12 év – Dél-Dunántúl építészete a 21. század elején

Csontváry Múzeum, Pécs 2010. szeptember 18. – október 31.
FUGA, 2010. november 25. – december 15.

Szöveg: Szegő György
Fotó: Hadik András

Az EKF 2010 „helyi forrásokból” rendezett kulturális eseményei egyfajta kirakatot jelentenek – a kívülállónak. A kirakat rendezőinek viszont erőfelmérést, azaz átvitt- és vizuális értelemben is tükröt mutatnak. A dél-dunántúli régió kortárs építészetéből nyújtott bőséges kínálat: a sajátosan szép táj és az emberi jelenlét egymásra hatásának méréslehetősége is. A tájékozódás Pécsett, in vivo, a tárlat megtekintésének sétáló-mellékleteként, másrészt in vitro, a kiállítóteremben: Baranya, Tolna és Somogy megyék architektúrájának – legnagyobbrészt – fotókkal, itt-ott (látvány)tervekkel, valamint rövid, infó-szerű leírások mentén válik lehetővé.

A természet és az épített környezet viszonya az ezredfordulón nálunk is átalakulóban van, az ország lakosainak többsége immár városban él, miközben a korábbi központi irányelvek nem kormányozzák a fenti átváltozást megvalósító építést. A centrum hiánya azt is eredményezi, hogy a „hely” szerepe felértékelődik. Ebben a processzusban amúgy Pécs évtizedek óta úttörő módon irányt mutatott. De a centrum visszavonulása sajnos azt is jelenti, hogy a kormányzattól mégiscsak elvárható ökologikus gondolkodás szorgalmazása, szabályzói is hiányoznak. Ebben általában csupán az építészek/megrendelőik sovány privát igyekezete mutatkozik. A szabadabb egyéni formálás pécsi tradíciója felől mérlegelve – ez a tárlat első, összegző átnézésére is kitűnik – a korábbi, egy-egy érzékeny alkotó személyiség által diktált tendenciák az utolsó dekádban kevésbé érhetők tetten. Recenziómban azt is vizsgálom, hogy Horváth András kamarai elnök előzetes rálátása, szervezőmunkája nyomán létrejött tárlat a széles egyéni színskála/seregszemle karakter ellenére képes-e hiteles pozitívumként megjelenni.

Az előválogatás után a rendezők a beérkezett 400 épület dokumentációjából a felét választották ki, tervstádiumban álló projektek terveit is befogadták, ezzel mintegy „védőmágiaként” érzékeltetni tudták az EKF körüli építőkedv esendőségét és vagy dinamikáját. Közben paralel a jelentős vizuális események méltatlan körülmények között történtek/történnek meg. Mert az EKF fontos projektjei közül kimaradt a Nagy Kiállítótér, váratott magára a Magyar Képtár kibővítése. (…) Például az ennek a programnak a keretében kiállított 190 ház tablói is csak zsúfoltan férhettek be a szükséghelyszínnek tűnő múzeum két földszinti nagytermébe. (…)
A rendezők felkértek három neves építész-szakmai közszereplőt: Balázs Mihály Ybl- és Kossuth-díjas építészt, Gerle János Ybl-díjas építészt, valamint Somogyi Krisztina szakírót, (…) hogy 30 épületet emeljenek ki a mezőnyből, választásukat kommentálják is. Célul tűzték ki, hogy a kiemelés rangját az egyik teremben a bővebb interpretáció és a kommentárok adják meg. Míg az azonos méretű másik teremben vállalták a szűkös lehetőségből adódó zsúfoltságot.(…)

Miután összegeztek, kiderült, ha egyenként 10-10 kiemelt épületet javasolnak, igen sok lesz az átfedés. Somogyi Krisztina magyarázata pontos: kompromisszum született. És ez szerintem sem jelenti azt, hogy a kurátorok feladták volna saját ízlés- és szemléletbeli preferenciájukat. Annyira nem, hogy a vége vagy 34 kiemelt épület lett – nyilván akadt antagonisztikus nézetkülönbség.(…) A két és három kiemelés-javaslatot kapott házaknál az illemmel felhagyva mellőzöm a felsorolást. Itt most a zsűri vélemény alakulását minél hívebben visszaadandó, érdekesebbnek tartom a másik szálat – azokat az épületeket, amelyek egy igent kaptak, avval kerültek be a válogatásba. Éppen ez a kiterjesztés a fenti befogadói szemlélet működésének próbája: Lakóház, Pécs-Mecsekoldal/Koller József, Bodelko Trade üdülőház, Orfű-Tekeres/Rádóczy (f) László, Bitt Kft. Irodaépületek, Kaposvár/Borbás Gábor, Ipari üzem, Murexin, Szekszárd/Hodossy L.-Földesi Z. Mivel az 1 szavazatot kapott épületeket minden esetben Gerle jegyzi, fontos megjegyezni, hogy pl. utóbbi ház nem szerves épület, hanem a 70-es évek klasszikus, elismert magyar ipari építészetét idéző nívós gyár-architektúra.(…)

Összegezve: a tárlat épületeit jellemző minőség cáfolja a seregszemle műfaj kényszerűen egyenlősdi karakterét. A megyék közti áttervezés és a tervezők egyre inkább országos jelenléte valamiféle áttörésként értékelhető – amit a Nádor Galériában megrendezett (EL|AWAY, aug. 27-szept. 19.) Pécsről elszármazott építészek kiállításán Patartics Zorán másként interpretált: a tehetség elvándorlását bemutató társkiállítás a 20 éve elár(v)ult szállodában szintén hiteles olvasata a Dél-Dunántúl építészetének, a (város)politika tehetetlenségének. A romkávéház szimbolikus helyszíne az urbánus közösség erózióját is jelzi. Még az EKF-év, a Széchenyi tér nagyprojektje is kevés volt e centrális pozíciójú épület végre teljes revitalizációjához. Egy felújított homlokzatra futotta. Ez is része az erőfelmérésnek.(…) Dél-Duntántúl 12 évnyi építészetének repertoárját általánosságban mégis áthatja a táj és az utcakép összhangjára figyelő szemléletváltás, egy érzékenyebb építészet térhódításának dominanciája. Ezzel a bevezetőben feltett kérdésre is válaszolva: a kamara által létrehívott bemutatkozó tárlat egyértelműen pozitívum.
(Az Echo c. folyóirat 2010/5-ös számában megjelent recenzió részlete)