Gondolatok egy pályaműről

Szöveg: Zsoldos Anna, Mónus Gergő

Utóirat 100 esszépályázat – Kritika kategória, dicséret
(Jelige: Ariadné)

A Gellérthegy Budapest egyik legérdekesebb városrésze. Nem feltétlenül azért, mert ritka, csak félig-meddig megszelídített természetfolt a városon belül, és nem is azért, mert megkülönböztethető építészeti karakterrel bír. Nem azért, mert fontos emlékezeti helyek lelőhelye.
A felsorolt tulajdonságok egyenként is figyelemre méltóvá tehetnének egy területet, a Gellérthegy különlegessége mégis sokkal inkább abban áll, hogy bár mindegyikkel bír, mégsem működik valódi, egységes városi helyként. Elrejtett utcák, villák, parkok és emlékhelyek foltjaiból összeálló, arctalan kollázs. Emlékezeti fontossága helyett inkább csak terheltsége van, Szabadság-szoborral, Citadellával, tisztázatlan, összekuszálódott történeti helyzetekkel, amelyek az avatatlan járókelő számára csak lepattant turistalátványosságoknak tűnnek, egy gyönyörű panoráma melletti bódésornak, ahol alacsony minőségben lehet kapni ételt és szuvenírt. A Gellérthegy a kihasználatlanságnak és a pazarlásnak kiemelt szimbóluma, semmi többnek. A kéretlen helyzet az építészeti, városépítészeti közbeszédben időről időre előkerül, sőt alkalmanként még szabályozói, városvezetési ötletek, állásfoglalások és pályázatok is megjelennek – legutóbb 2016-ban a Miniszterelnökség részéről.
A 2016 júliusában meghirdetett pályázat a hegy komplex megújítását tűzte ki célul, olyan terveket várva, amelyek képesek szellemi, szakrális, turisztikai, városképi változást elérni. A pályázat nem csak szűk szakmai körök számára volt elérhető, amatőrök is indulhattak. A kezdeményezés szimbolikus súlya sokszorosan biztosítva volt, ami sajnálatosan kevéssé látszik a beérkezett tervek többségén. A tervek jelentős része, különösen a megvételben, díjazásban részesültek ugyan sikeresen újratermelték a kortárs városépítészeti kánont, de a meghatározó kulturális és történelmi kérdéseket elegánsan megkerülték, vagy nem vették észre. Ebben a tervezői diszpozícióban persze semmi elítélendő nincs, hiszen nem számon kérhető az az építész, aki az építészet értelmezési tartományában marad. Ez a tartomány pedig hagyományosan a városi tér fizikai dimenziója, ahogy az a szakmai sajtóból, irodalomból és egyetemi képzésekből világosan kiderül.