• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Dunavarsány Naprózsa Lakópark – Hallgatói ötletpályázat

    A Dunavarsány-2000 Lakásépítő és Szolgáltató Kft. ötletpályázatának célja olyan tervek és ötletek összegyűjtése, melyek alapul szolgálhatnak a Naprózsa lakópark további fiatalos, lendületes, fejlődéséhez.

    naprozsa

    1. A pályázat kiírója:

    Dunavarsány-2000 Lakásépítő és Szolgáltató Kft. (1196. Budapest, Rákóczi u. 70.)

    2. A pályázat tárgya:

    Javaslattétel Dunavarsány, Naprózsa lakópark II. üteme keretében:

    A meglevő telekkialakításhoz illeszkedő beépítés és lakóházak tervezése.
    A lakópark teljes kiépítését figyelembe vevő közösségi, szolgáltatói, kereskedelmi, vendéglátói (stb.) létesítmény(ek) elhelyezésére, építészeti megjelenéseinek módjára, környezetük kialakítására a tervezési programban meghatározottak szerint. (Indokolt esetben a telekhatárok megváltoztathatók). A Naprózsa lakópark a ráckevei-Duna ág közelében, az M0-tól 9 km-re, az 51-es főút 26 kmsz.-nél található.

    A pályázat célja:

    Az ötletpályázat célja olyan tervek és ötletek összegyűjtése, melyek alapul szolgálhatnak a Naprózsa lakópark további fiatalos, lendületes, fejlődéséhez. Célja a lakófunkció és a szolgáltató-kereskedelmi funkció kapcsolat kialakítási lehetőségeinek összegyűjtése, melynek színvonala méltó Dunavarsány városi rangjához. A tervezési területen ezért elsősorban modern-korszerű lakóházakra és a tervezési programban meghatározott szolgáltató intézmények elhelyezésére kell javaslatot tenni, kiemelten kezelve a szolgáltató központ lakóparkon belüli helyének kiválasztását, és kapcsolatát a lakóövezettel.

    A Kiíró ennek megfelelően olyan színvonalas, innovatív, ugyanakkor megvalósítható tervjavaslatokat vár a tervezési területre, melyek funkciók szerint részekre bontva lehetővé teszik a megépítendő épületek, épületegyüttes(ek) ütemezett megvalósítását, és megteremtik azok kapcsolatrendszerét.


    3. A pályázat jellege, formája:

    A pályázat jellege: hallgatói ötletpályázat, nyílt (egyéni vagy csoportos)
    A pályázat: titkos

    4. A részvétel feltételei:

    A tervpályázaton részt vehet Magyarország valamennyi felsőoktatási intézményében tanuló építészhallgató, ill. akik diplomájukat 2015-ben védték meg. A pályázó személy vagy csoport a pályázat benyújtásával egyben hozzájárul a tervének nyilvános bemutatásához is. A tervpályázaton egy pályázó több pályaművel is részt vehet, de egy borítékban csak egy pályamű lehet. A pályázaton való részvétel díjmentes.

    A pályázatból való kizárás:
    A Bírálóbizottság kizárja a titkosságot sértő pályázatot, továbbá kizárja a bírálatból a formai követelményeket nem teljesítő, illetve hiányos pályaműveket.

    5. A pályázat ütemezése:

    A tervpályázat hivatalos meghirdetése: 2016. március 11.
    Kérdésfeltevés határideje: 2016. március 21.
    Felvetett kérdésékre válaszadási határidő: 2016. március 25.
    Pályaművek beadásának határideje: 2016. május 18.
    Pályázat eredményének kihirdetése, díjak átadása: 2016. május 25-ig

    A felvetett kérdéseket a dunavarsany2000@t-online.hu-ra kell elküldeni a fent megadott határidőig.
    A beérkezett kérdéseket és az arra adott válaszokat a Kiírók a pályázat honlapján teszik nyilvánossá 2016. március 25-ig.

    Regisztráció: http://www.mek.hu/index.php?link=Hallgatoi_otletpalyazat_Dunavarsany_2016#REGISZTRACIO

    6. Pályaművek benyújtása:

    A pályaműveket a fentiekben meghatározott határidőig személyesen lehet leadni a Magyar Építész Kamara NKft. irodájában (1088. Budapest, Ötpacsirta u. 2., fszt.) ügyfélfogadási időben: 9.00 – 16.00 között, vagy postai úton a címére elküldeni.

