• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Budapest Déli Városkapu fejlesztése

    A tervpályázat eredménye

    2018. december 19-én kihirdették a Déli Városkapu – Budapest Diákváros Fejlesztési Program nemzetközi tervpályázatának eredményét. A meghívásos tervpályázatra 17 pályamű érkezett, az első díjat a norvég SNØHETTA tervezőiroda nyerte el.
    A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. mint kiíró meghívásos nemzetközi tervpályázatot hirdetett a dél-pesti és észak-csepeli beruházások és komplex városfejlesztés megvalósítása érdekében szükséges beépítési javaslat elkészítése céljából. A tervpályázat célja olyan élhető városfejlesztés megvalósítása volt, amely több ütemben képes megteremteni – egy diákváros fejlesztésén keresztül – közel 12000 egyetemi polgár megfelelő színvonalú lakhatását, katalizálja a térség urbanizációs fejlődését és az új funkcióknak, sportlétesítményeknek, közösségi tereknek köszönhetően, fővárosi léptékben is vonzó városnegyedként képes megjelenni. A tervpályázat kiírója olyan masterplan-t várt a meghívott pályázóktól, amely a Rákóczi híd – Könyves Kálmán körút nyomvonal, Soroksári út és a 209968 helyrajzi számú bekötőút – Weiss Manfréd út által határolt, megközelítőleg 135 ha-os terület beépítésének megtervezésére vonatkozik.
    A komplex fejlesztés célja a tervezési terület megújításán túl egy olyan városnegyed kialakítása, amely ma még hiányzó funkciók megvalósításával kíván új jelentőséget adni az alulhasznosított barnamezős területnek, kiszolgálva mind a helyi lakosságot, mind a tágabb városi térség lakóit. A terület sportlétesítményei egyszerre hivatottak biztosítani a magyar élsport és a szabadidős sport támogatását, lehetőséget teremtve nagy sportesemények megrendezésére. A területen megvalósítani tervezett Diákváros a magyar felsőoktatás profilját évtizedekre fogja meghatározni, a Diákváros épületegyüttesei, közösségi terei pedig az ott élő egyetemi polgárok meghatározó élettere lesz a felnőtté válás és a pályakezdés bonyolult folyamatában. Kiemelt hangsúlyt kapott a kiírásban a város és víz kapcsolatának erősítése, élettel teli közösségi terek létrehozása, illetve a műemléki védettségű építmények (mint a Nagyvásártelep épületet vagy a Kvassay-zsilip körüli épületegyüttes) méltó megőrzése, illetve a fenntarthatóság mint elsődleges szempont.

    1. helyezett: SNØHETTA Innsbruck – Verkehrsingenieure BESCH und PARTNER
    Tervezők, szakértők: Patrick Lüth, építész, Paolo Fortuna, tájépítész, Gerhard Josef Engstler, közlekedéstervező


    2. helyezett: Feilden Clegg Bradley Studios International – Tarka Építész Műterem Kft. – Czirják Szabó Építészeti és Mérnöki Kft.
    Tervezők, szakértők: Andy Theobald partner, Juhász Ákos DLA építész, Andrew Grant tájépítész, Neil Harvey közlekedési szakértő, Leah Harrison Bailey, Thomas Matthews, Joachim Kiauk, Soóki-Tóth Gábor, Kenyeres István, Lévai Tamás DLA, Szabó Árpád DLA, Nádai Brigitta, Losonczy Anna, Rhorer Ádám


    3. helyezett: 3h Építésziroda Kft. – Geum Műterem Kft. – Create Value Kft.
    Tervezők, szakértők: Gunther Zsolt építész tervező, vezető tervező, Csillag Katalin építész tervező, vezető tervező, Farkas Ádám, Tari Krisztina, Szabó Kristóf, Molnár Kristóf, Csépke Tamás, Horváth Lilla, Csobolya Nóra, Vági Bence, Gyüre Borbála, Lád Gergely, Turi Emese, Dobrocsi Tamás Géza, Pusztai Ádám