Ertsey Attila

Sok emlékezést olvasunk Makovecz mesterről, távozása érthetően mindenkit érint érzelmileg. A bánaton azonban itt az ideje felülemelkedni, hiszen amit létrehozott, az egy megnyitott ösvény, mely feladatot jelent.

Dobogókő, Villa Salvere, 2011– Tervek: Makovecz Imre

Közvetlen jelenléte nélkül kell most megértsük, mit hozott közénk, építészetének misztériumát, és meg kell tennünk az első lépéseket a jövő építészete felé, melynek előkészítette a terepet. Önkritikusoknak kell lennünk, mert – mint mondta a Mester – az építészet nem stiláris kérdés. Sokan, akik tanítványainak tekintjük magunkat, elsősorban utánzással tanultunk, ez természetes. Ő is így tette, mondván: mesterem Rudolf Steiner, és az a feladatom, hogy megszabaduljak tőle. Utánoztunk a Mestert, jól-rosszul, de nem igazán értettük, mit utánzunk. Meg kell ismernünk a szellemi forrást, és  annak megragadása után meg kell szabadulnunk a Mestertől, hogy ne kis-makoveczek legyünk. E kötelességünk jegyében – a Mester szellemét elevenen tartva – egy gondolatot vetek föl, egy felszólítást, mely Makovecztől származik, és amely építészetünk jelenlegi gondolati válságára és egyúttal a menekülési útvonalra utal: „Nem fantáziára, hanem imaginációra van szükség.”