A londoni pavilon
Szöveg: Sáros László György
1997-ben Charles herceg (ma II. Károly brit uralkodó) felkérte Makovecz Imrét, hogy tervezzen egy „kiállítást” a Westminster kerületben a Temze melletti Embankment parkban. Mutassa be egy pavilonban, amit addig csinált mint építész, mint gondolkodó, mint tanár, aki a saját maga alapította iskolája élén áll. A pavilon csak három hónapig állt volna ott, ami után, ha szétszedhető átkerült volna Wales és Anglia határára, mint afféle állandó találkozóhely, művelődési ház, egy hagyományos kézműves mesterségekkel foglalkozó walesi közösség számára. A dombot formázó pavilon tervét Makovecz Imre barátja és tanítványa, Sáros László György mutatja be.
![]()