj 2023: Kerner Gábor, Szendrei Zsolt

Építészek Háza, 2023. 12. 06. Az Ezüst Ácsceruza díjat 2010-ben alapította a Honi Művészetért Alapítvány, Komjáthy Attila és felesége, Komjáthyné Kremnicsán Ilona építészek kezdeményezésére. Az elismerés a hazai építészetért végzett sajtómunkát teszi a nagyközönség számára is láthatóvá. 2020-tól a díjat a Magyar Építőművészek Szövetsége vette át, és a hagyományokat követve 2023. december 6-án, Szent Borbála, […]

Magyar Építészeti Múzeum és Központ

A tervpályázat eredménye 2023. december 11-én az MMA Székházában, a Pesti Vigadóban eredményhirdetéssel zárult a Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezésére kiírt pályázat. A díjakat Turi Attila építész, a Bíráló Bizottság elnöke, az MMA elnöke és Lánszki Regő országos főépítész, építészeti államtitkár, a Bíráló Bizottság társelnöke adták át Almássy Kornél, a Magyar Építészeti Múzeum és […]

Budapest Építészeti Nívódíja 2023

FUGA, 2023. 12. 01. December 1-jén a FUGA-ban rendezték meg a Budapest Építészeti Nívódíja 2023 pályázat eredményhirdetését és díjátadóját. A pályázat célja, hogy elősegítse az új értékek teremtését, a hagyományos értékek megőrzését, az építészeti és környezeti kultúra fejlődését, elismerje és megismertesse a városképet formáló építészeti alkotásokat, bemutassa az igényesen megtervezett és létrejött alkotásokban résztvevők példaértékű […]