A (mai magyar) műemlékvédelemben
Köszöntő az Egri Műemlékvédelmi Nyári Egyetem 2019. évi kurzusához

Szöveg: Nagy Gábor

Az Egri Műemlékvédelmi Nyári Egyetem 1971-ben Egerben indult, majd átköltözött Noszvajba. Én még a múlt század utolsó éveiben érezhettem meg ezt a nyári egyetemi érzést, amit aztán többször sikerült megerősíteni. Örömmel jöttem, mert mindig jó érzés volt átélni az egyetemi lét valamilyen reinkarnálódását, a szabadság jelenlétét, amit a nyári, sokatmondó jelző csak fokozott.
Úgy gondolom, ennek a Nyári Egyetemnek van egy különös ideája, a szakmaiság mellett, nekem legalábbis: a szabadság és az őszinteség. Az egyetem és a nyár szabadsága, és az ebből fakadó természetes őszinteség. Ezért, mikor megkaptam a megtisztelő felkérést, hogy mondjak pár szót az ez évi vezérgondolathoz – Lehetőségek és módszerek a műemlékekben rejlő értékek helyreállítására – úgy tűnt, akkor tudok ennek megfelelni, ha ezt az egyetemi, egyetemes lelkületet újra át tudom érezni: a szabadságot és az őszinteséget. Ahogy ez baráti társaságokban szokás. Nem, úgy, mint a műemlékes konferenciákon. A jó múltkori, a Magyar Tudományos Akadémián tartott reprezentatív tanácskozáson például a műemlékesek egyik fele a többiek szemébe sem nézve mondta el saját téziseit. Mert bizony fájón kell konstatálnunk, hogy a műemlékvédelem egysége megtört. De most itt egymás között vagyunk. Szabadon, őszintén. Ez erős kísértés, hogy a teljesség felől közelítsünk. És mivel lehet a sokszínű, billegő teljességet megközelíteni? Én a materializmussal és az idealizmussal próbálom. De ne kezdjünk el szédülni ezektől a nagy filozófiai kategóriáktól. Közelítsünk egy példával.