    A pályázati anyag tartalmazzon egy A/4-es szabvány lezárt borítékot is. A boríték tartalmazza: a pályázó(k) adatait (név, lakcím, mely felsőfokú intézmény hányad éves hallgatója).

    A pályaműveket CD-n 1 pld – ban kell benyújtani és a borítékba helyezni.
    A pályázók adatait tartalmazó dokumentumot és a CD-t tartalmazó borítékot le kell zárni. A boríték semmiféle feliratot nem tartalmazhat.

    A terveket A/2 méretben kell elkészíteni és habkartonra kasírozni. A tablók száma legfeljebb 6 darab.

    A pályaművek nem sérthetik a titkosságot. A pályaművet tartalmazó csomagot, az egyes munkarészeket névaláírással, a szerzőkre utaló emblémával, jellel ellátni nem szabad. A pályamű semmilyen, a szerzők vagy azok tanintézetére vonatkozó utalást nem tartalmazhat. A titkossági szabályt megszegő pályaművet a Bírálóbizottság az értékelésből kizárja.

    A Kiíró kapcsolattartója:
    név: Szollár András, Dunavarsány-2000 Kft. ügyvezető
    cím: 1196 Budapest, Rákóczi u.70.
    telefonszám: + 36 30 9402 396
    e-mail: dunavarsany2000@t-online.hu

    8. A Bírálóbizottság tagjai, munkája:

    A Bírálóbizottság tagjai: Dunavarsány-2000 Kft vezetője illetve meghívott építészek.
    Elnök: Szollár András Dunavarsány 2000. Kft. ügyvezetője
    Társelnök: Eltér István MÉK alelnök
    Tagok: Vincze László DLA építész
    Falvai Balázs DLA építész
    Dobrányi Ákos építész
    Regőczi Dénes építész
    Beke András építész

    A Bírálóbizottság döntéseit többségi szavazással hozza meg, munkájáról jegyzőkönyv készül.
    A Bírálóbizottság csak a díjazott terveket részesíti részletes bírálatban.
    A Bírálóbizottság munkája nem nyilvános.
    A Bírálóbizottság a pályázattal kapcsolatos megállapításait összegzi, részletesen értékeli a díjazott pályaműveket.
    A Bírálóbizottság döntése végleges, a döntés ellen fellebbezni nem lehet.

    9. A pályázat díjazása:

    A Bírálóbizottság a beérkezett pályázatok közül kiválasztja a három legjobb pályaművet, fenntartja a jogot, hogy külön díjat, vagy megvételt is állapítson meg. A Bírálóbizottság eredménytelennek minősíti a pályázatot, ha egyetlen pályaművet sem talál díjazásra alkalmasnak, vagy csökkent értékűnek, amennyiben kevés számú pályamű díjazható. Ebben az estben nem osztja ki az összes díjat.

    A pályaművek elbírálásának szempontjai:

    karakteres arculat, környezethez illő, és méltó építészeti minőség,
    flexibilitás,
    egyszerű, innovatív megoldások szerkezetben és anyaghasználatban,
    tartósság, ellenállóság,
    gazdaságosság (építés, üzemeltetés, karbantartás költségei)
    A Kiíró a pályaművek díjazására nettó 1.000.000 forintot biztosít.
    A legmagasabb díj összege 500.000 forintnál nagyobb, a legkisebb megvétel 50.000 forintnál kisebb nem lehet.

    A Bírálóbizottság törekszik mindhárom díj kiadására.

    Díjak:

    I. díj: 400.000 Ft
    II. díj: 300.000 Ft
    III. díj: 200.000 Ft
    megvétel: 100.000 Ft

    10. A pályázat eredményhirdetése:

    A Bírálóbizottság döntése alapján a Kiíró 2016. május 25-ig kihirdeti a pályázat eredményét. Az eredményhirdetés időpontjáról a pályázókat írásban értesíti 5 nappal előtte. A pályázati díjat a díjazott mű szerzőinek átadja, az eredményhirdetést követően a nem díjazott pályaművek elvihetők (30 napon belül), a díjazottak a Kiírónál maradnak.

    A pályázat eredményhirdetése nyilvános.

    A pályázat záró értékelését az eredményhirdetés után Kiíró a pályázóknak e-mail-ben megküldi, illetve közzé teszi a www.mek.hu honlapon.

    A díjazásban részesült pályamunka – mint szellemi termék – a Kiíró tulajdonába kerül, aki a pályamunkákat a tervezési program véglegesítése, illetve szakmai és reklámcélra bármely módon és bármely reklámhordozón felhasználhatja, időre-, mértékre-, földrajzi területre nézve korlátozás nélkül, típus épületként adaptálásra továbbadhatja, a szerzői jogi törvényben foglaltak maradéktalan betartásával.

