Kiállítás és konferencia, FUGA, 2011. január 27. – február 21.

Szöveg: Dragon Zoltán

„Az emberi környezet tudatos formálója a belsőépítész” – állítja a FUGA, azaz a Budapesti Építészeti Központ manifesztumként/segélykiáltásként értékelhető kiállítási vezetője. A vezető első oldala nem áll meg az egymondatos megfogalmazásnál, hanem precíz meghatározást ad a belsőépítészet fogalmáról, illetve szinte munkaköri leírásként pontosítja a belsőépítész feladatait. De vajon miért van rá szükség, hogy a belsőépítészek éreztessék jelenlétüket?

Erre rögtön két választ is kapunk. Egyrészt az internetről, Rex-Kiss Béla nyílt leveléből: „a belsőépítészek megszűntek az építészek alkotótársaiként létezni”. A másik válaszért türelmesen kellett várakozni, mégpedig a kísérőrendezvénynek szánt konferencia/szakmai (két)nap végéig. Az elhangzott mondat, „nem egy test, de egy lélek az építész és a belsőépítész” a kiállítás koncepcióját, forgatókönyvének alapvetését fogalmazta meg. Érdemes ebből a mondatból kiindulva megtekinteni utólagosan is a kiállítást.
A FUGA mindenki által látogatható (és bárcsak! látogatott) kiállítóhely. Erről a rendezők sem feledkeztek el, és kultúrmissziós céllal mutatták be az elkészült alkotásokat. „Taneszközként” a kifüggesztett fotódokumentációk szolgáltak, amelyek a nem szakmabeli látogatók ismereteit szinte észrevétlenül növelték.
Az ismeretgyarapítást a kiállítás kétféle módon célozza meg. Egyrészt a fotókon nemcsak a belsőépítészeti munkák, hanem az épületek homlokzata, meghatározó részleteit is láthatók. Másrészt a tablókon egy rövid „stáblista” megnevezi az épületet, megadja a helyét, a kivitelezés évét és az alkotók nevét. A tárlat nem a szakma ellen induló támadás, hanem egy nagyon korrekt és finom területmeghatározási kísérlet. A kiegyensúlyozottságot végig érezhetjük, hiszen a kiállítás falszövegei minden esetben közlik az építész nevét is. A belsőépítészek öndefinícióját pedig a már említett kiállítási vezetőben olvashatjuk.
A tárlat rendezői széles körből merítettek, gyakorlatilag időkorlát nélkül. A kiválasztást segítő koncepció elég nyilvánvaló, ugyanis egyszerű csoportosításban váltakoznak a különböző funkció jegyében emelt épületek tablói. Így láthatunk kortárs épületeket és műemléki helyreállításokat, oktatási és egészségügyi épületeket, színházakat, mozikat, könyvtárakat, (katolikus és protestáns) templomokat, egyházi palotákat és gyülekezeti házakat, magáncélra épült lakásokat, villákat, éttermeket – és természetesen irodaházakat, illetve irodákat.
A konferencia három „műfajt” egyesített magában: a délelőtti előadásokat az első délutánon három esettanulmány, a következőn pedig kerekasztal-beszélgetés követte. A kiállított anyagban ott van a konferencián bemutatott esettnaulmányok „nyersanyaga” is: egy magánház (az Elek-házat, Helyes Gábor és Snopper Zsuzsanna munkája) és két közintézmény: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár épülete (Hegedűs Péter-Hefkó Mihály és Jakab Csaba), illetve a Semmelweis Egyetem Oktatási és Kutatási Központja (Noll Tamás, Madzin Attila-Csavarga Rózsa), melyeket előadások keretébe mutattak be az építészek és a belsőépítészek – továbbra is a „nem egy test, de egy lélek az építész és a belsőépítész” kiállítási mottó szellemében.