Architekturzentrum Wien, 2015. október 22 – november 30.

Szöveg: Hadik András
Fotók: Architekturzentrum Wien

Kiállítási enteriőr, fotó: Pez Hejduk

Konferencia-szerű vernisszázs keretében nyílt meg Bécsben a szlovén származású Max Fabiani (1865–1962) életművét bemutató kiállítás, melynek kurátora, Andrej Hrausky ljubljanai építészettörténész. Mások mellett ő tartott előadást Budapesten, a Műcsarnokban Jože Plečnik építész munkásságáról. A szlovének Fabiani mellett Plečniket és Ivan Vurnikot tartják saját nemzeti építészetük megteremtőjének.
A Ljubljanából érkezett kiállítás Fabiani születésének 150. évfordulóját ünnepli. A szlovén fővárosban óriásplakátokon hívják fel a figyelmet ljubljanai épületeire, és az Outsider című, szlovén-német verzióban is megjelenő periodika egy egész számot szentel munkásságának. A mostani kiállításhoz – a közös történeti előzmények miatt is – német nyelvű, katalógus-guide is készült.
Fabiani 1865-ben született az osztrák Tengermellék tartományhoz tartozó Kobdiljban. A bécsi Technische Hochschulén végezte tanulmányait, majd Grazban diplomázott 1892-ben. 1892–1894 között ösztöndíjjal beutazta Görögországot, Kis-Ázsiát, Olaszországot, Németországot, Franciaországot, Belgiumot és Angliát. 1896-ban önálló irodát nyitott, de párhuzamosan Otto Wagner irodájában is dolgozott, valamint a Műegyetemen Karl König asszisztenseként oktatott. 1902-ben ő volt az első bécsi építészdoktor. 1910-17 között az ornamentika és belsőépítészet professzora volt Bécsben.
1918-ig Trieszttől Bécsig, Abbáziától az osztrák-sziléziai Bielskoig, Ljubljanától Liberecig épültek házai, de készített rendezési tervet Ljubljana számára az 1895-ös földrengés után, foglalkozott a bécsi Karlsplatz és Bielsko rendezésével is. Emlékművek építészetét is tervezte, köztük a megosztott 1. díjat nyert bécsi Gutenberg-emlékműét (szobrász: Hans Bitterlich) és a nemzeti költő, France Prešeren ljubljanai emlékművét (szobrász: Ivan Zajec). Ideiglenes kiállításépületei közül ki kell emelni az 1906-os csehországi Német Iparkiállítás és az ugyanebben az évben készült londoni Earl’s Court osztrák kiállítás együttesét. Pályázaton nyerte meg 1896-ban az állami hivatalnokok abbáziai üdülőjének megbízását. A tengerre néző épület a reneszánsz villa és a bécsi szecesszió elemeinek kombinációja.
Legnevesebb munkái Bécsben épültek meg. Az Ungargassén a Portois and Fix bútorcég számára 1900-ban tervezett székházat, az alsó két szint bemutatótermek és irodáknak adott helyet, fölötte bérlakások voltak. A felső három szint főhomlokzatát geometrikus mintájú, mázas pirogránit burkolat fedi a Zsolnay gyárból. (Érdemes lenne megnézni, megtalálhatók-e Pécsett az ide vonatkozó mintakönyvek.) Bécs belvárosában, a Kohlmarkton épült meg 1901-ben az Artaria zeneműkiadó székháza, felső négy emeletén bérlakásokkal. A hangsúlyosan kiugró párkányzat a bécsi szecesszió meghatározó eleme. Az ún. bow-window ablakforma valószínűleg a skót Mackintosh eszköztárából származik, aki ekkoriban nagyon népszerű volt Bécsben. Medgyaszay István is láthatta ezt a megoldást, amit később maga is alkalmazott, pl. Nagy Sándor villáján Gödöllőn és a mosonmagyaróvári iskolán. Az Uránia bécsi épülete 1910-re készült el; sok kritika érte az új építészet híveinek köréből, mivel visszalépésnek tekintették a történelmi szótár elemeinek homlokzati alkalmazásáért. Ovális alaprajza a Wien folyó és a Duna csatorna találkozásánál hajóra (is) emlékeztet. A tudomány templomának tornyában csillagvizsgáló kapott helyet, az épületben színház, előadó- és konferencia terem, gyűjtemények terei, egy festő és egy fotólabor, levéltár ill. meteorológiai állomás.
A Monarchia összeomlása után Fabiani nehéz helyzetben az Olaszországhoz csatolt Goriziában telepedett le, közel szülőfalujához. Eleinte a környék újjáépítésének ügyét szolgálta, hiszen itt zajlottak az osztrák-olasz front véres harcai. A 20-as években a gorizai gimnáziumban tartott építészettörténeti előadásokat. 1925-től 1945-ig titkára volt a goriziai Mérnök-és Iparkamarának, harminc éven át tagja az olasz egyházművészeti bizottságnak és egy rövid ideig a római Mérnök és Építészegylet állami direktóriumának. Ebben az időszakban elsősorban az egyház foglalkoztatta. A kevés magánmegbízás közül ki kell emelni a San Danielében lévő villa Ferrari részleges átépítését és restaurálását, illetve teraszos parkját, melyet sógora, Enrico Ferrari trieszti orvos számára tervezett. Szlovéniában, a mai Lakovecben épült 1933–35 között a Szent Lőrinc templom, 1934–37 között pedig a goriziai Jézus szíve templom, egy háromhajós bazilika kereszthajóval, homlokzatán vegyes anyaghasználattal (tégla, kő), ami emlékeztet Plečnik ljubljanai könyvtárának homlokzatmegoldására.
1952-ben a bécsi Műszaki Egyetem aranydiplomával tünteti ki Fabianit. 1962-ben, kilencvenhét évesen hunyt el Goriziában.