• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Magasabbra a tetőt

    10. Budapesti Építészeti Filmnapok
    Toldi mozi, 2018. március 8–11.

    Szöveg: Götz Eszter
    Fotók: KÉK

    A Kortárs Építészeti Központ immár tizedik éve rendezi meg áprilisban az Építészeti Filmnapokat, évről évre egyre szélesebb közönséggel. A filmnapok az idén is sokféle több irányban átgondolható tanulságokat kínált. Ezek között talán a legfontosabb, hogy – noha a jelenlegi hazai közmédiából szinte teljesen hiányzik az építészeti témájú dokumentumfilm műfaja – valójában nagy igény van rá.
    Nem csupán a szakma érdeklődik iránta, hanem azok is, akik a jelenről, az éppen zajló folyamatokról átfogó képet szeretnének kapni. Az építészet ugyanis, mint a közösséget szolgáló alkalmazott művészet, meglehetős precizitással leképezi a jövőhöz vezető utat ugyanúgy, mint a múlttal való kapcsolatot. A Filmnapok másik nagy tapasztalata az építészet határozott pozícióváltásához kapcsolódik, párhuzamos azzal a jelenséggel, hogy világszerte gyakorlatilag naponta sok tízezer fővel gyarapodik a városokban, sőt nagyvárosokban élők száma, és ugyanilyen tempóban csökken a természet uralta terület nagysága. Ezáltal az épített környezet szerepe egyre dominánsabbá válik, és egy sor társadalmi, jogi, esztétikai, életvezetési, közösségdinamikai aspektussal kerül a korábbinál sokkal szorosabb kapcsolatba, ami az itt bemutatott filmeken évről évre egyre markánsabban megnyilvánul.