Budapest XII. Nárcisz u. 48., 2021. június 25.

Keserü Katalin

Csete György építészt, a Nemzet Művészét 5 éve vesztettük el (pár nap eltéréssel a mai emlékezéstől). Feleségével, a Magyar Örökség-díjas textiltervezővel a Nárcisz utca 48-ban laktak. Ebben a vasbeton, háromszintes, az utcai homlokzatáról ítélve két tömbből álló, a különböző méretű és beosztású lakásokat mégis egybefogó, modern társasházban, amelyet a BME-n 1961-ben végzett és az Országos Érc- és Ásványbányák Vállalatnál dolgozó fiatal építész tervezett 1964-ben. Barátaik emlékezhetnek a varázslatos cseresznyevirágzás-ünnepekre, mely alkalmakkor Ildikónak a kert virágözönére rímelő, fehér vászonra nyomott fehér: vadludas, búzás, kapros, írásos mintájú textiljei borították a teraszra nyíló szoba bútorait. „Műterme”, ahol mint nyomott textilanyag-tervező a lakástextil-együtteseit kivitelezte, 1974-től az emeleti hálószoba duplaágya volt. Ezt máig „saját műtermének” véli a róla készült szakmai életrajz.(1)

Csete György akkoriban már (1970-től) a BARANYATERV-nél, 1973-tól a Déldunántúli Tervező Vállalatnál (Pécsiterv) dolgozott, ahol a fiatal építészekből megalakult Pécsi Ifjúsági Tervezőiroda (a Pécs Csoport) vezetője lett. Ott tervezték az orfűi Forrásházat (Jankovics Tibor első elképzeléseiből kiindulva), amelyet 2002-ben műemlékké nyilvánítottak, hiszen világszerte a kortárs építészet emblematikus alkotásának számít: az ún. élő építészet különös, lefegyverző példája. Betonból és fából készült, centrális, függőleges tengely köré szerkesztett, magas virágforma, mely felül a fény felé megnyíló, a sötétben pedig világító opeionnal zárul a mecseki erdő közepén. Egy forrás szomszédságában, melynek a vizét hasznosítandó illetve tovább irányítandó épült a Forrásház alsó része.(2) A többi a ráadás.(3) Űrhajó – írta róla Csete a könyvében (4), hiszen az egész világot lelkesítő 1969-es holdraszállás is az ihletői közé tartozott, hacsak nem a legfőbb ihletője volt. Kapcsolat ég (vagy a kozmosz) és föld között, szellemi és anyagi valamint funkcionális tekintetben egyaránt. (Egy holdkompon vagy űrrepülőn, űrhajón például alul van a hajtómű vagy műszaki egység /”leszálló fokozat”/, ez a legszélesebb, felette a felszálló egység vagy űrkabin, a kettő között a kiszálló ajtó, legfelül az űrrandevú-antenna – ez a hármas egység pontosan megfeleltethető az ég-föld kapcsolatot megteremtő Forrásházénak.)

Csete György: Forrásház, Orfű, 1970-74

Csete Ildikó: ÁtváltozásA Forrásház belsejében lévő ajtókat Csete Ildikó díszítette: a tulipánvirág analízisével talált rá egy olyan alapformára, mely kellően összetett ahhoz, hogy életszimbólum lehessen. Átírásában a virág csésze- és sziromlevelei (a Forrásháznál ennek tekinthetjük az alsó szivattyúházat) egy gyermeket (magházat és bibét) óvnak (ez a Forrásház felső „pihenője” és a felülvilágító), s az egész – a mintát megfordítva – madár is lehet, repülésre kész. Lényegében a Forrásház természeti modellje: a tulipán, mely a magyar népművészet legismertebb motívuma is, az emberi tudat hármasságát s – mint minden régi ornamens – világképet sűrít magába.
A pécsiek egyidejűleg tervezték az ún. tulipános házakat (Paks, Atomerőmű lakótelep), szintén Csete vezetésével, ahol a házgyári elemek közé, ugyanabban a méretben és maguk által megtalált technológiával organikus, fehér motívumokat építettek be, meghatározott (növekvő, felfelé irányuló vagy „leszálló” struktúra szerint).(5)

