Szöveg: Anthony Gall

Makovecz előadása az 1974-es Álarc nélküli bálon, fotó: Sáros László

Makovecz Imre számomra rejtély marad. Sohasem ismertem jól. A kilencvenes években a Kvadrumban, a Kós Károly Egyesülés körüli egyik irodában dolgoztam a Szilágyi Dezső téren, majd később a Kecske utcai házban, ennek valamiféle gondnoka is voltam rövid ideig. A Szilágyi Dezső téren – ez volt az egyik helyszín a Rumbach Sebestyén utcából induló és több állomáson át végül a Kecske utcáig vezető sorozatban, ahol saját házat épített a közösség – az emeleti lakás szobái egymásból nyíltak, végig lehetett sétálni a szobák-irodák között, legvégén (vagy elején, attól függően, honnan indultunk) ott volt Imre bácsi szobája. Leginkább akkoriban volt szerencsém néhányszor beszélgetni vele, és többször jelen voltam, amikor beszélt, beszélgetett az építészetről és az életről másokkal, magyarokkal és külföldiekkel, akik megkeresték őt és az irodáját. Angol anyanyelvem miatt néhányszor engem kért, hogy kalauzoljam el a külföldi vendégeket az országban, mutassam meg nekik az épületeit. Így többek között Paolo Portoghesivel vagy Jeffrey Cookkal utazgattam az országban – ilyenkor útközben természetesen beszélgettünk Imréről, és hogy mit jelentett számunkra, számomra.