2013. november 6-20.

A Héttorony szimbolikája századok óta jelen van a magyar kultúrtörténetben, nagyjából azonos jelentéstartalommal. Számunkra a Kárpát-medence népi műveltsége, kollektív emlékezete és kreativitása jelenti azt a kincset, amit a Héttorony magában rejt Pozsony, Kassa, Munkács, Kolozsvár, Brassó, Szabadka, Eszék és Lendva tornyai között, beleértve ebbe a Makovecz Imre épületeit és szellemi hagyatékát is. A fesztivál apropóját az adja, hogy éppen húsz évvel ezelőtt épült fel Makovecz Imre világraszóló Magyar Pavilonja Sevillában. Az akkor elindult építészeti-zenei programot 2011-ben Lajkó Félix indította újra. Idén ősszel – a Fonó Budai Zeneház szervezésében – került megrendezésre a fesztivál a Kárpát-medence jeles magyar kultúrtörténeti helyszínein. A programok a tavalyi évhez hasonlóan átnyúlnak a határokon. Egy-egy nagyszabású program keretében a Makovecz Imre tervezte kolozsvári református templom, a lendvai Színház, a makói Hagymaház mellett Beregszász, Kassa és Szabadka magyar intézményei és emblematikus épületei is fókuszpontba kerülnek.
A Sevillai Pavilon hét tornya arra is emlékeztetett, hogy az ország az Európát fenyegető török elleni harc végváraként sikerrel tartóztatta fel a hódítókat. A pavilonbelsőt szervező jelfa szimbolikájához írta az építész:
„Az embernek nem elég, hogy Krisztus megváltotta, hanem az embernek az a feladata, hogy az élővilágot is megváltsa. Megváltsa azzal az eggyel, amit Krisztus rá fordított, amikor megváltotta a bűneitől. Vajon az eredendő bűn nem egy szörnyű mutáció-e? Egy ugyanolyan mutáció, mint aminek a következtében a fák többé nem tudnak menni: Mert hátha valaha a fák menni tudtak?! És fapásztorok éltek a földön! És valamilyen szörnyű mutáció, kataklizma következtében egy olyan iszonyatos jajgatás, amelyik évezredek óta hangzik – csak nincs már fülünk hozzá, hogy a fák szenvedéseit megértsük – ez jelzi, hogy nem tudnak odábbmenni. És ezért egy függőleges kommunikációba kényszerítve dalolnak lefelé és fölfelé egyszerre. Így adnak példát nekünk arra, hogy képesek legyünk egy háromezer éves kultúra alapgondolatait megérteni.” (Makovecz Imre a sevillai Magyar Pavilonról)
A fesztivál a zene és az építészet gyógyító erejével mind járhatóbbá teszi a politikai és kulturális határokat.