Villa Stuck, München 2013. november – 2014. március

Szöveg: Szegő György
Fotók: Villa Stuck

A Villa Stuck Szalonja, fotó: Jens Weber

A művészfejedelemként tisztelt Franz von Stuck egykor korszakosan új müncheni villájában rendezett művészház-kiállítás igencsak a helyén van. Az 1900-as évek kiemelkedő művészszemélyisége egyszerre volt a német szecesszió főszereplője és a modernek előfutára. A mostani tárlatot születésének 150. évfordulójára időzítették. A házat is maga a festő tervezte, 34 évesen, 1898-ban, és műve az építészeti kánonokról szabaduló neoklasszicista stílus úttörője lett, a kortársak „a modern szenzációjaként” nevesítették.
A vezető művészek – mint Franz von Lenbach vagy Friedrich August von Kaulbach –műterem-palotákkal ünnepelték a múltat, amihez neves építészeket kértek fel. Von Stuck inkább olyan külföldi előképeket követett, mint amit az antik program angol festőjének, Lawrence Alma-Tademának londoni villája vagy római műterme (ma kávéház) kínált.
Maga a kiállítás az 1800-1948 közötti közel 150 év európai és amerikai példái közül válogat, de érzékelteti az építőknek azt az új tájékozódási lehetőségét is, amit a 19. század végére az egyre jelentősebb művészfolyóiratok, építészeti tervalbumok is kínáltak.
A sor elején Sir John Soane londoni háza (Lincoln Inn’s Field, 1811) áll. Egy olyan kozmosszal, amely az udvar/kupola „dómjának” teret szervező funkciójával az egész épületet egyetlen oltárrá szervezi (l. MÉ 2007/4). Ezt az összművészetet vezérlő szerepet William Morris Red House-ában (Bexleyheath, 1861) talán az általa indított Arts and Craft egyik prototípusának tekinthető növényi ornamentikával szerkesztett papírtapéta valósítja meg.
Az egész házat átszövő, de ott valódi flóra harmóniájának példája Claude Monet Giverny háza (1921). A kert és a ház kapcsolatának mór megidézése Jacques Majorelle festő háza Marrakeshben. További „egzotikus” esettanulmányokat jelentenek Max Ernst háza (Sedona, Arizona, 1948), Victor Horta vagy Fernand Khnopff házai (Brüsszel), a második világháborúban elpusztult Kurt Schwitters térinstalláció (Hannover, 1932) rekonstrukciója, L. C. Tiffany háza (New York, 1898) – fotókon, akvarelleken és berendezési tárgyakkal, bútorokkal megidézve. A tárgyak és művek egyszerre szolgálnak valamiféle profán komfortot és szakrális funkciót „az Én templomaiban”.