Az elmúlt évben több írás is napvilágot látott a Kruppa Gábor tervei szerint nemrég felépült újpalotai templomról. Személyes benyomásokról, a ház környezethez való viszonyulásáról, építészeti részletképzésről és mintaadó előképekről olvashattunk e sorokban. A templom liturgikus terének elemzése még hiányzik, pedig ez kiemelt szempont…
Utóirat
Reflexió
A 2009-ben felszentelt újpalotai templom tervezője, az idén Ybl-díjjal kitüntetett Kruppa Gábor reflexiói Nagy Gergely Domokos fenti írására reagálnak. A kritikus hangú elemzés és Kruppa Gábor reflexiója így az építészeti szándék és a megépült építészeti alkotás befogadása témakörét járják körül, két hangon, egymás gondolatait…
Tradíció a finn építészetben
A finn környezet még ma is az érintetlen természet, ahol az erdő, a víz, a szikla, a szél, a hó és a közöttük élő ember jelenti a világot. A természettel való együttélés – küzdelem és harmónia – sok évszázadon keresztül meghatározta a benne élők világképét. A természet úgy körülveszi őket, mint a tág, oxigéndús levegő. A finnek ebből a környezetből…
Nordic Art Show 1906-1907
Az 1970-es évekig izoláltan működő skandináv művészet napjainkra a nemzetközi képzőművészet szerves részévé vált, az északi régióra irányuló nemzetközi érdeklődésnek köszönhetően. Az 1990-es évek óta egyre népszerűbb s egyre szélesebb körben válik ismertté az észak-európai kortárs művészet, amely az aktuális művészeti tendenciákra reflekreflektálva…
Építészet (politika) egy makropolisz kiépülésében
Szinte minden magyar város küzd azzal az örökséggel, melyet a szocializmus politikai-gazdasági ideológiája, majd az újabb politikai, gazdasági és szellemi környezetbe átforduló világ számára teremtett. Különösen igaz Miskolcra, mely a be nem fejezett városépítészeti, -fejlesztési elképzelések egyedi, sajátos színtereként jelenik meg előttünk.
Építészek az építészetről
A folyóirat 2010 tavaszán az építészet helyzetéről tettünk fel három körkérdést a hazai kulturális élet néhány jelentős személyiségének. Ezeket a válaszokat az Utóirat 2010/3. számában közöltük. Most, második körben ugyanezeket a kérdéseket tettük fel magyar építészeknek, az ő válaszaikból kínálunk válogatást.
Köztér, demokrácia és kulturális sokszínűség
Az alábbi írás célja, hogy összefoglalja az Egyesült Államokban az elmúlt néhány évtizedben a városi közterek jelentéséről, jelentőségéről és megfelelő kialakításáról született társadalomtudományos munkák egy részét. Az írás a köztér meghatározásának nehézségeivel és néhány definíciós kísérlettel kezdődik, majd rövid áttekintést ad a közterek formáinak és funkcióinak…
A közterek politikája
Ha társadalomtudósok tanulmányozzák a köztereket, akkor rendszerint egy-egy konkrét helyről gondolkodnak, s azt firtatják, mitől épp olyan, amilyen; és mit tesz, azaz adott formáival, elrendezésével hogyan hat az emberek tevékenységeire, sőt a társadalmi-történeti változásokra. Lévén a köztér tárgyak és emberek, jelek és viselkedések, természeti viszonyok…
Budapest holnap holnapután
Fontos kötetről van szó, hiszen a tanulmányok olyan kérdéseket vetnek fel, amelyekről hosszú évek óta nem sikerült a szakma gyakorlóitól ilyen összegyűjtött formában leírt véleményt olvasni. Ez a kötet egy lépést is jelenthet előre a pozitív irányú változás útján, hiszen módszereket, szervezeti változásokat javasol, tervezési szisztémákat vázol fel…
A Beethoven-kiállítás és az új monumentális törekvések
A Szépművészeti Múzeumban januárig látható a Nuda Veritas. Gustav Klimt és a bécsi Secession kezdetei 1895–1905 című nagyszabású kiállítás, amely a bécsi Albertina és több nemzetközi gyűjtemény anyagából válogatva feltárja a bécsi szecesszió stílusművészetének kialakulását, első periódusát és a korszak néhány kiemelkedő művészeti eseményét.
A meztelen igazság
Bécs kulturális életét hosszú időkre meghatározta az a bőséges történeti forrásból ismerhető botrány, mely Gustav Klimt fakultásképei körül robbant ki. Mivel a képek körüli vitát túlnyomórészt férfiak folytatták egy férfi által készített műről, ezért mintaszerűen követhető benne, milyen volt a nemek rendje a századfordulón. A Klimt művek körüli botrányban sem érintettek…
Építészet(politika) egy makropolisz kiépülésében
Szinte minden magyar város küzd azzal az örökséggel, melyet a szocializmus politikai-gazdasági ideológiája, majd az újabb politikai, gazdasági és szellemi környezetbe átforduló világ számára teremtett. Különösen igaz Miskolcra, mely a be nem fejezett városépítészeti, -fejlesztési elképzelések egyedi, sajátos színtereként jelenik meg előttünk.