Nicolas Schöffer retrospektív
Műcsarnok, 2015. október 29 – 2016 január 31.

Szöveg: Guillaume Richard
Fotók: Műcsarnok, Kővágó Nagy Imre

Kiállítás enteriőr, fotó: Kővágó Nagy Imre

A múlt század első felében a képzőművészetet francia rendezőelvű fősodor jellemezte. 1945 után ez a folyamat egyre inkább amerikai felhangot kapott – Párizsban is. A francia képzőművészeti kultúra a 60-as, 70-es évekre nyerte vissza hagyományos kísérletező kedvét, mégpedig építészeti és filozófiai támogatással. Ebben a megújuló, felfedező, építkező szakaszban Nicolas Schöffernek is központi szerep jutott,. Másokkal együtt részt vett az 1981-ről Pompidou és Mitterand elnökök által szorgalmazott párizsi presztízsépítkezések pályázatain, például a Beaubourg, a későbbi Pompidou központ, vagy az Opera Bastille, a Les Halles városközpont, vagy a Tète de la Défense emblematikus terveivel. A Műcsarnok most nyílt Schöffer retrospektív kiállítása végigköveti a cyberszobrokhoz és a cybervároshoz vezető páratlan életutat – a szerk.

Amikor Nicolas Schöffer magyar származású, Franciaországban élő képzőművész 1949-ben elfordult az ecsettől és a vászontól és egy új horizont felé nyitott, gondolkodásának központjába a tér került: „A tér legapróbb része is hatalmas energiákkal teli jelenséget foglal magába” – írja. A tér és az energia ettől kezdve szorosan összekapcsolódik művészetében és ez a „legkisebb tér-töredék” lesz a kiindulópontja a térplasztika és az építészet különleges kalandjának.
Szobrászként először kifejlesztette az ún. térdinamikát (Spatiodynamique), ami a dinamika és a tér, mint alapanyagok integrációja a strukturált műben, vagy Lupasco(1) megfogalmazásában: a térpotenciálban rejlő dinamizmus ritmikájának aktualizálása. Ezt a térenergiát kívánta felszabadítani, s közben rájött, hogy minden alkotása a saját méretében fejti ki hatását. Tehát amíg a Spatiodynamique 16 című szobor egy terem sarkában helyezkedik el, addig a Tour Lumiere Cybernetique (Kibernetikus Fény Tornya) 300 méter magasra vetül, Párizs léptékű. Mindkettő a térdinamikából ered. A tér és az energia dinamikájának ez a változása vezette el Schöffert a kibernetikának a műveibe történő gyors beillesztéséhez. A külső környezetet és az akció-reakció figyelembe vétele mellett a mű megelevenedik, mint az 1956-ban készült CYSP1.(2) Ezután a fénydinamikában (Luminodynamisme) a fény munkáját is integrálta. Ezt az idő integrációja követi az idődinamikában (Chronodynamisme). Szerteágazó munkássága a kisméretű szériaszobroktól a zenén, a filmeken, az operákon, a monumentális szobrokon keresztül az épülettervekig és végül egy városig terjed, amely a Cyberváros (La Ville Cybernetique) nevet kapta.
Nicolas Schöffer egyre többet dolgozott építészként, lépésről lépésre gazdagítva művét. Ezt a szakterületet nem tanulta, de körül tudta venni magát szép számban építészekkel, hogy a terveit fejlessze, különösképpen leggazdagabb és legösszetettebb művét, a Cybervárost. Az eszményi város tervét elsősorban a lakók szükségleteire alapozta, ami különböző városrészekben ölt testet. A lakónegyed horizontális elrendezésű, ahol a természetet teljes mértékben integrálják a mezőgazdasági környezetben cölöpökre épített épületek. A szabadidő-város többé-kevésbé beolvad a lakóvárosba és olyan elemeket tartalmaz, mint a sport, a kultúra és a kereskedelem (például a bevásárlóközpont felett elhelyezett térdinamikus színház állandó látványosságot kínál). A vertikálisan elhelyezkedő irodanegyed mozgékony, látványos épületegyüttese önmagában testesíti meg a fénydinamikát (Luminodynamique). Ez az elemi szükségletekre épülő város jól működik, hála az öt alapvető elemnek, amelyek sorrendben: az idő, a fény, a hang, az éghajlat és a tér.
A kis tér-töredék így várossá nőtte ki magát. Nicolas Schöffer számára a térrel való munka a Cyberváros tervében megfogalmazva ért a legmagasabb szintre. Az építészeti utópia éveiben, az 1950 és 1970 közötti időszakban világszerte sok építészek és építészcsoport többnyire egyetlen vezérelvre alapozott projektet dolgozott ki. Nicolas Schöffer munkáiban formát ölt egy gazdag, komplex, eleven város, amely együtt tud élni a környezetével. A megvalósítása talán egy kissé szigorú, és nem foglalja teljesen magába a mai numerikus hálózatokat de alkotójának ötletei és a benne felvázolt folyamatok ma is ugyanolyan aktuálisak.

Jegyzetek
1 Stéphane Lupasco román származású francia filozófus (1900–1988), fő kutatási területe az energia logikája volt
2 CYSP=CYbernetique SPatiodynamique