The Art of Light – Moholy-Nagy László
Ludwig Múzeum, 2011. június 9. – szeptember 25.

Szöveg: Vincze Gabriella

Féltékenység, 1924-27, Victoria & Albert Museum, London

A két világháború közötti művészet magyar származású ikonikus alakjai közül Martin Munkácsi után most Moholy-Nagy László műveit mutatja be a Ludwig Múzeum. A szerteágazó művészeti és médiateoretikusi tevékenységet folytató Moholy munkáit a kiállítás kurátora, a madridi la Fábrica igazgatója, Oliva Maria Rubio a fény motívuma köré szervezi. Az anyag Madrid, Berlin és Hága után érkezett hozzánk és a korszak művészeti szcénáját és a Moholy-oeuvre teljes spektrumából egy-egy példát – pl. a jénai üveggyár számára készült reklámterveket, kísérleti színház tervét, illetve egy Kinoplakat-ot is – felvillant. A többi helyszínnél hangsúlyosabb a budapesti válogatás sajátossága: a hazai szakértők, Passuth Krisztina és Bajkay Éva segítségével kiegészült a korszak jellemző avantgárd orgánumai, a Der Sturm, a Telenor, a Kassák-féle Dokumentum és Ma példányaival.
A 200 művet felvonultató kiállítás műfajonkénti bontásban tekinti át Moholy-Nagy életpályáját a 20-as évek elején készült festményektől kezdve – ehhez a médiumhoz egész életében hű maradt. A valóság leképezéséről és a társadalmi mondanivalóról lemondva, egyfajta tiszta fényfestészet gyakorlatával kísérletezett. A most bemutatott vásznak inkább Moholy későbbi időszakából származnak; a New Bauhaus időszakára tehető Pacmac-hez hasonlóan többségük vegyes technikával készült. Mellettük két vetítőben Moholy-Nagy filmjei peregnek: a Nagyvárosi cigányok, a Berlini csendélet vagy az 1933-as athéni CIAM építészkongresszusáról készült, dokumentum értékű film.
1927-től Moholy érdeklődése fokozatosan a film, a fotó és a színház felé fordult. A kiállításon először a városi képekkel találkozunk, a felülnézetből (A berlini rádiótoronyból), ablakokból (Brighton, háztetők), kerítésrácson át fényképezett fény-árnyék struktúrákkal, a kikötőmunkások, utcagyerekek, piaci árusok pillanataival. A kompozíciók súlypontja a vonalak, felületek, árnyékok alkotta geometriai formákban van, de a motívumok ismétlődéséből megszülető ornamentika (A turkui piac) is karakteresen jelenik meg. A városképek és a személyes témájú – első feleségéről vagy a Schlemmer családról készült – fotók közé ékelődnek fotogramjai és a Fény-tér modulátor fény-árnyék architektúráit rögzítő kísérleti filmje.
Az 1922-től alkalmazott fotogramban Moholy a fényt már autonóm művészeti médiumként tudta kezelni. Pusztán az optikai hatások-kontrasztok, a tiszta, részletektől és színektől megszabadított geometriai formák érdekelték (Fotogram Eiffel toronnyal és pörgettyűvel). A film jövőjét – Légerhez hasonlóan – a narrativitás megszüntetésében látta: a Fényjáték – fekete, fehér, szürke c. filmjében a fény és a mozgás egyesült geometriáját teremtette meg. A fotók sorát az 1933-34 folyamán készített színes fotográfiák zárják; többségük a kamera tudatos bemozdításából létrejött absztrakt kompozíció. A záró termekben személyes dokumentumok, díszlet- és kosztümtervek, vázlatok, reklámtervek, illetve az Egy nagyváros dinamikája filmforgatókönyve látható.
A tárlat, ha a teljes életműről nem is ad hű képet, de a kurátor által kiemelt ars poeticát intenzíven közvetíti. Nevezetesen: Moholy-Nagy László szerint mindenki lehet alkotó, a modern művészet gyakorlatának nem feltétele a spirituális ihletettségű, romantikus művész. Moholy-Nagy saját felfogása szerint a képalkotó ember maga a fény tükre.