• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Segélykérés a margitszigeti romok megvédéséhez

    Szöveg: Roth János

    Budapest vezetése 1997-ben határozta el, hogy a margitszigeti kolostor évtizedek óta pusztuló romterületének szakszerű régészeti feltárását, majd a felújítását fontos értékvédelmi feladatává teszi. A kolostor romterülete Budapest egyik legjelentősebb középkori épületegyüttesét jelenti. A felújítás előzménye az 1937/38-as, Lux Géza tervei szerint megvalósult Romkert, amely az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszusra készült el. A második világháború után is voltak kisebb feltárások, de a romok és környezetük gyorsan pusztulásnak indultak. A Lux-féle építészeti megoldás az eltelt több mint fél évszázad alatt nem csak a háború és az idő pusztításai, hanem a műemlékvédelem korszerűbb megoldásai következtében is átértékelésre szorult. 2010-re kortárs koncepcióval, méltó módon helyreállították a Romkertet, de a rekonstrukció a befejezés előtt leállt, azóta az értékes leletanyag pusztul, a bemutatás hiányos. Budapest egyik legkedveltebb turisztikai célpontján, a Margitszigeten álló középkori maradványok ismét pusztulásnak indultak. A tanulmány ennek veszélyére hívja fel a figyelmet.