• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • A BÉK Építészeti Nívódíja 2016

    FUGA, 2016. október 3.

    bek1

    Október 3-án, az Építészet Világnapján adták át a Budapesti Építész Kamara Nívódíjait. A 21 budapesti döntős projektből – amelyek között lakó- és középületek, köztér-átalakítások és műemléki felújítások szerepeltek – öt kapott nívódíjat, további kettő elismerő oklevélben részesült.
    A Budapesti Építész Kamara Építészeti Nívódíj átadására első alkalommal 2015-ben került sor. A tavalyi év tapasztalata megerősítette a kiírót abban, hogy az építészeti alkotások szakmai díjjal való elismerésére nagy szükség van a főváros területén. A korábbi díjak hiánya egyfelől űrt hagyott maga után, másfelől a különböző szándékok, értékek és érdekek közepette gyakran méltatlan módon visszhang nélkül maradnak jeles építészeti alkotások.
    A Kamara által alapított díj olyan munkákra kívánja irányítani a figyelmet, amelyeknek építészeti kvalitása kiemelkedő és a megbízók és a használók számára is egyértelműen pozitív hatású. Ebből adódóan a 2016-ban meghirdetett pályázatra is kizárólag megvalósult alkotásokkal, 2012. január 1. és 2015. december 31. között épült, jogerős használati engedéllyel rendelkező munkákkal lehetett pályázni. A pályázat célkitűzéseiben és a zsűri összetételében is megegyezett a 2015-ös pályázattal: idén szintén Benczúr László elnöksége mellett Balázs Mihály egyetemi tanár, Hőnich Richárd DLA, Lévai Tamás, Masznyik Csaba, Somogyi Krisztina és Winkler Barnabás DLA hozták meg a zsűri döntését, az előzsűri munkájában Vincze László DLA is részt vállalt.
    A hasonlóságok ellenére több ponton változott a 2016-os kiírás. Így a kiíró hangsúlyozta, hogy a pályázatban kizárólag a főváros területén megvalósult épületekkel lehet pályázni és pontosították a beadandó fotográfiák és anyagok mennyiségét is. Legfontosabb változásként kell említeni, hogy megszűntek a kategóriák, mivel a zsűri minden tagja egyetértett abban, hogy az építészeti minőség kiválasztása a legfőbb szempont, ebben a kategóriáknak való megfelelés másodlagos és nehezítő tényező, ezért kérte a kiírótól eltörlésüket.
    A 2016-os pályázatra 21 alkotást neveztek. Lakóépületek és középületek mellett a városi infrastruktúrához kapcsolódó köztéralakítások és műemléki felújítások kerültek a zsűri elé. A tavalyi évhez képest a beadott pályaművek száma alacsonyabb, de a munkák minősége magas volt. A díjazott pályamunkákban az építészeti, esztétikai minőségen túl az innovatív szemléletet, az épített környezet és a használói közösség iránti empátiát és a gazdaságosságot is értékelte a zsűri. A díjazott munkák mindegyike olyan épület, amelynek használói pozitívan nyilatkoztak mind a tervezés és építés folyamatáról, mind a hétköznapi használatról. Fontos tapasztalás volt, hogy a közösséget szolgáló építészeti alkotások, így óvoda, köztér és látogatóközpont, önkormányzati bérlakás és piac képviseltek kimagasló színvonalat, amely nemcsak a tervező építészek, hanem a megbízói oldalon dolgozó építész és más szakemberek munkáját is dicséri.
    A zsűri úgy ítélte meg, hogy 2016-ban is kiadja a maximálisan odaítélhető öt nívódíjat, így a vele járó 400 000 Ft-os pénzjutalmakat. Idén is komoly dilemmát okozott, hogy a díjazott alkotások mellett a zsűri két további pályaművet is méltónak tartott. Két családi ház kapcsán fogalmazódott meg, hogy az építészeti minőségen túl érdemes felhívni a nagyközönség figyelmét arra, hogy az építész és a megbízója közötti különleges bizalmi kapcsolat milyen szép eredményt hozhat. Az emléklapot és az oklevelet Czakó Zsolt grafikusművész tervezte.

    Nívódíjjal jutalmazott alkotások

    Budafoki Szomszédok Piaca – építész: Kertész András DLA
    100 lakásos passzív társasház – építész: Nagy Csaba, Pólus Károly
    Kossuth Lajos tér rekonstrukció, Parlamenti Múzeum, Látogatóközpont és mélygarázs – építész: Tima Zoltán
    Idesüss Óvoda és Bölcsőde – építész: Borsos Melinda, Dimitrijevic Tijana
    Corvin Corner Irodaház – építész: Szász László

    Elismerő oklevéllel jutalmazott alkotások

    Hűvösvölgyi villa – építész: Taraczky Dániel
    Ordas utca villaépület – építész: Vonnák János, Vonnák Katalin