Ezen felül a lakásokat – szokatlanul – szintén centrálisra tervezték. Az általánosan a fizikai szükségletek kielégítésére redukált lakótelepi lakásoktól eltérően van ugyanis központi helyiségük is: a családi együttlétnek lehetőséget adó „lakóelőtér”, melyet körbevesznek a „funkcionális” helyiségek.
E két példából nyilvánvaló, hogy a csapat a „társadalmasítás”/tömegesítés során elsivárosodott modern építészetet és gondolkodást kívánta megújítani, a maga módján: egybeforrasztva az életközpontúval és magával az élettel, ami 1970 körül határtalannak látszott a kísérleti tudományoknak köszönhetően; így sajátos, a modern rendszerelmélet által kínált, természet- és ornamentika-alapú utat talált a fizikai-matematikai és az organikus struktúrák összeegyeztetéséhez. Ezt az utat azonban azonnal és hatóságilag-ideológiailag ellehetetlenítették, a gyökereinél fojtva el a magyar építőművészetnek a nemzetközi szabványokat helyi elemekkel és gondolkodással életképessé változtató kibontakozását, mely egyúttal egy új építészet kiindulópontja is lehetett.
1975-ben ugyanis brutális támadás érte a kísérletet. A Pécs Csoport hamarosan feloszlott, Csete pedig vándorrá vált, a „nomád nemzedék” korában. (6) (Megvolt ehhez a köpönyege is, melyről évtizedeken át mindenütt felismerték.) Könyvében írja: Renzo Piano genovai sztárépítész (akivel egyidősek voltak) 8.350 m2-es alapterületű számítógépes műteremben dolgozott, míg az övé a térdén volt: egy 0.0768 m2-es rajztábla (A4-es méret), mellyel viszont oda ment, ahová akart, és minden gondolatát-tapasztalatát azonnal rögzíthette. A Szelíd motorosok című 1969-es kultuszfilmet is idézte: „Az emberek csak beszélnek a szabadságról, aztán ha látnak egy szabad embert, bemajréznak tőle.” (Még 1988-ban is, amikor vezető tervezői minősítését kérte az Építészeti Minősítő Bizottságtól, elutasították a kérelmét, pontosabban: „érdemben elbírálni nem tudták”.)(7) A rendszerváltástól kezdve kapott díjai – köztük az 1998-as Betonépítészet díj(!) – ismerték el kezdeményező szerepét, rehabilitálva a paksi kísérletet is.

