• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • A MÉSZ 2017. évi rendes Közgyűlése

    Magyar Építőművészek Szövetsége, Kós terem
    2017. május 29.

    Szöveg: Götz Eszter
    Fotók: Pálinkás Edit

    Az Építészek Házának Kos Károly termében rendezte meg a MÉSZ a 2017. évi rendes közgyűlését, amelyen az előző évi beszámoló mellett elhangzottak a szövetség idei évére vonatkozó elképzelések is.

    A közgyűlés Krizsán András DLA, a MÉSZ elnöke bevezetőjével indult, majd Füleky Zsolt, építészeti és építésügyi helyettes államtitkár köszöntötte a résztvevőket és az egész építész szakmát. Arról beszélt, hogy a kormányzat szoros kapcsolatot tart az építészek szakmai szervezetével, és örömét fejezte ki az építészeti díjak rendszerének 2016. évi megújítása fölött, amely jelzi az építészet társadalmi elismertségét. Dr. Hajnóczi Péter elnök, a Magyar Építész Kamara elnöke a MÉK jeles évfordulóiról, és ennek kapcsán a két szakmai szervezet egymást segítő viszonyáról szólt. Winkler Barnabás, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Építőművészeti Osztályának elnöke az MTA nevében köszöntötte a közgyűlést.
    A napirend szerinti programok értelmében az elnöki beszámoló következett. Krizsán András előbb egy rövidfilm levetítésével idézte fel a MÉSZ elmúlt évtizedeit, eredményeit és hatását a magyar kultúrára, majd megemlékezett a Magyar Mérnök és Építész Egylet, a MÉSZ jogelődjének 140 évvel ezelőtt, 1867 májusában történt megalakításáról és felidézte, milyen kulcsszerepe volt a szervezetnek a kiegyezés utáni Magyarország látványos fejlődésében. Ezután arról beszélt, milyen módon erősítette az elmúlt egy évben a MÉSZ a szakmán belüli és a szélesebb közönség felé irányuló kommunikáció, az építész nemzedékek közti kapcsolatot és a szakma szélesebb társadalmi elismertségét. Beszámolt az egy éve meghirdetett programjának sikeréről, a „minőség – jelenlét – együttműködés” fogalmai jegyében kitűzött cél eddigi eredményeiről, többek között az Építészek Házában rendezett előadásokról, vitaestekről, tervpályázati bemutatókról, vetítéssel egybekötött kerekasztal-beszélgetésekről, továbbá a külföldi partnerszervezetekkel való együttműködésekről, illetve az elmúlt évben elkészült építészeti portrésorozat, a Ház+Mesterek sikeréről. Beszélt az új szponzorációs rendszerről és az Ötpacsirta utcai székházban lezajlott kisebb felújításokról, illetve az ezzel kapcsolatos távlati tervekről is.
    Az alelnökök beszámolói közül ki kell emelni Nagy Csaba összefoglalóját az Építészek Házának tervezett átalakításáról, arculatváltásáról, valamint Vukoszávlyev Zorán beszámolóját az UIA rendezvényeiről.
    Az előző év tartalmi áttekintése után a költségvetési beszámoló következett, a közgyűlés mindkettőt ellenszavazat nélkül elfogadta. Majd Szegő György, a Magyar Építőművészet főszerkesztője összegezte a folyóirat elmúlt évének eredményeit, valamint beszélt a 2017-re tervezett nemzetközi építészeti fotópályázat előkészületeiről. A programot Magyar Péter építész Könyvek, rajzok, épületek című előadása zárta. A közgyűlést a Kós Károly teremben az „Építész-Művészek” sorozat újabb kiállítása, Ocztos István építész munkáinak bemutatója kísérte.