A Dunavarsány-2000 Lakásépítő és Szolgáltató Kft. ötletpályázatának célja olyan tervek és ötletek összegyűjtése, melyek alapul szolgálhatnak a Naprózsa lakópark további fiatalos, lendületes, fejlődéséhez. 1. A pályázat kiírója: Dunavarsány-2000 Lakásépítő és Szolgáltató Kft. (1196. Budapest, Rákóczi u. 70.) 2. A pályázat tárgya: Javaslattétel Dunavarsány, Naprózsa lakópark II. üteme keretében: A meglevő telekkialakításhoz illeszkedő beépítés és lakóházak […]
Solar Decathlon 2018
Az amerikai és európai után 2018-ban megrendezik a Solar Decathlon versenysorozat közel-keleti változatát Dubajban. A Solar Decathlon egy összetett, sok szempont szerint kialakított versenysorozat, ahol a sikeres szerepléshez a szabályok és a verseny szellemiségének beható ismerete elengedhetetlen. Ez egy nemzetközi, az Amerikai Egyesült Államokból induló, egyetemek közötti, mérnöki innovációs verseny, ahol a diákoknak olyan épületeket […]
Az ötödik évgyűrű
Egy kis mustra 2015 – műemléki helyreállítások Pest megyében, KIM, 40 oldal Szöveg: Nagy Gábor Sok évtizeddel ezelőtt láttam a Shakespeare Julius Caesarjából készült amerikai monumentális filmet. Fekete-fehér volt, mint Robert Capa igazi képei, ez az emlékezetemben még erősítette is a hatást. Antonius állt a Capitolium lépcsőin, karjában Caesar holtteste, és így kezdte a beszédét: […]
Alejandro Aravena
Pritzker-díj 2016 A világ legrangosabb építészeti díja, a Pritzker-díj idei jelöltjének nevét január közepén hozták nyilvánosságra. A díjat a zsűri Alejandro Aravena chilei építésznek ítélte, aki az idei a Velencei Építészeti Biennálé főkurátora. Az alábbiakban a zsűri döntéséből közlünk részleteket – a szerk. Alejandro Aravena egy új építész nemzedék vezetője, akik már holisztikus tudással értelmezik […]
Mese a városrehabilitációról
SEM IX. konferencia, Budapest, 2015. november 23-24. Szöveg: Szabó Julianna Egyszer volt, hol nem volt, az Üveghegyen és az Óperenciás tengeren jócskán innen, ott, ahol a mi igen kurta farkú malacunk túr, élt egyszer egy középső-ferencvárosi rehabilitáció. Ment, mendegélt, minden hegyet megmászott, minden vén banyát öreganyámnak szólított, minden hétfejű sárkányt szügyig földbe vágott, minden aléló […]
Re: konstrukció
A Hetedik Műterem kiállítása FUGA, 2015. december 3. – 2016. január 10. Szöveg: Cságoly Ferenc Kiállítási terv: Polgárdi Ákos, Rubik Ágnes Öt munka, mindegyik előzményekhez kapcsolódó folytatás. Használaton kívüli épületek újjáélesztése, városi köztér átfogalmazása, régi téglafalak emlékekkel telítése. Figyelve a rejtett és kallódó értékekre, szeretettel lehajolva a kicsi dolgokhoz, beleérzően alkalmazkodva a sokféle történethez. Tovább […]
A Fény Mestere 2015
Február 11-én adták át a Lisys-Project Kft. által alapított, és első alkalommal a Fény Nemzetközi Évében, 2015 júniusában meghirdetett pályázat díját, amely a fénytervezés fontosságára, az építészeti terek világítására hívja fel a figyelmet, nem csak az érintett építész, belsőépítész és világítástechnikus szakmai közönség számára, hanem a beruházók és a kivitelezők körében is. A pályázatok elbírálásánál […]
Gondoljuk újra a Nagykörutat!
Hallgatói pályázat egyetemistáknak Most egy egyetemi hallgatói pályázat keretében Ti is részt vehettek a Nagykörút fellendítésében, bevásárlóutca jellegének erősítésében, presztízsének, kereskedelmi forgalmának és értékének emelésében! A Magyar Urbanisztikai Tudásközpont, az érintett Önkormányzatok valamint a BUM – Bevásárló és Tematikus Utcák szervezésében pályázatot hirdetünk a Nagykörút újrapozicionálásának marketingkommunikációs tervére. Kik jelentkezhetnek? A pályázatra olyan végzős, vagy […]
A MÉSZ nyilatkozata
A Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) elnökségének állásfoglalása a 456/2015. (XII. 29.) Kormányrendelet „a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről és egyes építésügyi tárgyú kormány-rendeletek módosításáról” kapcsán 1.) A Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) elnöksége, s az aláíró szakmai szervezetek egyetértenek a lakásépítéssel kapcsolatos társadalompolitikai elképzelések megvalósítását célzó intézkedésekkel, ezen belül a magyar építészeket, és az építészetet terhelő „életszerűtlen” […]
Cseh házak
Széchenyi István Egyetem, Új tudástér galéria, Győr, 2016. február 8 – március 4. Megnyitó: 2016. február 8. 16.30. A kiállítást megnyitja: Jan Stempel kurátor A Ján Stempel és Jan Tesař építészek által válogatott CZECH HOUSES című anyag az 1989 utáni legérdekesebb családi ház projekteket mutatja be, különféle tervező irodák munkáin keresztül. A reprezentatív válogatás a […]
BÉK Építészeti Nívódíja 2015
Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara kiállító terme, Debrecen, 2016. január 28 – február 26. A Budapesti Építész Kamara 2015-ben Nívódíjat alapított, hogy megünnepelje a fővárosban megépült kiváló alkotásokat és alkotóikat, ismertté és elfogadottá tegye a városképet formáló épületeket és az előremutató izgalmas felvetéseket, elősegítse az építészeti kultúra fejlődését, valamint, hogy ösztönözze az építtetők és az építészek […]
Térben gondolkodva
Az ötvenéves MUT ‘Thinking Spatially’ c. születésnapi e-könyvbemutató rendezvénye MUT székház, Nagyterem, 2016. február 4. 17:00 A Magyar Urbanisztikai Társaság 2016. február 4-én ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A 2016-os év e kerek évforduló jegyében telik majd, aminek nyitó rendezvénye e jeles alkalomból megrendezett könyvbemutató. A MUT brit testvérszervezete, az RTPI (Royal Town Planning Institute) gondozásában […]