    11. Tervezési program:

    Tervezési feladat, az ötletpályázat szempontjai:
    A./ A tervezési területen belüli lakóházak (egyedi, iker, kétlakásos) és kereskedelmi-szolgáltatói egység elhelyezésének pontos behatárolása, javasolt térburkolatok helyének és anyaghasználatának megválasztása, javaslat zöldfelületének kialakítására. (Helyszínrajz)

    B./ Az Árvalányhaj utca mellett, az új szerkezeti terv szerinti három övezetben (Lke-SZ-6, Lke-SZ-8, Vt-SZ-10) levő három megadott telekre (4089/1 Hrsz. 899m2, 4050 Hrsz. 1297 m2, 4091/6Hrsz 800 m2) 1-1 db lakóépület tervének elkészítése. (Alaprajz-metszet, Látványtervek)

    C./ Elsősorban a lakópark kiszolgálását biztosító szolgáltató-kereskedelmi, közösségi szerepet biztosító épületegyüttesről is egy javaslatot kér a kiíró. Itt a helyszín kiválasztása is feladat. (Alaprajz-metszet, Látványtervek)

    A szolgáltató egység külön és lakásokkal is lehet egy tömbben, melyben elsődlegesen elhelyezhető funkciók:

    200 m2-nél kisebb élelmiszer, háztartás-vegyiárú bolt
    pizzéria-söröző vendéglátó
    2 db kereskedelmi, és 2 db egyéb szolgáltató (pl. fodrász)
    1 db egészségügyi (ideiglenes működésű háziorvos, védőnő, gyógyszertár)
    1 db hitéleti/egyházi (ökumenikus) helység
    1 db közösségi (klub, baráti kör, egyesület, alapítvány stb.) helység
    1 db „Családi napközi” funkciót ellátni képes helységnek kell helyet biztosítani.

    A pályázó további funkciókat is javasolhat, melyek egy mai korszerű településen közérdeklődésre tarthatnak számot. A tevékenységek össze is vonhatók egy un. multifunkcionális térré.

    A javaslat kidolgozásánál az OTÉK és a Dunavarsány HÉSZ-nek a Naprózsa lakóparkra vonatkozó előírásait (2 sz. melléklet) be kell tartani.
    Adottság még, hogy a lakópark bejáratánál levő Lke-SZ-7 jelű területnek (jelenleg erdő) elindították a belterületbe vonását, lakóövezet kialakítás (plusz 9 db telek) céljából.

    A méretezésnél figyelembe veendő, hogy a Naprózsa lakóparkban jelenleg a tervezési területen (II. ütem) 28 db építési telek, míg a III. ütemben további 35 db beépítetlen építési telek található, melyekre egy, vagy kétlakásos családi házak építhetők. (A meglevő telek/lakásszám 74.)

    A lakóházak külön-külön is megépíthetők legyenek, de az igények jelentkezésével a többi telekre is adaptálhatók legyenek (flexibilitás). Teljes kiépítettségben esztétikus, harmonikus egységet alkossanak. (Ezt a „Helyszínrajz”-on való ábrázolásban lehet alátámasztani.) Építészeti megoldásával járuljon hozzá a táj és a településkép esztétikus alakításához.

    Az építményrészek kivitelezhetősége gazdaságos legyen, továbbá szempont, hogy az anyagok és a szerkezetek valamennyi kültéri igénybevételnek megfeleljenek. További fontos szempont a karbantarthatóság, és a tűzvédelem.

    Közmű, infrastruktúra: Minden telek előtt rendelkezésre áll a 4 alapközművön (víz, gáz, csatorna, villamosenergia) kívül a telefon, internet, kábel TV híradástechnikai, és közvilágítási hálózat. A fűtést elsősorban gáz energiával működő módon szükséges megoldani.