Csete Ildikó: Átváltozás

Egy akkor készült interjúban azonban feltette a kérdést, hogy „élhetünk-e egy inkubátorban, miközben a körülöttünk lévő valóságos élő természetet letöröljük, leradírozzuk, elpusztítjuk. (…) Egy-egy ilyen épületnek a maradványai évszázadokra tönkreteszik azt a területet, melyen állnak, szemben például egy tanyaépülettel az Alföldön, amelyik agyagból, sárból épült, amit a tanyaudvarról termelt ki a gazda meg a barátja.” (8) Azaz: Csete figyelme egyértelműen a helyi, a kicsi és a kultúrában játszott szerepük felé fordult, az élet és jövő mellett az emlékezésre helyezve a hangsúlyt a korszak nagy emlékezet – felejtés vitájában.
Addigra már tanított a budapesti, a pécsi és az innsbrucki egyetemen, megépítette első szakrális épületét: az egyetlen hatalmas félgömb-fakupolából álló halászteleki Árpád-házi Szent Erzsébet-templomot (rendkívüli szerkezeteket tervező társa a pécsi Dulánszky Jenő, felszentelése 1982-ben), melyet tornyos-centrális református templomok követtek (Kőszeg, majd Debrecen), közben a füzéri ravatalozóval, mellyel kapcsolatban új, „az erdőkből hajlékot építő”, azaz hajlított szerkezetű épületeinek ars poeticáját is megfogalmazta. És éppen a millecentenáriumra készült ópusztaszeri „falu” (Nemzeti Történelmi Emlékpark) pavilonjain: egyterű, kupola- vagy sátor formájú, felül középen nyitott/megnyíló faházain/hajlékain dolgozott. Ismét csak Renzo Pianót említve: „Ő tervezte Új-Kaledóniában – egy csendes-óceániai szigetcsoporton – a kanak bennszülöttek népművészetét bemutató óriási múzeumszerű komplexumot. Ezzel a munkával egyidőben fejeztem be Ópusztaszeren a jurtafalunak elnevezett épületcsoportot.” A helyit tehát egyetemesen érvényesnek gondolta. És a korszak hazai emlékmű-dömpingjében az övé – egy egész népességre kiterjedő, a közösséget terepülés jellegű szerkezetben prezentáló „emlékműve” – bizonyosan a legérdekesebb is. A XII. kerületnek is – a Nárcisz utcai ház mellett – érlelt egy ilyen tervet: a Jókai Kulturális Központra tett egy ma is megszívlelendő javaslatot a dán Andersen-ház (Odense) mintájára. A magyar „mesemondó” egykori birtokára sok kis épületet (pavilont) képzelt, irodalomtörténeti koncepció alapján és „meseművelő” funkcióval, melyek együttese az erdei környezettel és az élő hagyományokkal, mai gondolatokkal a gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt varázslatos kirándulóhelye lehetne. (9)

Csete György: A II. világháború halottainak emlékműve Mártélyon

Kápolnák sokaságát építette a helyüket kereső vándoroknak, a jövő mellett az emlékezetre is hagyatkozóknak (például: Honfoglalás: Pomáz, 1996, Medgyesháza, Cserépfalu, 2000; beremendi vasbeton Megbékélés kápolna, 2000, ’56-os hősök kápolnája, Kiskunmajsa, 2004, Kemencekápolna, Kishegyes, 2006) és – elsőként – emlékhelyeket, -műveket a 2. világháború mindaddig elhallgatott hőseinek (hortobágyi csata emlékhelye, 1994).
Csete György (és a Pécs Csoport tagjainak) épületeit mindenütt Csete Ildikó textiljei vagy motívumai díszítik. (Talán a Jókai-ház megépítésre váró pavilonjai számára is újranyomhatók lennének a mintái.) A sokszorosítás adottságát, a variálható formák, formarendek közös gondolatát megtoldotta a színrendszerekével. Addig nem látott, élénk mintázatú függönyök, terítők és szettek készültek a műhelyében. Az akkor világhírű, Magyarországon is példaként tekintett, kézműves hagyományokra alapozó finn design (például a Marimekko cég) termékei is bátorították erre a képzőművészet, iparművészet, design közti határokat felszámoló lépésre, melyet a Marimekko képviselői meg is csodáltak. (10) Ildikó textiljei mindenesetre páratlanok a magyar művészettörténetben, alapjai az akkor nálunk meg nem valósítható, ma széles körben elterjedt dizájn-cégeknek.
Geometrián alapuló rendszerek helyett saját, nyitott, képszerű struktúrákat épített az organikus motívumokból a több négyzetméteres vásznakon. És, persze, végigkövethetjük mintái változásait is. Előbb a színformák helyett a vonalas minták megjelenését, melyeket a Malonyay Dezső kiadásában a századelőn megjelent népművészeti gyűjtemények „íróasszonyainak” írásos hímzés-mintarajzai inspiráltak. Így ő is átfogalmazta a természetes kaporvirág sokágú kelyhét (1974), melynek nyomán számos saját mintája is született (hópehely, „csillaglábú kisfenyős”, 1970-80-as évek). A zalai, sárközi fehérhímzések azután átalakították a színvilágát: a fonál természetes színét őrző (vagy a barna különféle árnyalataival előkészített) pamut- és lenvásznakra fehér mintát nyomott, de ez már naturális is volt: például búzakalász. A búzát is redukálta búzaszárrá, és az így keletkezett, csupán ismétlődő, olykor elhajló és egymást átmetsző vonalakból álló (fehér vagy fekete) mintákat egymással is keresztezte. Az ornamens szerkezete és hagyománya, helyi karaktere és univerzális jelentése a kultúra jelentőségére hívta fel a figyelmét. Hiszen minden kultúrának vannak meghatározó ornamensei, s a belőlük összeálló, lehetséges alapstruktúrák is mindenütt azonosak. Az ornamentika az emberiség alapvető és közösnek tekinthető alkotása, helyi formákkal-változatokkal.
A rendszerekben gondolkodó modern kornak „kéznél volt” ez a világornamentika, hogy az építészet és a többi művészetek hagyományos/eredendő egységét továbbvigye. A paksi lakótelep épületei ezt kezdeményezték. Csete ’89-ben azonban arról tudósított, hogy Pakson felszámolják a „tulipánokat”, a panelek szükséges hőszigetelésére hivatkozva. (11) Pedig a „pécsi módszer” alkalmas lett volna a kortárs művészek munkáinak építészeti „felhasználására” is – ahogy később írta.(12)

