• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Építészet Világnapja 2019

    Építészek Háza, 2019. október 7.

    Szöveg: Götz Eszter
    Fotó: Pálinkás Edit

    Október 7-én ünnepelte az építész szakma az Építészet Világnapját. Az egész napos rendezvénysorozatban szakmai előadások és beszélgetések, az idei diplomadíjak ünnepélyes átadása és számos más program mellett nemzetközi kiállítás is nyílt. A Világnap záró rendezvénye a Magyar Építészetért Érem ünnepélyes átadása volt.
    A világnap ünneplése hagyományosan az Építészek Házában történik, a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Építész Kamara közös rendezésében. Az idei programsorozatban a megnyitó beszédek után elsőként a CRLT Solution szakmai konferenciája zajlott, Látvány-trend, Szépség és gazdaságosság kéz a kézben címmel, amely áttekintette klímatudatos építészet legfrissebb hazai és nemzetközi eredményeit és látványos kiállításon mutatta be a szerelt átszellőztetett homlokzati trendeket. Ezután Krizsán András a protestáns templomépítészetről, Nagy Csaba két nagyszabású budapesti rekonstrukcióról, Földes László pedig Josef Vostracky cseh építész munkásságáról tartott előadást. A délutáni események között az Építész Mester Egylet által vezetett Mesteriskola XXV. ciklusának hallgatói tervpályázata mutatkozott be, majd átadták az idei MÉSZ-MÉK Diplomadíj pályázat kitüntetéseit és különdíjait.
    A Kós Károly-teremben nyílt meg az Iconic Ruins című nemzetközi kiállítás, amely a cseh, magyar, lengyel és szlovák szocialista időszakából megmaradt építészeti emlékek mai állapotát dolgozta fel, valamint a kezelésükkel, megtartásukkal vagy eltüntetésükkel kapcsolatos kérdésekre adott válaszok közül mutatott be példákat. A megnyitón Petr Vorliík építészettörténész, a tárlat kurátora beszélt a koncepcióról.
    Este a MÉSZ gondozásában készített Ház+Mesterek című építészeti portréfilm-sorozat harmadik részét mutatták be, melyet egy szakmai kerekasztal-beszélgetés kísért. A napot az évek óta megrendezett, hagyományosan jó hangulatú Építész-parti zárta.

    A Magyar Építőművészetért Érmet 2019-ben Jan Stempel cseh építész kapta, az alábbiakban a MÉSZ laudációját közöljük: 2010-ben alapította a Magyar Építőművészek Szövetsége ezt a díjat, amellyel évente egy olyan építészt, vagy az építészettel más szakmában foglalkozó személyiséget jutalmaz, aki munkájával érdemben segíti a magyar építőművészet nemzetközi elismertségét.
    Az elmúlt években több olyan jeles építész kapta meg ezt az elismerést, aki magyar származásúként a nemzetközi szakmai életben támogatta a hazai építészeket, ilyen például Magyar Péter, Papp László, Schweger Péter, vagy a tavalyi díjazott: Moravánszky Ákos. Mindegyikük elismert alkotó, oktató, tervező az építészet világában.
    Jan Stempel a szó szoros értelmében nem magyar származású ugyan, de itthon van Magyarországon, hiszen innen indult a pályája: 1978-83 között a Budapesti Műegyetemen tanult, itt lett építész. Aktívan részt vett a Bercsényi Kollégium kulturális-szakmai életében, 1982-ben szerkesztőként ő hozta össze a Bercsényi 28/30 kiadásában cseh és magyar nyelven megjelent SIAL című kiadványt.
    Ide kötik tehát az építészetben tett első lépések, ami szoros kötődéssel folytatódott: időről időre visszatér Magyarországra. És bár tervezőként már nem itt, hanem Csehországban alkot, és nem a budapesti, hanem a prágai Műegyetem építészkarának vezetője, Jan Stempel mégis valamennyire magyar építész maradt. Hiszen előadásokon, kurzusokon, kiállítás-megnyitókon és könyvbemutatókon szerepelve egyike lett azoknak, akik bekapcsolják a kortárs magyar építészetet a világ építészetének véráramába.
    Különösen sokat köszönhetünk neki abban, hogy a visegrádi országok építész szövetségeihez virágzó kapcsolat fűzi a magyar építészeket. Jan Stempel a V4 családi házairól összeállított, 2009-ben általa szerkesztett kötettel olyan anyagot mutatott be a hazai építészetről, amelyik megállja a helyét bármilyen nemzetközi összehasonlításban, és fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a hazai építészek családi házaiból válogatott kiállítás évről évre eljusson a V4-ek országainak szakmai és laikus közönsége elé.
    Életművének egyik tudatos vállalása ez a misszió. Ezt kívánta a Magyar Építőművészek Szövetsége honorálni azzal, hogy Jan Stempelnek ítélte oda a Magyar Építőművészetért Érem 2019. évi kitüntetését.