    A tervezésnél figyelembe veendő irányelvek:

    Tömbszerű épület (mértéktartóan egyedi, esztétikus).
    Magastetős (25o-45o) kialakítás.
    Terepviszonyokhoz alkalmazkodás, lejtés-emelkedés építészeti „kihasználása”.
    Gazdaságos, logikus alaprajzi rendszer és belső tér használat.
    Nappali-konyha-étkező egy légtérben legyen (konyhához közeli kamra).
    Nagyobb lakások (lakóterület 130-140m2): 3 háló (2+½) szoba, dolgozószoba, szauna helység.
    Kisebb lakások (lakóterület 90-100 m2 ): 3 háló (2+½) szoba, dolgozósarok.
    Háztartási helység (gépészeti fejlesztés befogadására lehetőség).
    Flexibilisen tudja követni a család időbeni összetételének változását.
    Földszint + tetőtér (ill. ahol lehet 1 emelet), emeleten is fürdőszoba, lehetőleg külön WC-vel.
    Ikerháznál, kétlakásos háznál a szomszédoktól való szükséges mértékű szeparáltság biztosítása.
    2 állásos garázs, +1 autó telken belüli elhelyezésének lehetősége.
    A nyári hővédelmet elsődlegesen külső árnyékolási rendszerek alkalmazásával kell biztosítani.
    Az épület tervezésénél (tájolás, tagolás, eltolás stb.) a napjárást figyelembe kell venni.
    Energiatudatos koncepció, amely a 2020-ban életbelépő új energetikai előírásoknak megfelelő kialakítást célozza meg.
    A nappaliban egy zárt tűzterű kandalló működéséhez alkalmas hely és kémény legyen betervezve.
    Jacuzzi &/vagy szauna helység.
    Fűtés—kondenzációs kazánnal, padlófűtés és radiátoros fűtés.

    Beadandó munkarészek tartalmi követelményei:

    A./ Helyszínrajz: léptéke: M=1:1000. A pályázat mellékletét képező helyszínrajzon (3. sz. melléklet), a megadott területen belüli lakóház(ak) és kereskedelmi-szolgáltatói egység elhelyezésének pontos behatárolása; javasolt térburkolatok helyei, anyaga, javaslat zöldfelületének kialakítására. (1. sz. tabló)

    B./ Alaprajz: léptéke: M=1:200. Övezetenként:Lke-SZ-6, Lke-SZ-8, Vt-SZ-10 (4.sz. melléklet)
    – 1-1 db lakóépület(ek) kidolgozása (szintenkénti bontásban, funkció megjelenítéssel)
    – Kereskedelmi-szolgáltató egység kidolgozása (szintenkénti bontásban)

    C./ Metszet: léptéke: M=1:200. A megértéshez szükséges számban, de minimum 1 darab.

    D./ Látványtervek: A lakóházakról és szolgáltató egységről 2-2 db külső (utcai, kert felőli), és 1-1 db belső (lakásoknál konyha-étkező-nappali, szolgáltató háznál szabadon választott) látványterv.

    E./ Műszaki leírás: A műleírásnak tartalmaznia kell a javaslat, ötlet gondolatmenetének rövid leírását, a választott forma, anyag kiválasztásának indokolását. Ismerteti az építményre vonatkozó, a tervlapok tartalmát kiegészítő információkat.
    A műleírás maximális terjedelme 7 db A/4 méretű szöveges oldal. A műszaki leíráshoz magyarázó ábrák korlátlanul elhelyezhetők.

    F./ Tabló: A/2 méretű lapon a benyújtott pályamű bemutatása, a nyilvánosság számára áttekinthető összefoglalása az alábbi bontásban:

    1 sz. tabló, Helyszínrajz
    2-3-4 sz. tabló, a 3-3 lakóház típus alaprajza-metszete, látványtervei (2 külső+1 belső) Egy tablón csak az azonos házhoz tartozó képek-rajzok legyenek.
    5(-6) sz. tabló, a szolgáltató egység alaprajza-metszete, látványtervei (min. 2 külső+1 belső). A szolgáltató funkciójú épület(ek)ről 2 db tabló is készíthető.

    Minden tervlapon fel kell tüntetni a rajz megnevezését, valamint a következő feliratot: „Hallgatói ötletpályázat – Dunavarsány”.

    A tervlapokon minden olyan (rajzos és szöveges) információt fel kell tüntetni, amelyet a megértés szempontjából fontosnak ítél a pályázó. A pályamű grafikai kidolgozása teljesen kötetlen !

    A www.naprozsa.hu oldalon található képek, és/vagy a helyszín megtekintése segítséget nyújtanak a pályázat elkészítéséhez.

    a Kiíró:
    Szollár András
    ügyvezető
    telefon: +36 309 402 396

    a Lebonyolító:
    MÉK Nonprofit Kft.
    1088 Budapest, Ötpacsirta utca 2.
    telefon: +36 309 416 750
    e-mail: palyazatok@mek.hu