(Ma a Városliget mélygarázsában valósult meg egy hasonló program, a föld alá űzve – habár ott is élénken ható – színeket, formákat.)
Csete Ildikó és György emléktáblája a civil társadalom és kisebb közösségei, az egyének magukra találásában, munkájában tevőlegesen is részt vett alkotópáros(13) ma is érvényes művészetének újragondolására, újraélesztésére szólít. Eredményes munkát kívánunk a nevüket viselő alapítványnak!

Jegyzetek

1 Kevés kivétellel a „házilagos kivitelezés” lett az Iparművészeti Főiskolán az 1950/60-as években ipari tervezőként végzett növendékek egyetlen útja. Ami egy szabad gazdaságban a virágzás biztosítéka, de a szocialista típusúban nem.

2 Az ipari és természeti „tárgy” összefüggéséről lásd Bali Bettina: Csete György orfűi Forrásháza. Záródolgozat, ELTE Művészettörténeti Intézet, 2021.

3 Ti. egy 8 m magas, 16-szögű, galériás tér fából: a munkások, barlangászok pihenőhelye

4 Csete György és Dulánszky Jenő. Önvallomás. Szerk.: Csete Örs. A szerző kiadása, 2011.

5 Előképeik lehettek a képzőművészek Pécsi Műhelyének 1970 körül készült, varálható, színes épületzománc munkái, és talán a pécsi Victor Vasarely „planetáris folklórja”: ornamentális eredetű színes város-modellje is. A különbség az ornamentális struktúra irányulásában van, mely Pakson is a vertikalitásra épül, mint Orfűn.

6 1978 és 1988 között az Országos Természetvédelmi és Környezetvédelmi Hivatal, majd a szarvasi ARBOCOOP munkatársa lett.

7 Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium Továbbképző Központjának levele, Budapest, 1988. febr. 17.

8 Az interjút Kismartoni János készítette.

9 Sajnos, dátum nélküli levelében, mely a mintát is tartalmazza. Esetleg Gerle János és Csete hagyatékában fellelhetők a gondolat csírái.

10 Pauli Anna textilművész közlése. A kapcsolat története feldolgozásra vár.

11 Levele dátuma: 1989. jún. 5.

12 Levele dátuma: kedd 2005.

13 Az építész a 100-ak Tanácsának is tagja volt, és számtalan előadást tartott országszerte.