Szabadka urbanisztikája és építészete a titói Jugoszláviában 1945-1975

Kelemen Sándor: Új Városháza, 1961, fotó: Klein Rudolf

Szöveg: Lovra Éva

Szabadka a Magyar Királyság harmadik legnagyobb városa volt az első világháború előtt. Fokozatos fejlődés hozta létre századfordulós virágzását, harmonikus városközpontját a magyar szecessziós középületekkel. Közvetlenül az első világháború után az új Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban is harmadik volt még Belgrád és Zágráb után, de a határra szorultság, e korszak a hosszantartó pangása elkerülhetetlenné tették a város hanyatlását.

A titói idők egypártrendszer alatt ugyan, de ezt a folyamatot látszottak visszafordítani. Szabadka építészetének harminc éves periódusa, amely felöleli a közvetlenül a második világháborúval kezdődő és az 1975-tel végződő időszakot, a város modern történelmének meghatározó szegmense. Josip Broz Tito hatalomra kerülése, a sztálini dogmák megtagadása1 és a háború utáni fokozatos gazdasági fellendülés mellett a városokban a háború okozta károk helyreállítása, a megcsappant népesség ugrásszerű növekedése, a lakosság kicserélődése,2 az új városvezetés mind hozzájárultak a korra jellemző, a nyugati modernizmus „semlegességét”3 és a keleti blokk politikai központosítottságát ötvöző ideológia és formavilág
létrejöttéhez.