Modernség és hagyománykeresés Weichinger Károly megvalósult épületeiben és későbbi írásaiban

Szöveg: Váncza Márk

Weichinger Károly (1893–1982) Kossuth-díjas építész a huszadik századi magyar építészet elismert alakja. Leginkább a két világháború között aktív tervezői munkásságát a modernizmus és történetiség közötti egyensúlyozás jellemzi. Munkásságát aránylag kevés megépült ház kíséri. Az 1930-as évek derekára kibontakozó tervezői pályájának csúcspontja a budapesti városháza győztes tervpályázata. A háborút követő megváltozott politikai környezetben, komolyabb megbízás híján visszavonult a tervezési munkáktól és a tanítás felé fordult. Két évtizeden keresztül, a Budapesti Műszaki Egyetem Középülettervezési Tanszékének vezetőjeként generációk számára vált meghatározó szakmai támponttá. Tanítványai több helyen megemlékeztek hagyományos értékrendjéről, történeti folytonosságon alapuló építészetbe vetett hitéről.
Tanulmányom célja a haladás és a hagyomány között egyensúlyozó alkotói attitűd legfontosabb alapvetéseinek felmutatása és rendszerezése, Weichinger tervezői és publicisztikai munkásságán keresztül. A közérthetőség mint saját korában a modernnel szemben támasztott társadalmi igény oldaláról közelítve, a történeti kutatásnak látszó téma jelen korunkra is aktuálissá válik. Hazánkban ma az építész szakma megbecsültsége fokozatosan csökken, ezért fontos és időszerű az olyan alkotók vizsgálata, akiknek munkássága hidat próbált képezni a szakmai hitelesség és a társadalom felől érkező befogadhatóság igénye között.